Ezt olvasta már?

2024 első félévben több lakáshitelt vett fel a lakosság, mint 2023-ban egész évben

Hatalmas növekedést mutat a magyar lakáshitelpiac 2024 első felében. A Bankmonitor szakértőinek becslése szerint júniusban a szerződések volumene átlépte a 130 mill...

0

Három korcsoportban négy dobogós helyezés az idei Látványtánc EB – n.

Egy hosszú kvalifikációs versenysorozat végén nagyon szép eredményekkel zárta a Pécsi Fordan Táncklub az első féléves versenyidényét, hiszen táncosai kitűnő eredményekkel térhettek haza a Látványtánc Európa-bajnokságról.


hirdetés

A Balatonfüredi Szabadidő Központban rendezte a Magyar Látványtánc Sportszövetség nagyszabású Európa – bajnokságát. A monstre rendezvény 5 napon át zajlott, 478 produkció versengett, a parketten több ezer táncos mutatta be tudását. (megjegyzés: az EB június 29-én szombaton kezdődött és július 3-án, szerdán van az utolsó versenynap)

A Pécsi Fordan Táncklub összesen négy egységgel képviselte városunk színeit és négy dobogós helyezéssel térhettek haza. Az első versenynapon az „A” kategóriás táncosoké volt a főszerep és magas színvonalú produkciókat láthatott a népes közönség, ezen a napon a street dance volt a fő kategória, ebben voltak érdekeltek a Fordanos versenyzők.

Az utánpótlás kategóriákban az Extrém Csapat (Kulcsár Alexandra, Marton Viktória, Mohar Zora, Németh Gréta, Schroth Barnabás, Szabó Borka) a gyermek pop csoport kategóriában, míg a Power Girls gyermek pop duóban (Rácz Kíra-Tunyogi-Csapó Blanka) állhatott a dobogó második fokára

Kiválóan szerepeltek a Fordan klub szenior táncosai is, hiszen a Forever Young pop csoport szintén ezüstérmet szerzett. (Igrinyiné Vida Melinda, Kimpf- Kovács Krisztina, Langné Rigó Anita, Horváth Veronika, Novákovics-Nagy Marianna, Resz Ibolya, Sárdiné Varga Anikó, Tallián Judit) A gyerek csoportok és a szenior táncosok felkészítője Pillmann Lilla volt.

Nagyon éles volt a küzdelem a felnőtt hip-hop street dance mix kategóriában. Itt Molnár Ákos csapata, a Destiny remekelt és Európa-bajnoki III. helyezést ért el. (Deák Anna Eszter, Hodosi Viola, Jankó Anna, Kovács-Balyalya Zsófia, Márton Zselyke Pálma, Nagy Délia, Pillmann Lilla, Tábori Kinga, Tóth Zsófia)

A Pécsi Fordan Táncklub vezetője Papp Viktor elmondta, hogy az idei esztendő első féléve nagyon pörgősre sikeredett, hiszen hét különböző szintű hazai versenyen képviselték városunk színeit, ezen kívül a pécsi táncszerető közönség legnagyobb örömére három saját táncversenyt és gálát is rendeztek. Bár idén nem sikerült EB győzelmet elérniük, azért elégedett a nagyszerű eredményekkel, amit a Magyar Látványtánc Sportszövetség Európa – bajnokságán értek el a táncosok.

fordan

 







0

hírek innen, onnan

Indul az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj, az utóbbi évek leglátványosabb rajtja várható

2024. július 18-án közel hatszáz hajóval és háromezer versenyzővel indul a Kékszalag, Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenye.

Különleges járműveket is bevetnek a mentők a kánikulában: több száz emberen segíthetnek

A szokatlan járművekkel közlekedő mentősök a kánikulában is életeket mentenek.

Tízmilliárdokat hoz a nyugdíjpénztári tagoknak az adóvisszatérítés

Már több mint 18 milliárd forintos visszatérítés járt a 2023-as befizetések után az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjainak. Sokan...

Óriási a baj az autópályán: Felborult egy busz és több autó ütközött

Győrnél egy sávon halad a forgalom a főváros felé.

Fehér patkány borzolta a kedélyeket a budapesti metrón

Fehér patkány utazott gazdája vállán a budapesti tömegközlekedési eszközön.

Azahriah mindent visz, 188 milliós osztalékot hozott neki a tavalyi év

A fiatal zenész szinte egyeduralkodó a magyar zenei színtéren, a tíz legjátszottabb dalból nyolc az övé.

Ukrajna eltörölte az óraátállítást, nyáron ugyanannyi idő lesz Kijevben és Budapesten

Az ukrán törvényhozás kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely szerint 2025-től eltörlik az óraátállítást.

Fotógalériát nyit a Fortepan Kőszegen

Először Lissák Tivadar gépészmérnök képeit mutatják be, aki a Horthy-érától a kommunista hatalomátvételig mindent lefotózott, amit...

Nagyon elrúgta a labdát a magyar kormány Brüsszelnél

És ezt a bent ragadt uniós pénzek bánhatják.

5 csillagjegy, akik a legjobb barátok, de legrosszabb partnerek lehetnek – és az okok 

Bizonyára tapasztaltad már te is, hogy vannak barátaid, akikkel minden szuperül működik: mindig van ok a beszélgetésre, a közös...

