Ezt olvasta már?

0

Dunai hajóbaleset - Több mint négymilliárd forintos sérelemdíjról dönt februárban a Fővárosi Törvényszék

A szerdán elhangzott perbeszédek után februárban hirdet ítéletet a Fővárosi Törvényszék abban a perben, amelyben a Hableány nevű turistahajó csaknem öt évvel ezelőtti balesetében elhunytak dél-koreai hozzátartozói, illetve az áldozatok utazását szervező szintén dél-koreai iroda összesen 4,3 milliárd forintos sérelemdíj megfizetését kéri a történteket okozó szállodahajó, a Viking Sigyn norvég tulajdonosától, valamint a Hableányt üzemeltető magyar cégtől.


hirdetés

A huszonnyolc halálos áldozatot követelő, Budapesten, a Margithídnál bekövetkezett baleset után csaknem két évvel ezelőtt indult polgári per, amelyben egy magyarországi ügyvédi iroda képviseli azt a 78 dél-koreai állampolgárt, akik nagyobb részben az elhunytak hozzátartozói, de vannak közöttük túlélők is. Ugyancsak felperesként vesz részt az eljárásban egy szintén dél-koreai cég, amely az érintettek utazását szervezte. Az alperes a katasztrófát okozó Viking Sigyn nevű szállodahajó tulajdonosa, a norvég Viking River Cruises AG., valamint a Hableány üzemeltetője, a magyar Panoráma Deck Kft.

A felperesek szerint az alperesek egyetemlegesen és egyenlő mértékben felelősek a tragédia ügyében. Keresetükben a felperesek hivatkoztak arra is, hogy tavaly szeptemberben a Pesti Központi Kerületi Bíróság vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó gondatlan veszélyez­tetése miatt nem jogerősen öt és fél éves, fogházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Viking Sigyn ukrán kapitányát, Jurij C.-t. A büntetőeljárás nem állapította meg a Hableány kétfős, a balesetben elhunyt személyzetének felelősségét, a felperesek szerint azonban az ő tevékenységük is közrejátszott a két hajó összeütközésében.

Szerdai perbeszédében a felperesek képviselője kijelentette, hogy az ukrán kapitány észre sem vette a vele a Margithíd alatt egy irányban haladó, de lassabb Hableányt, amikor maga alá fordította, és elsüllyesztette azt, ugyanakkor megjegyezte, hogy a magyar hajó nem volt olyan műszaki állapotban, hogy kifuthatott volna a Dunára. A felperesek szerint a tömegszerencsétlenség elkerülhető lett volna, ha a Hableányon az eredetileg előírt háromfős legénység szolgál, illetve kevesebb lenne a halálos áldozat, ha a Viking Sigynt követő testvérhajója, a Viking Idun személyzete nem mulasztotta volna el a segítségnyújtást. Utóbbi ügyben hétfőn kezdődött büntetőper, amelynek vádlottja a kapitány, az ugyancsak ukrán Topal F., aki azt állította, hogy nem észlelte az ütközést, ezért hagyta el hajójával a helyszínt.

A felperesek szerint méltánytalan, hogy a Viking River Cruises AG. a napi bevételeinek mindössze a töredékét fizetné ki a hivatalos nevén személyiségi jogok megsértéséből fakadó sérelemdíjként, holott hasonló, de sokkal kisebb horderejű ügyekben több millió forintos kártérítéseket ítélnek meg a magyar bíróságok.

Az elsőrendű alperes, a norvég cég képviselője perbeszédében vitatta a felperesek keresetének jogi alapját, mint mondta a balesetben elhunytak hozzátartozói közül sokan nem álltak szoros kapcsolatban az áldozatokkal. Az eljárásban korábban több ilyen rokont is meghallgatott a Fővárosi Törvényszék, a szerdai perbeszédekben pedig polémia tárgya volt, hogy mit jelent a rokoni kapcsolat a magyar, illetve a dél-koreai kultúrában. Az első rendű alperes képviselője szerint a Viking Sigyn kapitányának nem jogerős elmarasztalása nem függhet össze a kártérítések ügyével. Huszonkét hozzátartozó már kapott 17 és 180 millió forint közötti összegeket, így a sérelemdíjak kifizetése már megtörtént - vélekedett. A jogi képviselő hozzátette: a felperesek tisztában vannak azzal, hogy a Viking River Cruises AG. nagy bevételekkel rendelkező vállalkozás, szerinte ezért estek túlzásokba keresetükben.

