Ezt olvasta már?


„Nemzetköziesítés otthon”: megérteni egymást

Már négyezer külföldi hallgató van Pécsett

Stratégiai alapú működésről, új szolgáltatásról, új kommunikációs stílusról beszélt a PTE külügyi igazgatója.

Dr. Tarrósy István, a PTE külögyi igazgatója

Az idei évben jelentős előrehaladásról tudok beszámolni, például a szolgáltatások fejlesztését tekintve. Ráadásul itt egy olyan közös munkáról van szó, melyet ugyan a Külügyi Igazgatóság koordinál, de más egységek is jelen vannak mind a központi adminisztráció, mind a karok részéről. Több olyan új, a nemzetközi hallgatók életét megkönnyítő szolgáltatás jelent meg ősztől, amelyekről eddig is beszéltünk, voltak is ezekre vonatkozó kezdeményezések, de nem biztos, hogy célba értek, vagy összegyetemi szinten voltak definiálva: remek kari kezdeményezések voltak, de csak egy szegmentált hallgatói csoportot értek el – olvasható Dr. Tarrósy István, a Pécsi Tudományegyetem külügyi igazgatójának, az UnivPécsben megjelent írásában.

Milyen új szolgáltatások indultak idén?
Az orvosi karon a korábbiakban is működött egy mentálhigiénés hallgatói tanácsadás, melynek alapjain a Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai Intézetét is bevonva az együttműködésbe – egy Student Counseling program indult. Ez az egyetem összes nemzetközi hallgatójának megadja a lehetőséget arra, hogy ha tanulási nehézségekkel vagy pszichológiai problémákkal küzd, legyen kihez fordulnia.
A jogi kar kezdeményezésére indult el a Legal Aid Clinic elnevezésű program, ami egyfajta jogsegélyt, jogi tanácsadást takar. Bármilyen jogi probléma kapcsán segítenek, legyen az albérleti szerződés, tanulmányi és vizsgaszabályzat, vagy akár más, egyetemen kívüli ügy. Ez hiánypótló szolgáltatás, melyre szükség van, hiszen egyre többféle kultúrából érkeznek fiatalok, akik bizonytalanok az ittlétükkel kapcsolatban, az ehhez hasonló szolgáltatások pedig biztos pontok tudnak lenni számukra.
A harmadik szeptemberben indult programot a KPVK koordinálja, de a BTK is részt vesz benne.

Egy kulturális érzékenyítési programról van szó, melyet campus kredit keretében vehetnek fel a külföldi hallgatók. A terveink szerint a jövőben akár már az ideérkezésük előtt e-tananyag formájában elsajátíthatnák ennek egy részét a külföldiek, de ha már itt vannak, akkor ezáltal rögtön kapnának a hagyományokhoz, kulturális örökséghez kapcsolódó, az interkulturális dialógust és az együttélést segítő keretet.

Ha belegondolunk, e kurzus tematikája a nemzetköziesítés egyik legfontosabb dimenziójával foglalkozik, amit úgy hívunk: „nemzetköziesítés otthon”. Hiszen nemcsak arról beszélünk, hogy kilépünk a globális térbe és minél láthatóbbak próbálunk lenni, hanem elsősorban belülről kell nemzetközivé válnunk. Az interkulturalitás pedig pont erről szól, azzal foglalkozik, hogyan lehet sikeresebben, jobban megérteni egymást.
Hangsúlyozni szeretném, hogy a Külügyi Igazgatóság a szolgáltatásfejlesztést tekintve szorosan együttműködik az Oktatási Igazgatósággal és a karokkal. Minden eddig felsorolt új szolgáltatás finanszírozási hátterét a nemzetközesítési stratégiai programban definiált Nemzetköziesítési Alap adja. Ugyan a nemzetközi hallgatókra fókuszálunk, de minden PTE-s hallgató csak nyer ezekkel a fejlesztésekkel.

Mit takar a Nemzetköziesítési Alap?
Úgy látom, hogy az elmúlt év munkájának eredményeit és az érveinket figyelembe véve a karok és a kancellária megértették azt, hogy a stratégiai programot csak akkor lehet kivitelezni, ha megfelelő finanszírozás áll a háttérben. Létrehoztuk ezt az ún. Nemzetköziesítési Alapot, mely új lehetőségeket nyit a karok számára is. Egyrészt meghirdettünk egy nemzetközi konferenciatámogatási pályázatot, ami „utazó nagyköveti rendszerként” működik.

Ezalatt azt értem, hogy a külföldi utak ezentúl nemcsak konferenciarészvételről szólnak „csupán”, hanem adunk hozzá plusz feladatot: amellett hogy az adott oktató viszi magával a kiadványainkat, meg is keresi az adott szervezet vezetőségét, és elkezd vele arról tárgyalni, hogy hogyan lehetne még programjukat Pécshez kötni.

