Ezt olvasta már?


Földrengés rázta meg Horvátországot, Pécsett is érezni lehetett, anyagi károk is keletkeztek

Horvátországban újabb földrengés volt tapasztalható, az MTI azt írja: ezúttal 6,3-es erősségű földrengés rázta meg Horvátországot kedden kora délután, sérültek is lehetnek.


hirdetés

Itt volt

A földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt. Andrej Plenkovic horvát kormányfő elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek.

Magyarországon is érezni lehetett

A katasztrófavédelem információi szerint a földrengést Magyarország nagy területén is érezte a lakosság. A rengés Baranya megyében ezidáig három településen okozott kisebb anyagi károkat, sérülésről nem érkezett bejelentés.

 

Több pécsi is jelezte, hogy érezhető volt földrengés, volt aki azt írta leborultak a könyvek a polcról, a lábos a tűzhelyről. Egy másik olvasónk pedig azt jelezte, hogy az egész karácsonyfa megmozdult, a konyhában az asztalon lévők vizespalackok beremegtek és leestek az asztalról.

Az Időkép információi szerint Pécsett berengett az egyik áruház is, mindenkit kiküldtek. Úgy tudjuk Pécsett a Koksz utcai családi házakból többen kirohantak. Kertvárosban az Etelka utcában a többszintes épületekéből rohantak az utcára a lakók az ijedségtől. Az Aidinger János utcai Szépségsziget fodrászszalonban a széken ülök is megdöbbenve érezték a rengést. Az Aidinger János utcában egy negyedik szintes lakásban fénykép esett a szekrénytetejéről a földre, ami el is tört.

Borzalom volt

Az egyik horvát lap, a Jutarnji információ szerint 13.35-kor újabb rengés volt tapasztalható. A lap információi szerint Petrinja városa teljesen megsemmisült. Mint írják a rengést Horvátország egész területén érezték, de Bosznia-Hercegovinában, Szlovéniában, Szerbiában és még Olaszországban is tapasztalható volt. A lap információi szerint egy gyermek életét vesztette, úgy tudni az áldozat egy 12 éves kislány. Azt írják Andrej Plenkovic horvát kormányfő is elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek, legalább 300 katona igyekszik a helyszínre.

A város polgármestere, Darinko Dumbovic elmondta, hogy általános pánikhangulat van, az emberek a hozzátartozóikat keresik. Azt írják Andrej Plenkovic horvát kormányfő is elindult a helyszínre. A romok eltakarítására katonai alakulatokat is vezényeltek, legalább 300 katona igyekszik a helyszínre.

Úgy tudni az ország egyes részein nincs áramszolgáltatás, nem működik a telefon és az internet. A hatóságok arra kérik az embereket, hogy hagyják szabadon a még működő telefonvonalakat. A földrengés Zágrábban is megrongált épületeket, a lakosság egy része elhagyja a fővárost, pánik és rémület lett úrrá köztük. A lap arról ad tájékoztatást, hogy a város központja teljesen megsemmisült, a mentési folyamatok jelenleg is zajlanak. Időközben Zoran Milanović elnök és Andrej Plenković miniszterelnök is megérkeztek Petrinjába. Azt írják a horvát hadsereg segítséget nyújt a pusztító földrengés által okozott károk elhárításában, ezt a Honvédelmi Minisztérium tudatta, akik azt is kiemelték, hogy a honvédelmi miniszter, Mario Banožić is Petrinjában tartózkodik.

A lap beszámolója alapján úgy tudju, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden kijelentette, hogy az EU Horvátországgal van és felkérte Janez Lenarčič válsághelyzetekért felelős biztost, hogy haladéktalanul utazzon Horvátországba.

A lap azt írja 20 sérültet vittek eddig be a sisaki kórházba, közülük ketten súlyosan megsérültek: mindenki Petrinjából származik.

pécsi stop

bővebben itt

videók







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

A régen beoltottakra is veszélyes lehet a vírus delta variánsa

Azokat is megfertőzheti az új koronavírus delta variánsa, akik régen kapták meg a védőoltást – jelentette ki vasárnap Szergej...

Ez sokkoló. Demi Moore elárulta, miért hullottak ki a fogai

2009-ben a fél világ azt találgatta, miért hullottak ki Demi Moore fogai. A színésznő aztán pár éve elárulta, mi is történt valójában.

Nem hittem el, mi történik a testemmel, miután felhagytam a fogamzásgátlóval

Ha szedsz fogamzásgátló tablettát, érdemes elolvasnod az alábbi cikket!

Csoda segíthet csak a törökökön

Şenol Güneş, a török szövetségi kapitánya szerint csak a csoda segíthet a csapatán. Nulla pontról és -5-ös gólkülönbségről kezdik...

