Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása
Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2018/2019-es tanévre is meghirdette az egyetemisták és főiskolások albérleti, illetve kollégiumi férőhely iránti pályázatát.
Pályázni lehet: a pécsi kollégiumi férőhelyekre és az ország egyetemeire és főiskoláira felvett és ott tanuló hallgatók albérleti támogatására.
Pályázatot azon Kaposvár városban élő, lakóhellyel rendelkező, felsőfokú oktatási intézmény (egyetem, főiskola) nappali tagozatán tanulmányokat folytató, vagy tanulmányaikat megkezdő hallgatók nyújthatnak be, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíjminimum 250 %-át (jelenleg: 71.250,-Ft) nem haladja meg, és kollégiumi férőhely iránti kérelmét és a fellebbezését az oktatási intézmény elutasította.
Pécs városában felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók részére albérleti támogatás csak abban az esetben állapítható meg, ha az önkormányzat rendelkezésére álló kollégiumi férőhelyek feltöltésre kerültek. Felhívjuk az érdekeltek figyelmét arra, hogy feltétlenül igényeljenek kollégiumi férőhelyet intézményüktől és arra is, hogy a felvételi kérelem elutasítását fellebbezzék meg! Az elutasító határozatokat mellékelni kell a pályázathoz. A formailag és tartalmilag hiányos pályázatok az elbírálásból kizárásra kerülnek.
A kollégiumiférőhely-kérelmet elutasító és a fellebbezést elutasító határozat benyújtására a fenti határidőt követően, pótlólag is van lehetőség. A többi igazolást azonban a kérelem benyújtási határidejéig lehet benyújtani.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. augusztus 10. A pályázat benyújtásához szükséges tájékoztató és űrlap beszerezhető Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Irodáján, illetve letölthető a www.kaposvar.hu honlapról.
hírek innen, onnan
Ezeken a helyeken megszűnik az autópályadíj-fizetés
A jelenet mindenki számára ismerős: sorok a fizetőkapuknál az autópályákon, a megfelelő sáv állandó vadászata, hirtelen fékezés,...
Váratlan fordulat az időjárásban: máris visszatér a 30 fok, azt is tudjuk, melyik napon
A jövő heti időjárás tartogat még meglepetéseket. A nyárias meleg is visszaköszön egy kicsit.
375 millió közpénzt kapott a választás előtt Fidesz mellett kampányoló Youtube-csatorna
A Horizont felületére az áprilisi vereség óta nem került fel új tartalom.
Ezt tedd meg a radiátorral, mielőtt beindul a fűtési szezon: 5 perc az egész
Amikor beköszönt a hideg idő, egyre fontosabbá válik, hogy otthonunk kellemesen meleg legyen. Csakhogy a fűtés költsége ilyenkor komoly...
Verekedés tört ki a budai Várban: hárman kórházba kerültek
Hárman estek egymásnak, kórház lett a vége.
Tényleg okosabb lesz nálunk a mesterséges intelligencia? Egy szakértő elmagyarázta, hogyan vernek át minket a gépek
Hatalmas a felhajtás a gépi tanulás körül, sokan állítják, hogy a mesterséges intelligencia már öntudatra ébredt. Egy elismert kutató...
4 csillagjegy, aki ősszel ráébred, hogy eddig hazugságban élt
Az ősz nem véletlenül az önvizsgálat évszaka: miközben a természet lassan visszahúzódik, sokakban felszínre kerülnek azok az érzések...
Figyelmeztetett Barack Obama, szerepet kaphat az AI az amerikai választási kampányban
Többen már a fejlesztések lassítását sürgetik.
A propaganda szennyével szemben mutatott alternatívát a graffitis, aki üres plakáthelyekre fúj szövegeket
A street art műfajában alkot a titokzatos Dzé, akiben a 2026-os választás alkalmával érett meg a gondolat, hogy az üres plakáthelyekre...
Sci-fibe illő modern akvárium is állhatna ma az Állatkertben
A hatvanas évek végén tartott ötletpályázat győzteseinek terve sosem valósult meg, így Magyarországon csak jókora spéttel épült...
Megjelent a kaszálókon a legveszélyesebb őszi gyomnövény – súlyos mérgezést okozhat
Őszi kikericsek színesítik a réteket, ám a látványos növény minden része mérgező – a gyűjtésével ezért nem érdemes próbálkozni.
A legnagyobb hiba, amit ősszel elkövethetsz a szobanövényeiddel: emiatt mennek tönkre leggyakrabban
Sajnos a túlgondoskodás a lehető legártalmasabb a szobanövények számára. Ha túlságosan buzgók vagyunk, nem figyelünk az igényeikre és...
Sport
Megnevezték a Liverpool bűnbakját az újabb kínos botlás után
A mérkőzés liverpooli „gonosztevője”.
Bejött a 72. percben, és húsz perc alatt elvarázsolta a Bernabéu közönségét
Kylian Mbappé duplája sem ártott.
Nem teszi zsebre Szoboszlai Dominik, amit az egyik liverpooli honlaptól kapott
Nem megy a vörösöknek.