Mi nyitottak vagyunk arra, hogy annak az adott szervezetnek legalább egy szemináriuma Pécsre kerüljön. Mielőtt utaznának, én magam fogadom a kiutazó PTE-seket, és felkészítem őket az útra és a tárgyalásra. Nem titkolt célunk, hogy ennek révén új, élő kapcsolatok szülessenek. Léteznek olyan esetek is, amikor olyan egyetemre mennek el kollégák, mellyel már valamilyen szinten kapcsolatban állunk, de ezeket a kötelékeket is lehet még szorosabbra fűzni. A tartalmasabb és értelmes együttműködések kialakításába kapcsolódnak be az utazó nagyköveteink.
A források és az alap mellett jelenleg van továbbá egy olyan EFOP pályázat, melyben két elem is a nemzetköziesítésről szól. Ebben benne van például a Közgáz nagyon jó gyakorlata, a „Visiting Scholar” program, melynek keretében 2-4 hétre oktatók mennek az adott partneregyetemhez, illetve a PTE is fogad ettől a partneregyetemtől kollégát. Ennek révén erősödik a szakmai diskurzus a kollégák között, módszertanok cserélődnek ki, megismerik egymás intézményének szakmai hátterét, erejét, s ebből közös kutatások is születhetnek. Ezt a programot más karokon is szorgalmazzuk, s szeretnénk hozzá financiális hátteret biztosítani. A nemzetközi rangsorok mindig árgus szemekkel figyelik az adott intézményben oktató külföldi kollégák számát is – remélem, ezen is tudunk javítani a közeli jövőben.

Hány külföldi hallgató tanul most a PTE-n, s mennyi várható?
A közelmúltban ünnepeltük meg a Stipendium Gálán a négyezredik nemzetközi hallgatónkat. A jelentkezések száma a Stipendiumnak, az intenzív kapcsolatépítéseknek – kari és központi egyaránt –, valamint az egyre határozottabb külföldi megjelenéseinknek köszönhetően megemelkedett; ma már annyian jelentkeznek több programunkra is, hogy megpróbáljuk közülük a legjobbakat kiválasztani, egyre fontosabb tehát a mennyiségen túl a minőség előtérbe helyezése.

Még több információ Tarrósy Istvántól itt olvasható.







0
0
0

hírek innen, onnan

Iszlám terrorista gyilkolt a fővárosban – a Pride volt a célpont

Fehér kisbusz hajtott a tömegbe a berlini Pride-felvonulás közelében szombat éjszaka, legalább egy ember életét vesztette, tizennégyen...

Légiósok: Szoboszlai csapatkapitányként hatalmas gólt akasztott - videó

Szoboszlai Dominik góllal és gólpasszal indított a Liverpool első felkészülési mérkőzésén.

Meglepően olcsó az e-roller kötelező biztosítása, mégis sokan kihagyják – százezrekbe is kerülhet egy baleset

Több millió forintos kártérítést és büntetést is kockáztat az a tulajdonos, aki kötelező biztosítás nélkül pattan e-rollerre. Egy...

Ez történik veled energetikai szinten, amikor végre elengedsz valakit

Elengedni valakit gyakran fájdalmas és hosszú folyamat. A kapcsolat nemcsak emlékeket, hanem belső energetikai lenyomatot is hagy maga után.

Leépítési hullám érte el ezt a világcéget, noha mindenki ismeri őket – Idén ez már a harmadik kirúgási akció

A Walt Disney Co. több száz állás megszüntetésére készül egy újabb vállalati átszervezés részeként. A leépítés több üzletágat...

A nagyváradi önkormányzat betiltotta a Pride-ot

Ennek ellenére körülbelül kétszázan vettek részt a felvonuláson. Volt Orbán Viktoros transzparens is.

Újabb nagy botrány tört ki az USA-ban – ezt nem hagyják annyiban

Felháborodtak az amerikai katonacsaládok, miután a Pentagon váratlanul 18-ról 14-re csökkentette az iráni konfliktusban elhunyt amerikai...

Elindult az egyeztetés: hatékonyabbá tennék az élelmiszerlánc működését

A miniszterek a kiszámítható árakról, a hatékony élelmiszer-kereskedelemről és a szabályozásról tárgyaltak.

Kisbusszal hajtott a tömegbe a berlini Pride-on egy iszlamista hátterű férfi

A támadásnak egy halottja és tucatnyi sérültje van, a feltételezett elkövetőt még keresi a rendőrség.

300 ezernél is többen hagyták el lakóhelyüket a spanyol és francia erdőtüzek miatt

Bordeaux és Madrid környékén pusztítanak a lángok, és a szél miatt nagy területek vannak veszélyben.

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett...

Nem a tejföl a megoldás: ha ezzel ízesíted a rakott krumplit, sokkal krémesebb és ízletesebb lesz

A rakott krumpli igazi klasszikus, amely szinte minden családban másképp készül. Van azonban egy egyszerű hozzávaló, amelyet meglepően...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

0