Világversenyeken vitték Kaposvár hírét a díjazott sportolók
A nemzetközi versenyeken sikeresen szereplő sportolókat, edzőiket és az egyesületeik elnökeit köszöntötték szerdán a kaposvári Városházán.
– Hál’ Istennek vannak visszatérők, akiket nem először, s reményeim szerint nem is utoljára köszönthetünk – mondta Szita Károly, Kaposvár polgármestere. – Három esztendővel ezelőtt döntöttünk úgy, hogy ilyenkor, nyár elején találkozunk azokkal a kaposvári sportolókkal, akik az elmúlt egy esztendőben sikeresen képviselték a város és azon belül az egyesületük színeit a különböző világversenyeken. A mai világban már egy pontszerző hely is óriási sikernek számít. Nemcsak a sportolókat, hanem a mestereiket is hívtuk, hiszen a dicsőség őket is megilleti.
– Mi annyit tudunk tenni, hogy megfelelő infrastruktúrát próbálunk kialakítani azért, hogy a versenyzők még sikeresebbek tudjanak lenni, az egyesületeket pedig erőnkhöz mérten támogatjuk – tette hozzá Szita Károly. – Sportberuházásokból Kaposváron nincs hiány, s most nemcsak a Kaposvár Arénára és Csik Ferenc Versenyuszodára gondolok, hanem a szabadtéri pályákra, legyen az grund a labdarúgásnak és a kosárlabdának, vagy éppen a szabadtéri kondiparkok, de a Desedán például megújult a csónakház.
A díjazottak
Kaposvári Judo Klub Egyesület: Boros Bence (66 kilogrammban felnőtt magyar bajnok, egyetemi Európa-bajnokságon 7., a szarajevói Világ Kupán 2., a belgrádin 3.), edzők: Böröcz Zsolt, Kéki Márton, elnök: Szigeti Balázs.
Kaposvári 1. MCM Diamant Adorján SE, uszonyos és búvárúszás: Varga Krisztina (hétszeres magyar bajnok, a felnőtt világbajnokságon 100 méter uszonyos gyorsúszás 5., 200 méter uszonyos gyorsúszás 3., 400 méter uszonyos gyorsúszás 2., 4×100 méter felszíni váltó 6., 4×100 méter mix uszonyos gyors váltó 3.), Lengyeltóti Bence (kilencszeres magyar bajnok, a junior Eb-n 200 méter uszonyos gyorsúszás 3., 400 méter uszonyos gyorsúszás 3.), Hamlin Dorothy (hatszoros magyar bajnok, a junior Eb-n 50 méter uszonyos gyorsúszás 4., 100 méter uszonyos gyorsúszás 2., 200 méter uszonyos gyorsúszás 2., 400 méter uszonyos gyorsúszás 2., 4×100 méter mix uszonyos gyors váltó 2.), Stadler Bence (hétszeres magyar bajnok, a felnőtt-világbajnokságon 200 méter uszonyos gyorsúszás 7., 400 méter uszonyos gyorsúszás 5., 4×100 méter mix uszonyos gyors váltó 3.), Hamlin Matthew (a felnőtt vb-n 1500 méter felszíni úszás 6., 4×100 méter mix uszonyos gyors váltó 3.), Stadler Csenge (háromszoros magyar bajnok, junior Eb 200 méter uszonyos gyorsúszás 3., 400 méter uszonyos gyorsúszás 3.), edzők: Kovács László elnök és Hajdu Sándor.
Kaposfüred SC, lábtenisz: Harsányi Ádám (világbajnoki 5. egyéniben, hatodik hármas kategóriában), edző: Pál Tamás, elnök: Vincze Péter.
Lovasakadémia SC, lovastorna: Bence Balázs (felnőtt magyar bajnok, vb 10., világkupa 6.), edző: Villányi Krisztina, elnök: Halas Áron.
Kaposvári Vízügyi SC, quadratlon: Csima Ferenc (középtávú Eb felnőtt/abszolút 2., középtávú vb felnőtt/abszolút 3., hosszútávú vb felnőtt/abszolút 3., sprint vb felnőtt/abszolút 4., sprint Eb felnőtt/abszolút 7., középtávú Eb masters 1., középtávú vb masters 1., sprint vb masters 1., hosszútávú vb masters 2., kajak országos bajnokság K2 masters 200 méter 1., 500 méter 1., K4 masters 500 méter 1.), edző: Faludy András, elnök: Nádasi-Tóth Attila.
Sarkpont Kajak-Kenu és Quadratlon SE, quadratlon: Tapaszti Bence (középtávú junior vb 1., sprint junior vb 1.), edzők: Horváth Attila és Somogyi Péter, elnök: Egyed Károly. Molnár Gábor
forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Kirúgások jönnek az Amazon egyik legfontosabb AI-részlegénél
Az Amazon megerősítette, hogy leépítéseket hajt végre az általános mesterséges intelligencia fejlesztéséért felelős részlegénél,...
