Ezt olvasta már?

0

Budapest, a nagyvárosok és a dugulás

Hogyan felelhet meg a 21. század kihívásainak egy budapesti, székesfehérvári, győri vagy érdi duguláselhárító vállalkozás? Melyik duguláselhárító vállalkozást hívjuk, ha bajba kerülünk?

 

Amit elvárhatunk és figyelnünk kell rá a megbízás előtt: szakmai profizmus, korszerű berendezések, ügyfélbarát kapcsolattartás.

Ha beüt a mennykő és olyan dugulás borítja fel az életünket, amellyel szemben a házi praktikák eredménytelenek, már ütjük is az internetes keresőbe: duguláselhárítás. És máris a szemünkbe ötlik számtalan szebbnél szebb cégnév, számolatlan mennyiségű ajánlat. Minek alapján válasszunk közülük? Véleményünk szerint két csoportba sorolhatjuk a mai kor profi duguláselhárítójának jellemzőit: emberi és a szakmai oldalra.

A korszerű duguláselhárítás emberi oldala

Emberi kapcsolatainkban sajnos nem egyszer elveszik az ember, az emberség. Úgy gondoljuk, az igazán jól működő szolgáltatásait érzékeny, empatikus ügyfélkapcsolatok jellemzik. A dugulás több szempontból, így lelkileg is megterhelő, és az amúgy is izgatott megbízóval megértően bánó vállalkozó számíthat az újbóli megkeresésekre. Alapigazság: a visszatérő vevő a legértékesebbek közé tartozik. Hogyan áll össze a csekklista ebben a vonatkozásban?

1. Profi ügyfélkapcsolatok, gördülékeny és toleráns ügyintézés.

2. Becsületes ár, újbóli megbízás esetén kedvezmények figyelembe vétele.

3. A lehetőség szerint kis felfordulással járó munkavégzés, a feladat teljesítése után pedig (különösen egy falbontással járó munka esetén) a helyszín tisztaságának helyreállítása, fertőtlenítése.

4. Garancia, szavatosság vállalása az elvégzett munkára.

5. A lehető leggyorsabb válasz, intézkedés a hívásra, akár munkaszüneti vagy ünnepnapokon is.

Mindezt a szolgáltatásmarketing ismeretének és gyakorlati alkalmazásának mondhatjuk.

A szakmai oldal

A magas szintű ügyfélkapcsolatokkal egyenértékű és egyben nélkülözhetetlen a korszerű szakmai képzettség megléte. Ebben a mély és állandóan megújított ismeretek jelentik az alapot, amihez a rutin és a kornak megfelelő gépesítés járul hozzá. Szakmai vonatkozásban így fest a szempontok listája.

1. Magas szintű szakképzettség, a szakmai ismeretek folyamatos frissítésével.

2. A napjaink elvárásainak megfelelő és rendszeresen ellenőrzött berendezések.

A csőrendszerek vizsgálatához, a szükséges beavatkozások felméréséhez elengedhetetlen csőkamera, a szükséges kiegészítőkkel. (Ezzel a korszerű eszközzel például itt ismerkedhetünk meg: Világi Duguláselhárítás - Kamerás csatornavizsgálat)

3. A kisebb dugulások megszüntetésében eredményesen alkalmazható, ipari szintű csőspirál (csőgörény).

4. WOMA-berendezés, ami magas nyomású vízzel föllazítja és eltávolítja a zsíros szennyeződéseket.

5. További modern kiegészítő berendezések, rohamkocsi, szerszámok.

6. Végül, ami igazából csak évek munkájával szerezhető meg, vagyis a tapasztalat, a gyakorlat.

Vagyis a duguláselhárító vállalkozás kiválasztása előtt jól tesszük, ha ismerőseink körében illetve az interneten a fenti szempontok alapján tájékozódunk! Ez utóbbira kiváló lehetőség a „térképes találat”, vagyis a Google Cégprofil is, amelyben a korábbi ügyfelek véleményét olvashatjuk.

Bognár László

online marketing szakértő







0
0
0

hírek innen, onnan

14 éve ellopott festménnyel a hóna alatt sétált be az Agrárminisztériumba a lovasszövetség alelnöke

A Tisza-kormány miniszteri biztosa szeptember elején büszkélkedett vele, hogy sikerült visszaszerezni Csergezán Pál olajfestményét, ám...

4 ok, amiért néhány év alatt teljesen megváltozhat az öltözködési stílusod

Vajon miért szeretünk néhány év elteltével egészen más ruhákat, mint korábban? 

Pezsgőt bontottak Vitézy bejelentése után az Aligai Fürdőegyesületnél

Hosszú küzdelem után normális mederbe terelné a Club Aliga jövőjét a helyi civil szervezet, amely ésszerű, élhető, a természetbe...

Bő tíz év alatt 60 milliárddal csökkenthette a kaszinók játékadóját a koncessziós díj

A miniszterelnök egyebek mellett a kaszinókoncessziók felülvizsgálatát is ígéri. Ennek apropóján lapunk az elmúlt bő egy évtized...

Történelem előtti fenevad koponyája került elő a Tiszából

A Közép Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság munkatársai egy különös tárgyra lettek figyelmesek a Tisza kavicságyába temetve. Csak...

Egyre több cég engedi haza a dolgozóit

Míg a 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, addig idén már 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre.

Amerika iráni olajszállító hajókat támadott, válaszul Teherán egy jordániai amerikai támaszpontot vett célba

Irán további megtorló csapásokkal fenyegetőzött, Kuvait és Bahrein kikötőinél tartózkodó tartályhajókat vehetnek célba.

