Ezt olvasta már?

0

Warren Beatty és Faye Dunaway adja át a legjobb film Oscarját

Warren Beatty és Faye Dunaway, a Bonnie és Clyde két sztárja adja át a legjobb film díját a hollywoodi Oscar-gálán február 26-án. - Pécsi Napilap -


A két Oscar-díjas színészt a The Hollywood Reporter értesülése szerint azért kérték fel erre, mert 1967-ben készült klasszikus filmjük éppen idén ünnepli 50. évfordulóját.

A lap forrásai szerint az Oscar-gála két producere, Michael De Luca és Jennifer Todd személyesen kereste meg a kéréssel Beattyt és Dunawayt, hogy ők adják át az este legrangosabb elismerését.

A 79 éves Beatty és a 76 éves Dunaway aktív színészek. Dunawaynak három filmje vár bemutatásra az imdb.com adatbázis szerint, Beatty pedig éppen tavaly jelent meg 15 év után először a filmvásznon a Rules Don't Apply című, 1968-ban Hollywoodban játszódó romantikus drámában, amelynek társ-forgatókönyvírója, producere és rendezője is volt.

A legjobb film Oscarja Hollywood legnagyobb becsben tartott elismerése, ezért az amerikai filmakadémia a ceremóniához is a legtekintélyesebb sztárokat keresi. Beatty már kétszer jelentette be a győztest: 1975-ben, amikor A keresztapa II. nyerte el a szobrot, 1990-ben pedig barátjával, Jack Nicholsonnal nyitotta fel a borítékot, amikor a Miss Daisy sofőrje című film kapta a trófeát.

Dunaway először vehet részt a legjobb film Oscar-díjának bejelentésében.







0
0
0

hírek innen, onnan

Három turistát támadott meg medve egyetlen nap alatt ugyanott

Egyetlen nap alatt három külföldi turista sérült meg medvetámadásokban a romániai Transzfogarasi úton, és a hatóságok szerint...

Ólomszennyezést találtak a Corvinus főépületének ivóvizében

Az egyetem korlátozásokat vezetett be, és vérvizsgálatot ajánlott a hallgatóknak és a dolgozóknak.

Egy hajszálon múlt a tragédia a magyar válogatott meccsén

A meccs félbe is szakadt arra az időre, amíg a tűzoltók intézkedtek.

Hivatalosan is hadat üzen a Fidesz–KDNP a migránspaktum végrehajtásának

A európai uniós migrációs paktum elutasítását kezdeményezik szerdán benyújtott határozati javaslatukban a Fidesz és a KDNP képviselői.

Rekord osztalékról döntött az Orlen

Az Orlen lengyel olajvállalat részvényesei az éves közgyűlésen rekordnagyságú osztalék kifizetéséről döntöttek.

Ólomszennyezést mutattak ki a Corvinuson

Jelentős ólomszennyezést mutattak ki a Budapesti Corvinus Egyetem főépületének ivóvízhálózatában, így az épületben jelenleg nem...

Történelmi mérföldkőhöz ért a konfliktus: már tovább tart az ukrajnai háború, mint az első világháború

Június 10-én az orosz-ukrán háború hossza beállítja egy súlyos konfliktus idejét, és ennek aligha örülhetnek Moszkvában – közölte...

Hétvégi orvlövészek - Megrázó könyv a boszniai háború legsötétebb titkáról

Nyugat-Európából érkező gazdag üzletemberek jó pénzért ártatlan szarajevói civilekre vadásztak a város körüli dombokról.

Fegyveresek lövöldöztek egy johannesburgi nyomortelepen, 12 embert megöltek

A dél-afrikai rendőrség szerint a támadók egy kisbusszal érkeztek, majd több helyszínen is tüzet nyitottak. A vérengzésben további...

Így lehet QR kódra fizetni

Egyre gyakrabban találkozhatunk a QR-kódos fizetéssel, amelyet a bankkártyás vásárlás alternatívájának szánnak. Hogyan működik?

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

blogmorzsák

A ripsdorfi Keresztelő János templom

Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0