Hankó Balázs és Orbán Viktor szerint is kormánydöntés állt az NKA-támogatások mögött, de a felelősséget a másikra tolnák
Hankó Balázs és Orbán Viktor nyilatkozataiból egyaránt az derül ki, hogy kormánydöntés alapozta meg a botrányba fulladt, 17 milliárd...
Kegyetlen hidegzuhany érheti a magyar lakáshiteleseket: rengeteg család kaphat nem várt levelet a bankjától
Csaknem öt év után véget érhet az intézkedés, amely több mint 200 ezer lakáshiteles törlesztőrészletének emelkedését akadályozta meg.
Magyar Péter: Ma éppen áfacsökkentésekről döntünk
A miniszterelnök egy szerdai Facebook-posztban említette meg be a kormányzati döntést. A Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígérete volt...
Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Martin Ödegaard-t árulja az Arsenal, kinézték a helyettesét
Ez megosztja majd a szurkolókat.
410 millióért feláras a klíma
Nyilvános premierjén még Batmobil ruhában döntögette a rekordokat, hála iszonyatos stabilitásának, melynek titka az óriási...
Kiszáradt a patak, eltűnik a tó: így fest most a Gerecse
A rendkívüli aszály már a Gerecsében is látványos nyomot hagyott: a tardosi Malomvölgyi-tó vízszintje mintegy másfél métert csökkent,...
„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval
Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett...
„Apám bejött a szobámba, és tett velem ezt-azt” – a Billog Burger tulajdonosát szívszorító, borzalmas történetekkel keresik fel
Egy bántalmazott lány történetével kezdődött, majd hónapokon át érkeztek hozzá a megrázó vallomások. Szilágyi László, a Billog...
Nem létezésem története: élet egy narcisztikus anya mellett
„Az anyám rakta rétegek egyenként hámlanak le nem rólam, nagyon lassan, puhán tépve. Rettegve figyelem, mi marad alatta. Marad-e valami...
Csak romok állnak a tervezett magyar sportközpont helyén, nyomoz a rendőrség
Tíz évvel a támogatási döntés után még mindig nem készült el a Fradiváros első üteme, pedig a beruházásra 25 milliárd forintot...
Sport
Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?
Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.
José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből
Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.
Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után
Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.
Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez
Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.
Nico Williams a világ egyik legjobb csapatába igazol
A Bilbao világbajnoka egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a Premier League-be folytassa a pályafutását.
Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt
Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.
90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC
Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.
Hatot vágott idegenben, gyakorlatilag továbbjutott a magyar bajnok ETO FC Győr
A rivális rendületlenül ment előre, de csak kozmetikázásra futotta erejéből.
Kubatov Gábor hazugsággal vádolja Kele Jánost, az FTC elnöke jogi úton próbál elégtételt venni
Betelt nála a pohár.
A Real Madrid az FC Barcelona sztárjának leigazolásával rúgná rá az ajtót a futballtársadalomra
A nyár legnagyobb szenzációja van készülőben.
Cristiano Ronaldo mosolyog: újabb csillagot igazol mellé az Al-Naszr
Ott volt a világbajnokságon is.
100 százalék a klubváltás, megnyílt a világsztár útja az FC Barcelonához
Fabrizio Romano erősítette meg a hírt.
Bulvár
Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.
Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő
A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?
Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt
Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.
Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek
Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.
EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben
A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis
Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége
A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.
Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot
Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.
Pánik Orbán Viktor nemzetközi hálózatában: sorra távoznak a külföldi sztárok
A Fidesz választási veresége után bizonytalanná vált az Orbán-kormány idején kiépített nemzetközi konzervatív intézményi hálózat jövője. A Le Monde szerint több, korábban bőkezűen támogatott kutató má ...
Ki lehet Magyarország új köztársasági elnöke? Ezek a nevek merültek fel Polgár Judit visszalépése után
Polgár Judit visszalépése után újraindult a találgatás arról, ki lehet Magyarország következő köztársasági elnöke. A Tisza frakciója egyelőre még nem nevezett meg új jelöltet, miközben folyamatosan érkeznek a
Már nem prioritás: csendben eltűnt az egyik leggazdagabb magyar cége Orbán kedvenc csapatának támogatói közül
Felhagyott a focicsapat támogatásával a Puskás Ferenc Sport Hotel, az Alcsúti Arborétum és a Békés Drén Kft. is. Mi történt? Már nem támogatja a Puskás Akadémiát az ötödik leggazdagabb magyar, Szíjj László é
Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”
A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.
Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében
Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


