Ezt olvasta már?


Virtuális túrán tekinthetők meg a Németh István Program beruházásai

A Németh István Program célja az, hogy a fejlesztések eredményeképpen a kaposváriak jobban éljenek. Három év alatt óriási összeget, 185 milliárd forintot költhetünk el ennek érdekében.

Az élet szinte valamennyi területén – gazdaság, kultúra, sport, infrastruktúra, környezetvédelmi beruházások, városüzemeltetés – előrébb lépünk, s minden egyes fejlesztésünkkel közösségünk gyarapítását szolgáljuk – mondta el a nemethistvanprogram.hu honlap bemutatóján Borhi Zsombor alpolgármester.

– Az a célunk, hogy a kaposváriak naprakész információval rendelkezzenek minden olyan beruházással kapcsolatban, amelyért keményen megdolgoztak. Városszerte mintegy hetven beruházás zajlik, mostantól pedig virtuálisan is részesei lehetünk az évszázad beruházási programjának. Az országosan is egyedülálló túra különlegessége az, hogy a levegőből, a város 14 pontjáról lehet körbenézni és megtekinteni az építkezéseket egy ritkán látható perspektívából is. A képállományt negyedévente, évszakonként megfotóztatjuk, hogy az építkezések folyamata, városunk átalakulása a magasból is követhető legyen – tette hozzá az alpolgármester.

A 360 fokos, nagy felbontású panorámafotók között szabadon lehet túrázni. A képek már önmagukban is élményt nyújtanak, azonban a hozzájuk kapcsolt információk adják meg a teljes értéküket. A pulzáló sárga ikonokra kattintva jelenik meg egy-egy fejlesztés adatlapja, amelyen az adott beruházás követhető nyomon a kezdetektől az aktuális állásig. Az adatlap jobb szélén a teljes Németh István Program húsz legfrissebb hírének címe található, a linkekre kattintva megjelenik a teljes hír tartalma. A hírek könnyen megoszthatóak a közösségi médiában. Kaposvár logójára kattintva Szita Károly polgármester köszönti az érdeklődőket.

Baloldalt, alul a program hivatalos Facebook-oldalára lehet átnavigálni, amelyen érdekességekkel, aktualitásokkal találkozhatunk. A másik ikon, egy bekarikázott „i” betű pedig a Túraismertető menü, amely segíti a virtuális túra könnyebb és élvezhőbb használatát. Lehetőség van váltogatni a nézetek között, valamint megosztani a híreket a közösségi médiában.A túra különlegessége, hogy okostelefonról is működik, az ingyenes Cardboard alkalmazás letöltésével pedig „virtuális valóság”-szemüveg segítségével is körbenézhetünk Kaposvár felett. A nagyobb beruházások már elérhetőek a túrában, a kisebbek feltöltése pedig hamarosan megkezdődik.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Miért olyan különleges a Wagyu marhahús, és mit rejt a genetikai kódja?

A Wagyu marhagenom új géntérképe segíti a prémium húsminőség elérését és a célzott tenyésztést.

Végzet asszonyaként, fehérneműben pózol Köllő Babett

A dögös és sejtelmes fényképen Köllő Babett éppen annyit bíz a fantáziára, amennyit illik.

Ezüstpiac: drámai áremelkedés és készlethiány Európában

A Spirit FM „Több-kevesebb” című gazdasági műsorában Rónai Egon és vendége, Juhász Gergely az ezüstpiacon zajló árváltozások és...

Elon Musk nem engedi, hogy az alkalmazásával valós személyeket meztelenítsenek le

Elon Musk X közösségi hálózata bejelentette, intézkedéseket hozott annak megakadályozására, hogy Grok elnevezésű...

Matt Damon megmutatta csodaszép lányait – a 17 éves Gia már kész nő

Matt Damon ritkán mutatja meg a családját, most viszont kivételt tett. A 17 éves Gia egy pillanat alatt ellopta a show-t, és megmutatta,...

Dögös bögyös: mindenki megcsodálhatja Lily bomba melleit

Lily Ermak mindent megmutatott csodás testéből.

Egy szűkszavú rendeletből úgy tűnhet, az állam kiszáll a vidéki repterekből. Valójában más tervei vannak

Az állam koncentrálja a légi közlekedéssel kapcsolatos érdekeltségeit, légügyi holding alá kerül a hévízi és a debreceni reptér. A...

Miért olyan egészséges a cékla?

Télen a természet lassít, mi pedig ösztönösen a táplálóbb, melengető ételek felé fordulunk. Ilyenkor kerül reflektorfénybe egy igazi...

Balázsék műsora miatt óriási bírságot kapott a Rádió 1: döbbenetes, mi történt az egyik adásban

Rengeteg pénzbe kerül az intim masszázsgél tesztje Balázséknak - kőkemény bírságokat szabott ki a Médiatanács.

0

Sport

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

0