Horváth Éva kiakadt az árakon, sokba kerül egy családnak a Bükkben kisvonatozni

Horvát Éva az Instagramon kérte az emberek válaszát arra a kérdésre, hogy hozzá tudtak-e szokni ezekhez a méregdrága árakhoz?

Horváth Tomi 17 kilót fogyott, miközben a Sztárboxra készül: „Belenézek a tükörbe és végre egy olyan testet látok, amit tényleg szeretek” – videó

Horváth Tamás a Sztárboxra való felkészülése során teljes életmódváltáson ment keresztül, és több, mint 17 kilótól szabadult meg,...

0

Sport

Eb-selejtező: csúfos vereségbe szaladt bele a magyar válogatott

Pénteken 5-0-s győzelmet aratott a magyar női válogatott Azerbajdzsán ellen. Az Európa-bajnoki selejtezősorozat következő találkozóján Törökország nemzeti csapatát látta vendégül […] A Eb-selejtező: csúfos v

Szoboszlai is gratulált, megkérhette barátnője kezét a magyar válogatott játékos

A magyar válogatottal nemrég az Európa-bajnokságon szereplő Schäfer András az Instagram-oldalán osztott meg lánykérést sejtető képeket - szúrta ki az Origo.

Világsztár csatárt igazolhat a Fradi

Sajtóhírek szerint közel 50 százalék az esély, hogy az átigazolás megtörténhet.

Távozik a spanyolok kapitánya

Miután a spanyol válogatott csapatkapitányaként vasárnap Eb-győzelmet ünnepelhetett, Morata kedden mindenben megegyezett az olasz fővárosi csapattal.

Már Olaszországban edz a magyar válogatott támadó

Horváth Krisztofer elhagyta Kecskemétet és visszatért az olasz élvonalban szereplő Torino FC csapatához. A magyar válogatott támadója ugyan ott volt […] A Már Olaszországban edz a magyar válogatott támadó bejegyz

Igent mondtak a magyar válogatott játékosának

A magyar válogatott és az Union Berlin középpályása, Schäfer András kedden izgalmas hírről számolt be a közösségi oldalán: a 25 […] A Igent mondtak a magyar válogatott játékosának bejegyzés először nb1.hu-

Szívszorító. Az Európa-bajnok csapatkapitány az ünneplés közben sem feledkezett meg a rák ellen harcoló kislányról

Álvaro Moratáról - újfent - kiderült, nemcsak kiváló labdarúgó, hanem csodás ember. Az újdonsült Európa-bajnok spanyol válogatott csapatkapitánya a Cibeles téren rendezett fiesztán felhívta a színpadra a súlyos

Ezt üzente Harry Kane a bukott Southgate-nek

Az elveszített Eb-döntő után mondott le posztjáról az angol válogatott szövetségi kapitánya.

A bukott Southgate után magyar edzője lehet az angol válogatottnak

A szigetországi sajtó szerint három esélyes van az angol válogatott élére.

Meghalt a magyar sportélet legendás alakja

Július 16-án, budapesti otthonában hetvenkét éves korában meghalt Pignitzky Péter

Kiderült, melyik magyar sztár énekli a himnuszt a Forma-1-es Magyar Nagydíjon

Rengeteg újítás és modernebb körülmények várják a versenyzőket a Hungaroringen.

0

Bulvár

Ezért ne használj ventilátort éjszaka meleg időben

Egy ventilátor használata a nyár esti alvásokhoz magától értetődő, nem igaz? De éppen itt hibázhatunk, egy szakértő szerint. Íme az ok, amiért érdemes megfontolnod a ventilátor kikapcsolását éjszakára.

Lángokban áll Budapest - rohannak a tűzoltók

Sziréna hangja zengi be az egész fővárost.

Most jött a hír, az EB-győztes spanyoloknak kell játszani még egy meccset a világuralomhoz

Most még csak a kontinens királyai, a világuralomhoz még egy meccs kellett.

Hatalmas kihívás előtt a Fidesz – Szakértők szerint pár hét és újra dübörög a kampány

10 százalékra megközelítette a Fideszt a Tisza Párt - ismertette a pártok támogatottságát a Republikon Intézet. Az ATV Híradónak nyilatkozó elemzők szerint a választások után lényegében befagyott a pártok támo

Máris szembefordult a Néppárttal Magyar Péter, ellenzik Orbán Viktorék kirekesztését is

A Tisza Párt képviselői nem szavazzák meg az Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalás egyes részeit, Magyar Péter nem ért egyet a Patrióták elszigetelésével sem.

Eddig őrzik meg a klinikák, rendelők a leleteinket

A betegek egészségügyi dokumentációit, így például a laborleleteket, ambuláns lapokat 30 évig kell megőriznie a klinikának és a rendelőintézetnek, de más a helyzet a zárójelentésekkel és a röntgenfelvételekke

A feleségével kezdte: 42 nőt ölt meg és darabolt fel a férfi, az EB-döntőt nézte, amikor elfogták - Fotók

Miután megcsonkított női holttesteket találtak egy nairobi szeméttelepen, a rendőrségnek máris megvan az első számú gyanúsítottja.

Váratlan: Orbán Viktor megszakítja a nyaralását, ide utazik hirtelen

Épphogy elkezdte nyaralását Orbán Viktor, már be is fejezi. Csütörtökön részt vesz az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban. Mint ah

Vége a 40-fokos hőségnek – Így érkezik az enyhülés

A pusztító hőség végre enyhül – legalábbis valamelyest.

0