Tíz hibát talált a hatvani kórház saját vizsgálata az útközben meghalt asszony ellátásában

A feltárt mulasztások azonban nem bizonyítják, hogy az esetért egyetlen orvos vagy a főigazgató lenne a felelős.

Beszédes, amikor a kapcsolat jó változata már szinte csak a jövőben létezik

A remény nélkül nehéz lenne hosszú kapcsolatban élni. Mindannyian változunk, kerülünk nehéz élethelyzetekbe, követünk el hibákat, és...

Lehetsz büszke, hogy mindent kibírsz, de akkor ezzel is számolj

Lehet valaki sikeres, megbízható, szerethető és szakmailag elismert, ennek ellenére mégis sokan úgy élnek, mintha mindezt minden reggel...

José Mourinho elküldte a selyemzsinórt a Real Madrid egyik legnagyobb sztárjának

Hiába nyerték meg az Inter elleni Bajnokok Ligája rangadót.

0

Sport

Azt hitték, esélyünk sincs: kiröhögték a világranglistát a magyar lányok, Japán is retteghet tőlük.

Ikertornyok–sikertornyok. Juhász Dorka és Takács-Kiss Virág a fókuszban.

Privát képeken mutogatja fenséges falatjait a focistanő, igazi bugyimodell lett belőle

Alisha Lehmannt jól ismerik már az olvasóink, elképesztő domborulatokkal áldotta meg őt a sors.

Szoboszlaiék a BL-meccs előtt kaptak jelet - Salah visszatérne Liverpoolba?

Szoboszlai Dominik régi barátja különleges körülmények között látogatná meg a magyar hőst.

Az MLSZ reagált a derbi molinóbotrányára: olyan súlyos az ügy, hogy a rendőrség hatáskörébe tartozik

A szövetség szerint az ilyen megnyilvánulások túlmutatnak a fegyelmi eljárás határain.

Salah visszatérne Szoboszlaiék közé? Elárulta terveit az egyiptomi csillag

Salah egyelőre nem váltotta meg a világot ezzel a klubbal, a Ferencváros ellen szinte esélyük sem volt az Európa-liga főtáblájára jutni.

Hansi Flick bejelentése méhkassá változtatta egész Barcelonát

Az edző ezúttal nem finomkodott a tervekkel kapcsolatban.

Cser-Palkovics András három hét múlva olyasmire kényszerülhet, amit soha nem akart megtenni

A Videoton a pályán ugyan feltámadt, a klub jövője azonban továbbra is bizonytalan.

„Ennek változnia kell” - Szoboszlai Dominik kitálalt Steven Gerrardnak a Liverpool legnagyobb hibájáról

A magyar válogatott játékos az Atletico Madrid elleni BL-meccs előtt nyilatkozott a Liverpool legendájának.

Három meccs után kirúgták a világbajnok legendát

Utódja éppen az elődje lesz a kispadon.

Bulvár

Herceg Erika igazi végzettségétől padlót fogsz, hét számjegyű a fizetés ebben a szférában

Újra képernyőn a Megasztár, amely idén megújult zsűrivel vágott neki a tehetségek felkutatásának. Az ítészek között helyet kapott Herceg Erika is, aki egészen egyedülálló utat járt be.

A ház fala mellé pakolta a tűzifát, két tél múlva jött a sokk: ne kövesd el ezt a hibát

Kényelmes megoldásnak tűnik: a téli tűzifát felhalmozzuk közvetlenül a ház fala mellett, így esőben, hóban sem kell messzire menni érte. Egy szerb történet szerint azonban egy háztulajdonos két tél után nedvesed

Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk”

Magyarország tíz orosz diplomata távozását követeli – jelentette be kedden Orbán Anita külügyminiszter. A Oroszország megfenyegette Magyarországot: „kemény és fájdalmas lesz a válaszunk” bejegyzés először A

Magyar Péter kimondta a halálos ítéletet a megyei önkormányzatokra

A kormányfő szerint ezek a testületek a szétesett ellenzék tízmilliárdos kifizetőhelyeként szolgálnak.

Ha ezt átállítod a tévéden, azonnal jobb lesz a képminőség – A legtöbben rosszul használják

Lehet, hogy nem a tévéd gyenge, hanem egyszerűen nincs jól beállítva. Egy apró módosítással látványosan szebb, természetesebb és élesebb lehet a kép.

Tragikus hírrel indul a nap. Örök álomra hunyta a szemét a magyarok kedvenc színésznője

Elhunyt Erni Mangold osztrák színésznő, aki több mint hét évtizedes pályafutása során színházban, filmekben és televíziós produkciókban egyaránt maradandót alkotott. A magyar nézők Richard Linklater Mielőtt fe

A NER bukása megtépázza a lakosság vagyonát

A tehetősebbek első számú szakértőjének számító Blochamps szerint a Bayer Construct körül kialakult helyzet látványosan mutatja, miért félrevezetőek a lakossági céges részesedésekre vonatkozó mostani statiszt

13 év után fény derült Lázár János féltve őrzött titkára

Az ügy annak idején hozzájárult az Origo szerkesztőségének szétveréséhez, és úgy tűnt, soha nem derül ki.

Vallási csoport kérésére eltávolították a női dolgozókat egy napra az Eiffel-toronyból

Az Eifflel-torony üzemeltetője és a vallási csoport is elnézést kért, de nem ugyanazért.

Baj van: pokolian megdrágulhatnak ezek az élelmiszerek Magyarországon, a kávé is köztük van

Fel kell készülni arra, hogy a klímaváltozás Magyarországon is drágulást fog okozni a jövőben.

0