Nagyon aggasztó hírek jöttek a koronavírus delta variánsáról

Sokaknál valószínűleg szükség lehet az újraoltásra.

A könyvkiadás szabadságát féltik a kiadók T/16365. számú törvénymódosító csomag miatt

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnöksége aggasztónak és átgondolatlannak tartja a parlament által elfogadott...

„Idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való” – 65 éve hunyt el Soós Imre

Soha nem fogjuk már megtudni, mi az igazság Soós Imre tragikus halálával kapcsolatban, csak annyit tudunk, hogy nagyon keveset élhetett, és...

Legalább 16 ember életét vesztette Nepálban a földcsuszamlások és áradások során

Egyetlen hét alatt legalább 16 ember vesztette életét Nepálban a monszun okozta árvizek, földcsuszamlások miatt.

Istenes Bencét a súlyosan sérült válla sem állíthatta meg a magyar-francia Eb-meccsen

Istenes László fiaival közösen látogatott ki a Puskás Arénába, ahol a magyar válogatott egy felejthetetlen mérkőzést játszott a...

Terjed az indiai variáns: Moszkvában már azok is megbetegszenek, akik régen kapták meg a védőoltást

Azokat is megfertőzheti az új koronavírus delta variánsa, akik régen kapták meg a védőoltást - jelentette ki vasárnap Szergej Szobjanyin...

"Készültünk a spanyolok mezőnyfölényére" - Robert Lewandowski

A lengyelek támadója szerint az első meccsen túl tisztán akartak játszani.

Sport

Foci Eb - Így érkezett Orbán Viktor a Puskás Arénába - fotó

Hamarosan, pontosabban 15 órakor lép pályára a magyar futball-válogatott Franciaország ellen: a keddi, portugálok elleni mérkőzéshez hasonlóan most is rengeteg szurkolót várnak a Puskás Arénába, köztük nem mást,

Az egész világ a magyarok világraszóló teljesítményéről beszél

A franciák ellen elért 1-1-es döntetlen az egész Eb eddigi legnagyobb szenzációja. Felidézzük a szombat délutáni Budapesten és Münchenben történteket.

Drámai fordulat: 26 perc után le kellett cserélni a magyar csapatkapitányt

Szalai Ádám elhagyta a pályát, Nemanja Nikolics állt be a helyére.

Elképesztő ünneplés Budapest utcáin a franciák elleni döntetlen után - fotók

A magyar szurkolók táncolnak, énekelnek, boldogok és a válogatottat éltetik.

Hatalmas balhé volt Londonban az angol-skót meccs után

30 embert vettek őrizetbe a rendőrök a péntek este a brit fővárosban történtek miatt.

„Csoda a Puskásban.” – Így örültek politikusaink a magyar Eb-bravúrnak – fotók

Véget ért a magyar-francia mérkőzés: a magyar futball-válogatott fantasztikus teljesítményt nyújtva 1-1-es döntetlen játszott az aktuális világbajnok, a francia csapat ellen.

Kórházba kellett szállítani Szalai Ádámot

A magyar válogatott csapatkapitánya a franciák elleni meccsen kapott egy ütést a fejére.

Mezey György: A franciák ellen szenzációsan játszó magyarok a németek ellen sem esélytelenek

Az Origo Eb-szakértője megírta, hogyan lehet szerdán Münchenben sikeresen játszani és eredményt elérni a 2014-es világbajnok ellen.

Foci Eb: a németek kiütötték Portugáliát, de a magyar válogatottnak még így is maradt esélye

Valószínűleg a német válogatott is láthatta a magyar–francia meccs végeredményét. Minden nagyképűség nélkül megfordulhatott a fejükben az a lehetetlen gondolat is, hogy ha kikapnak a portugáloktól, akkor bizony

Amikor Fiola gólja pillanatában felrobbant a szurkolói zóna - videó

Akik a helyszínen voltak, azoknak örök élmény marad ez a momentum.

Óriási bravúr a foci Eb-n: A magyar futballválogatott pontot rabolt a világbajnok francia válogatottól

Magyarország és a világbajnoki címvédő Franciaország játssza az Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójának nyitómeccsét Budapesten. Kőkemény ellenfél jön, de a mieink felkészültek. Akármi is lesz

Bulvár

„Megtudtam, hogy a fiam valójában a nagybácsim, mert a papám lefeküdt a barátnőmmel”

A kommentelőket is nagyon megdöbbentette a megcsalt férfi története.

Így reagált Orbán Viktor a franciák elleni döntetlenre

A miniszterelnök egy rövid posztot tett közzé a Facebook-oldalán a magyar-francia meccs után.

