"Kóstolj bele a legendába" - Kocsonyafesztivál Miskolcon
"Kóstolj bele a legendába", hangzott el a felhívás a Miskolci Téli Fesztivál részeként megrendezendő Konyonyafesztivál beharangozó sajtótájékoztatóján szerdán, a borsodi megyeszékhelyen, amely szerint idén február 24 és 26-a között lesz újra.
Rózsa Edit, a fesztivál alapító-tulajdonosa azt mondta: a szervezők meglepetésprogramokkal, még több érzelemmel és kreativitással készülnek az idei rendezvényre. Természetesen lesznek díszvendégek is: Románia és hazai vendégként Mád, illetve Baja városok mutatkoznak be, valamint Abaúj-Hegyalja térségének települései szerepelnek a palettán.
Mád mint díszvendég várja az érdeklődőket a kitűnő és méltán híres borával, Baja pedig belekóstol a kocsonyás legendába, megszínesítve a gasztronómiai kínálatot "egy kis hallével".
A rendezvény - amely 50 ezer négyzetméteren mintegy 200 ezer látogatót vár - számos különlegességet kínál, lesznek kézművesek, népművészek, őstermelők, bemutatkoznak élelmiszeripari manufaktúrák, megízlelhetik a legjobb borokat, illetve a melegkonyha valamennyi specialitását, és széles kínálatban választhatnak a kocsonyákból, amely igazi miskolci kuriózum - tette hozzá.
Három nagy színpadon zajlanak majd az események, lesz Bála színház, sokadalmi pódiumok, kulturális programok, koncertek, irodalmi szalon, családi- és gyerekprogramok, táncházak, népzene és könnyűzene, képzőművészet, környezetkultúra, sőt film is - sorolta az igen hosszú listát Rózsa Edit.
Kitért arra, hogy a Kocsonyafesztivál programja - amely eredetien és látványosan ötvözi a legendát a város történelmi, kulturális és gasztronómiai hagyományaival -, négyéves ciklusokban készül, így már 2010-ben eldőlt, a következő négy évben a Kárpát-medence sokszínűségét szeretnék bemutatni a közönségnek.
"A hangulat garantált, a rendezvény napjaira ugyanis a város egy óriási, különleges piactérré alakul át kikiáltókkal, vásári komédiásokkal, jövendőmondókkal, a határon innen és túlról érkező népművészekkel, népi iparművészekkel, minősített kézművesekkel, kiemelt színvonalat biztosító árusokkal" - ismertette, hozzáfűzve, Miskolcon a kocsonya köré szőtt legenda kötelez. "Ezért - most először - a szervezők +kocsonyabörzét+ rendeznek, amelyre elsősorban miskolci és Miskolc környéki kocsonyakészítők jelentkezhetnek". Az ő általuk megfőzött kocsonyából válogathatnak, köthetnek le a kereskedők, hogy a legjobb kocsonyákat kínálhassák a fesztiváli vendégseregnek - fejtette ki az alapító.
Felidézte a miskolci kocsonya legendáját, amely arról szól, hogy egy borospincébe megdermedni lerakott kocsonyába beleugrott, majd benne is ragadt egy béka. A figyelmetlen pincér így tálalta fel az étket - mint borkorcsolyát - a vendégnek, aki döbbenten, de mégis kellő humorral vette tudomásul, hogy a sertésköröm mellől egy pislogó béka néz vele farkasszemet. A történet híre így terjedt el képeslapok és ajándéktárgyak formájában.
A kocsonya legendája tehát újraéledt: kocsonyabál, kocsonyafesztivál, kocsonyafőző verseny és kocsonyaüzlet is vonzza már a helyben lakókat, s azokat, akik az ország, a világ más tájairól érkeznek a rendezvénysorozatra.
mti
hírek innen, onnan
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV: 170 ezer magyar járhat pórul
Súlyos következményei lehetnek, ha ezt elmulasztod.
Egy asztalhoz ült Lannert Judit és Rubovszky Rita, tisztázták a félreértéseket az iskolák jövőjéről
Egyházi fenntartók, valamint gyermekvédelmi szakmai szereplők is részt vettek a találkozón.