A Hableány üzemeltetőjének képviselője perbeszédében vitatta, hogy a magyar céget is ugyanolyan felelősség terheli a történtekért, mint a balesetet okozó ukrán kapitányt, szerinte nincs ok-okozati összefüggés az ütközés és aközött, hogy a magyar hajón kevesebben voltak szolgálatban az előírtnál. Az alperesek arra kérték a bíróságot, hogy utasítsa el a felperesek keresetét.

A Fővárosi Törvényszék február 16-án hirdet ítéletet az ügyben.

MTI







0

hírek innen, onnan

Félmeztelenre vetkőzött, úgy lopott – Videón a manőver

A Győri Járási Ügyészség három rendbeli lopás miatt emelt vádat egy büntetett előéletű férfival szemben, aki félmeztelenre...

Kimondottan kellemes fürdőkezelés, ami szív- és érrendszeri problémáknál is ajánlott

A szénsavas kádfürdőt már régóta alkalmazzák a kardiológiai rehabilitációban, emellett ajánlott kezdődő érszűkület, keringési...

Tárgyalást tűzött ki a bíróság a gyermekbántalmazással vádolt edző ügyében

Az egyik sértett az edzőtáborban elszenvedett bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, és...

Megszúrtak egy utast az IC-n Szerencsen

A jordániai utas a támadásban könnyebben sérült.

Rácz Barnabás lett Dunaszentpál polgármestere

Csontos Attila (független), aki a június 9-i voksoláson elnyerte a polgármesteri tisztséget, júliusban elhunyt.

Olaszországban az áradás utáni kárfelmérés folyik az újabb csapadékfront érkezése előtt

Az óvodák és iskolák hétfőn is zárva tartanak a régió számos városában és településén.

Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és Laosz között

Magyarország tovább erősíti partnerkapcsolatait Laosszal a mezőgazdaság és az oktatás terén - mondta Farkas Sándor, az...

Súlyos milliárdokkal kerülhet többe az állami médiagépezet működtetése jövőre

Bár az RTL elhappolta az MTVA elől az UEFA Bajnokok Ligája közvetítési jogokat, ennek ellenére mégis további 25 milliárddal tovább...

Új csúcsokat hódít meg a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint hazai piacon 2024. szeptemberben mintegy 79 500 személygépkocsi cserélt gazdát, 11,6 százalékkal több,...

Ezt az 5 dolgot azonnal iktasd ki a hálószobából: teljesen megváltozik a helyiség hangulata, ha megszabadulsz tőlük

Vannak bizonyos tárgyak és berendezések, melyeknek semmi keresnivalójuk a hálóban, éppen ezért ha megszabadulsz tőlük, egészen...

Gyorsétteremben, illetve templomban kampányolt tovább Donald Trump és Kamala Harris

A volt elnök interjút is adott egy vasárnapi televízióműsornak.

Újabb vonat siklott ki a Keletiben

Emellett sok más további probléma is van a vonatközlekedésben.

Sport

„Teljes mértékben elhatárolódunk.” - közleményt adott ki a Sopron a félbeszakadt meccs után

Nem elég, hogy a csapat vereséget szenvedett, a szurkolók demonstrációja miatt néhány percig állt a játék - az FC Sopron vezetősége hétfőn reagált a történtekre.

DVSC: eldőlt Máté Csaba sorsa – sajtóhír

A DVSC gödörben van: a hajdúsági együttes az előző négy fellépésén kikapott az NB I-ben, így jelenleg az utolsó előtti […] A DVSC: eldőlt Máté Csaba sorsa – sajtóhír bejegyzés először nb1.hu-én jelent me

Salah letette a követelési listáját a Liverpool asztalára

Ebből egy fontos pontot  meg is „szellőztettek”. Salah ebben a szezonban eddigi 11 meccsén hét gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.... Read More... A Salah letette a követelési listáját a Liverpool asztalára

A Debrecen megerősítette, döntött Máté Csaba jövőjéről

Az elmúlt hétvégén sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el Máté Csaba irányításával a Debrecen. A klub vezetősége hétfőn több fontos döntést is meghozott, ezeket közleményben tudatta a nyilvánossággal.

A Liverpool edzője Szoboszlai egyik megmozdulását is kiemelte a győztes rangadó után

Ahogyan vasárnap már jeleztük, a Liverpool-Chelsea rangadó végeredménye 2-1 lett az angol élvonalban. A három pontot begyűjtő együttesben Szoboszlai Dominik […] A A Liverpool edzője Szoboszlai egyik megmozdulását i

„A világ egyik legjobb csapatában játszhattam” - az Újpesttel kilenc bajnoki címet szerző Nagy László 75 éves

Tizenkilenc évesen már olimpiai bajnok volt, a hetvenes években azonban a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorba szinte lehetetlen feladat volt bekerülni.