Rengeteg sérültje van a Győr-Moson-Sopron megyei buszbalesetnek - egy ember a helyszínen meghalt

A sérültek egy részét a mentők a helyszínen ellátták, többeket kórházba vittek.

Foci Eb - Így érkezett Orbán Viktor a Puskás Arénába - fotó

Hamarosan, pontosabban 15 órakor lép pályára a magyar futball-válogatott Franciaország ellen: a keddi, portugálok elleni mérkőzéshez hasonlóan most is rengeteg szurkolót várnak a Puskás Arénába, köztük nem mást,

Hatalmas baj történt Zente családjával, ismét segítséget kérnek

Egy autóbaleset következtében összetört az SMA-s kisfiú, Zente családjának az autója, így sürgős segítségre van szükségük.

Videó: annyira örültek Fioláék a franciák elleni gólnak, hogy lezúzták egy riporternő asztalát

A védő Kleinheislerrel együtt rohant a szurkolók felé, csak pont útban volt az asztal.

6 élelmiszer, amit sose fogyassz lefekvés előtt: fokozzák a savtermelést, megakadályozzák a pihentető alvást

A vacsorát nem kell kihagyni, az viszont nem mindegy, hogy mit eszel, mielőtt ágyba bújsz.

Az egész világ a magyarok világraszóló teljesítményéről beszél

A franciák ellen elért 1-1-es döntetlen az egész Eb eddigi legnagyobb szenzációja. Felidézzük a szombat délutáni Budapesten és Münchenben történteket.

Ilyen volt Patrick Swayze életének utolsó éve: meglepő részletek derültek ki a sztárról

Patrick Swayze életének tragikus vége megrázta az egész szórakoztatóipart: senki sem számított arra, hogy a színész mindössze 57 évesen eltávozik az élők sorából 2009-ben hasnyálmirigyrák miatt. A betegséggel

Drámai fordulat: 26 perc után le kellett cserélni a magyar csapatkapitányt

Szalai Ádám elhagyta a pályát, Nemanja Nikolics állt be a helyére.

Virológus a teltházas meccsekről: ez már veszett fejsze nyele, meglátjuk, mi lesz a következménye

Járványgóc alakulhat ki Budapesten a telt házas EB-meccsek miatt? Rusvai Miklós virológus arra kéri a szurkolókat: aki tüneteket tapasztal, mindenképp vonja ki magát a forgalomból.

Elképesztő ünneplés Budapest utcáin a franciák elleni döntetlen után - fotók

A magyar szurkolók táncolnak, énekelnek, boldogok és a válogatottat éltetik.

blogmorzsák

A sötét marketing eszközei, amik bárkit csapdába csalhatnak

Van rosszabb a folyamatos marke­ting reklámoknál: a marketing ördögi testvére!

Már elkészült az első két B-21-es bombázó

Ezt még június 8-án jelentették be a légierő képviselői Washington-ban.

Valójában senki sem ért a táplálkozáshoz

Ha azt képzeled magadról, hogy te aztán tényleg tudod a frankót az emberi táplálkozásról, ki kell, hogy ábrándítsalak..

Mötley Crüe: Lányok! Lányok! Lányok!

A fülbemászó rocksláger, amely megannyi sztriptízbárnak hozott forgalomnövekedést.

Paul McCartney csodás autógyűjtemé­nye

Következzen most egy bepillantás abba, hogy milyen autókat birtokolt vagy birtokol még ma is McCartney.

Német vizsla fajtaleírás: a változatos bundájú, tehetséges vadász

A német vizsla többféle szőrtípusban létezik, külön-külön fajtát alkotva. Azonban mindegyi­kőjük kiemelkedő vadász.

Zavar, ha a csajom minden pasival leáll

A fiú szerint a lány mindig túl kedves a férfiakhoz, nyaralni bezzeg nem akar.

Egy magyar pultos egy napja Svájcban

A munka nem könnyű, de a pénz némileg kárpótol. Mennyire ütötte meg a járvány és érte-e hátrányos megkülönböztetés?

Mozgásterünk a nagyhatalmak között

A júniusi NATO-csúcson mindenben megkívántunk felelni a brüsszeli elvárásoknak, ugyanakkor külpolitikánk kettős.

Meleg lesz

„Nem árt utána olvasni a dol–goknak, és nem csupán a vezér napiparancsait tanulmányozni.“

Szülői szexuális felvilágo­sítás: mikor és hogyan?

A felvilágosítás elsőszámú szabálya, hogy új infókat kell átadnunk a porontynak.

„Beszőrösödött” Kim Kardashian Lambor­ghini Urusa

Keressük a szavakat, de erre nehéz mit mondani.

0