Magyar Péter „támadást indított” a Fidesz szerint, felszólították a kormányt
A Fidesz és a KDNP is tiltakozik, Rétvári Bence a Tisza-kormány nyílt támadásának véli a döntést.
3 vármegye már riasztást kapott, itt jöhet a nyakunkba a csapadék
Ezekben a vármegyékben jöhet a csapadék a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint, kiadták már a figyelmeztetést.
Több száz munkás sztrájkolt Székesfehérváron, 10 százalékos béremelést követelnek a Hanonnál
A szakszervezet szerint csak a kezdet volt a kétórás munkabeszüntetés.
Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május
Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon
Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek,...
Láthatatlan járvány terjed a munkahelyeken
Ezért hallgatnak a dolgozók a munkahelyeken.
Elkezdődött az egyeztetés a kutatóhálózat jövőjéről, már ősszel benyújthatják az erről szóló törvénycsomagot
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter közölte: az általuk felvázolt elképzelésekkel a résztvevők döntő többsége...
Pikó András: 2027 végére a Diószegi utca kisajátítással érintett házainak minden lakója új otthonra lelhet
Az Orbán Viktor korábbi kedvenc egyeteme nem is létező bővítése miatt elrendelt, de a Magyar-kormány által a parlamentnek visszavonásra...
A FIFA átalakítja a játék menetét a 2026-os vb előtt
A 2026-os vb-n 11 új szabály lép életbe, több területen bővül a VAR szerepe.
Sokan figyelmen kívül hagyják, pedig komoly következményei lehetnek: ez a betegség minden 3. magyart érint
Sokan úgy gondolják, hogy a zsírmáj csak azoknál alakulhat ki, akik sok alkoholt fogyasztanak, pedig ez koránt sincs így. A betegség egyre...
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
A sakkjátszma folytatódik, nem a Real Madridba fog igazolni Julian Álvarez
Az FC Barcelona továbbra is a legnagyobb esélyes arra, hogy szerződtesse az argentin világbajnokot.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
A román edző megerősítette a magyar csapat érdeklődését: "Valóban tárgyalok egy klubbal, ahol már játszottam"
Eugen Neagoe, a Petrolul korábbi vezetőedzője ismét munkába állhat, és állítása szerint két országból is érdeklődnek iránta.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Bulvár
Elkövette a legnagyobb hibát a Fidesz az ország szeme láttára, szakértő hívta rá fel a figyelmet
A parlamenti közvetítések után kezd kirajzolódni a Fidesz egy új stratégiája Magyar Pétert illetően.
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Elismerte a Tények, hogy hazudtak, amikor azt állították, hogy Magyar Péter apja „lopott, csalt és közokiratot hamisított”
A műsor szerdai adásában olvasta fel a helyreigazítást az a médiamunkás, aki a választás előtt még a Fideszre való szavazásra buzdított.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Tovább él, aki ráveszi magát erre az esti szokásra: ne spórold el!
Kevesen csinálják, pedig iszonyú fontos.
Elkezdték tesztelni embereken az injekciót, amely visszafordíthatja a sejtek öregedését
Történelmi mérföldkövet ért el az öregedéskutatás: egy bostoni startup beadta az első dózist egy olyan génterápiából, amely a sejtek szintjén próbálja visszafordítani az öregedést.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Megvan, miért zuhant le a kamera 20 méter magasból a Magyarország–Kazahsztán-meccsen
Egy méteren múlt, hogy nem ütötte agyon az operatőrt.
Ez a kenyér olyan egészségtelen, mint a chips – Mégis sokan naponta eszik
Kényelmes, sokáig eláll, és pillanatok alatt készülhet belőle reggeli vagy vacsora – nem véletlen, hogy a toastkenyér sok magyar háztartás kedvence. Ennek a szokásnak azonban számos kellemetlen következménye lehet
blogmorzsák
A legkülönlegesebb budapesti híd: a Margit híd
A főváros második hídját 150 éve adták át a forgalomnak.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