Megbüntették a szürreális pole-t autózó Lando Norrist és a McLarent a madridi időmérő után
Még a kvalifikáció első szakaszában követett el gyorshajtást...
Mohamed Szalahnak lassan rémálmai lesznek a magyaroktól
Eddig nem megy jól a török kaland.
Proprofesszionális zsebtolvajok és szándékos késések: Mikel Arteta extrém módszerekkel edzi az Arsenalt
Szándékosan szívatja saját játékosait Mikel Arteta: az Arsenal menedzsere extrém helyzetekkel készíti fel csapatát a váratlan krízisekre.
Elképesztő öngólt hozott a Magyar Kupa-forduló
Nem unatkoztak a nézők a Tatabánya és a Kecskemét Magyar Kupa-mérkőzésén, ugyanis láthattak kilenc gólt.
A korábbi magyar szövetségi kapitány elmondta, kinek adná az Aranylabdát
Kicsit hazabeszélt, de az érvei erősek.
A Barcelona sportigazgatója elmondta, végül miért döntött úgy a klub, hogy nem tartja meg Rashfordot
Deco dicsérte Rashfordot, ugyanakkor elmondta, miért egy másik angolt választott végül a Barcelona.
Megvenné a spanyol futball egyik legnagyobb tehetségét az FC Barcelona
Okos húzásnak tűnik.
Az Arsenal edzője meg akarta ölelni a játékvezetőt, aztán váratlan fordulatot vett a sztori
Viszonzatlanul maradt gesztusok.
Elképesztő teljesítmény női 100-on: az év leggyorsabb futása kellett a világbajnok győzelméhez az atlétikai világdöntőn
De „Kung Fu Kennyt” sem sikerült megállítani.
Bulvár
Speciális áramtarifát kaptak a nyugdíjasok: a 65 év feletti és a súlyos fogyatékossággal élő cseh fogyasztók is igényelhetik
Különleges, kifejezetten a nyugdíjasoknak szóló áramtarifát vezetett be az E.ON Csehországban. Sok nyugdíjas nem is tudja, hogy jár neki.
„Elnézést, nem bírom felébreszteni a férjemet, azt hiszem, meghalt” – A stewardess a legmegrázóbb élményéről mesélt
A mosolygós légiutas-kísérők hivatása mögött olyan emberi sorsok és küzdelmek lapulnak, amelyek örökre nyomot hagynak.
Csalás a benzinkutakon: egy alufóliagolyó segítségével tankolnak mások pénzéből
A benzinkúti csalás során egy apró alufóliagolyó is elég lehet ahhoz, hogy a bűnözők más autósok bankkártyájára tankoljanak.
Ez a 4 születési hónap soha nem tud igazán megbocsátani
Az asztrológia szerint a születési hónapod sokat elárul arról, mennyire hamar teszed túl magad egy régi sérelmen.
Közel negyven EP-képviselő támadja az Alaptörvény 17. módosítását: reagált az Európai Bizottság
Válaszolt az Európai Bizottság a magyar Alaptörvény 17. módosításával kapcsolatban. A Velencei Bizottság októberben vizsgálja Sulyok Tamás eltávolításának ügyét.
Magyar Péter lebuktatta Orbánt: Ez az a dokumentum, ami romokba döntötte a Fideszt
Magyar Péter szombaton nyilvánosságra hozta azt a 2016-os hivatalos dokumentumot, amely szerint Orbán Viktor akkori...
„Tudja csak meg az egész falu.” – neveket követelnek a nagykovácsi kislány ügyében
Egy 12 éves kislányt aláztak meg Nagykovácsiban, az ügy után pedig többen már a feltételezett érintettek nevét követelik.
Megnevezték a Liverpool bűnbakját az újabb kínos botlás után
A mérkőzés liverpooli „gonosztevője”.
Magyar Péter egy papírt tett az asztalra: aki nem írja alá, annak távoznia kell
Órákon át tartó vita, egy „Tisza védőháló” nevű belső kiáltvány, Tóth Péter kampányfőnök leváltásának terve...
Virág Andrea: Ha ezt a férgezős hangnemet folytatják, a Mi Hazánk sosem lesz a kormánypárt potenciális kihívója
A figyelemért zajló versengésben egyre élesedik a politikai kommunikáció: ha a Mi Hazánk így folytatja, aligha kerekedhet a Fidesz fölé a jobboldalon, és lehet belőle a Tisza potens kihívója.
Ez az őrangyal vigyáz rád a születési hónapod szerint
A születési hónapunkhoz egy-egy őrangyal kapcsolódik, aki egész életünkben velünk marad, és a maga csendes módján figyel ránk.
Ha ez bejönne, Orbán Viktor tényleg hátradőlhetne
Vasárnap sorsdöntő parlamenti választásra kerül sor Svédországban, ahol a baloldali és a jobboldali blokk közötti szoros küzdelem mellett a radikális gyökerű Svéd Demokraták esetleges kormányzati szerepvállalás

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