Ölre mennek Szoboszlain a szurkolók, sokan kihagynák a Liverpoolból, mások magasztalják

Arne Slot azonban szerencsére töretlenül bízik a magyar válogatott csdapatkapitányában.

Egy nappal a csőd után máris feltámadtak

A Vipers elnöke Peter Gitmark közleményében egy nappal korábban még arról beszéltek, hogy hónapokig hiába keresték a megoldást, nem tudták megtalálni. Így... Read More... A Egy nappal a csőd után máris feltámadt

Csődöt jelentett a háromszoros BL-győztes, majd másnap megmenekült

Jó hír a sportszeretőknek, remek hír a kézilabdának.

Elképesztő a népszerűsége, világsztár is üzent Sallai Rolandnak

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy Sallai Roland követőinek száma a háromszorosára nőtt Instagramon, mióta a török Galatasarayhoz igazolt. A hétvégi bajnoki után Victor Osimhen, a török élcsapat nigériai szupersztár

Szoboszlait támadják a Chelsea elleni meccs után

A Chelsea elleni meccs után a magyar válogatott csapatkapitánya kapta a legalacsonyabb osztályzatot.

Nehéz szavakat találni a hétvége legnagyobb góljára

Állítás nélkül, saját térfélről. Nem csak a hétvége, a szezon egyik legnagyobb gólját rúgta a Heracles futballistája.

0

Bulvár

Megláttam a barátnőm vérképét, azonnal csomagolni kezdtem és még aznap elhagytam

Véletlenül láttam meg a vérvétele eredményét, elmondhatatlanul dühös lettem.

Ilyen növényt vigyél Halottak napjára. A legtartósabb díszek a sírra

Közeleg a Halottak napja, amikor méltó módon szeretnénk megemlékezni elvesztett szeretteinkről. A sírok díszítése nem kis feladat, hiszen olyan vágott virágokkal érdemes dekorálni, amik jól bírják a hűvös időt

DNS-tesztet csináltatott a nő: zokogva borult a padlóra, amikor megtudta, ki is a vér szerinti apja

A 42 éves hölgy utólag már megbánta, hogy megpróbált fényt deríteni felmenői ködös múltjára.

Aggasztó Donald Trump állapota - mi történik vele?

Rálépett a Joe Biden-i útra Donald Trump? Össze-vissza beszélés, 40 perces táncikálás a színpadon - és durva fenyegetések. Mi lesz ebből? A szakértő szerint is aggasztó a helyzet, ráadásul külföldi hatalmak is

Óriásit hibázott Harris, az elnökségébe is kerülhet ez a mondat

A demokrata elnökjelölt egyetért azzal, hogy Izrael népirtást követ el Gázában.

A Szerencsejáték Zrt. előre megsúgta az Ötöslottó nyerőszámait? Ezért lett ilyen sok kéttalálatos a legutóbbi sorsoláson

Az Ötöslottó-sorsolás előtt a Szerencsejáték Zrt. munkatársa több olyan számot is megnevezett, amit aztán szombaton kihúztak.

3 csillagjegy, akiknek október utolsó hete vége meghozza a szerencsét

Október utolsó napjai a csillagok állásában is változást hoz, és az egyre rövidülő napok ellenére a szerencse rámosolyoghat néhány csillagjegyre.

Ez a szőlő típus igazi gyógyító csoda – Mutatjuk, mi mindenre jó.

A szőlőfélék, de kiváltképpen a sötétebb fajták, hatékonyan védenek bennünket az érelmeszesedés, infarktus és a rosszindulatú daganatos megbetegedésektől. A vörös szőlő remek immunerősítő, emésztésjavít

Magyar Péter: vajon miért kötelezik mind a 12 vízügyi központot, hogy mindegyik legalább 40 munkatársat küldjön a Fidesz rendezvényére?

Magyar Péter szerint a kormánypárti '56-os megemlékezésnél kell családi napot szerveznie a Vízügyi Főigazgatóságnak. A politikus szerint kötelező lesz embereket küldenie a vízügynek.

blogmorzsák

Romokban a romantika? – Az online társkeresésről

Valóban hozhatnak tartós kapcsolatokat a digitális platformok a mai fiatalok számára?

Moldovai abszurd

Csak Majdan ne legyen.

0