Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok
Túlzottan felülbecsüljük a megfelelő nyugdíjkiegészítéshez szükséges havi megtakarítás nagyságát. A szükségeshez képest akár 3-4-szer magasabbra, azaz több tízezer forinttal nagyobbra tippelik a magyarok azt a havonta megtakarítandó összeget, amely ahhoz kell, hogy érdemben ki tudják egészíteni.
Ez a „tévedés” azért veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében – ezáltal pedig a biztos időskori jövedelem megteremtésében –, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne rá.
A magyar polgárok a valójában szükségesnél akár több tízezer forinttal nagyobb havi nyugdíjpénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy idős korukban 50, 100 vagy 200 ezer forint nyugdíjkiegészítésben részesülhessenek – egyebek közt ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elkészített modellszámítások 1 , valamint a szervezet megrendelésére elvégzett országos közvélemény-kutatás 2 adatainak összevetéséből.
Ha 50 ezer forint plusz nyugdíj a cél
A közvélemény-kutatás eredményei alapján a huszonéves férfiak átlagosan közel 25 ezer forint, a nők pedig több mint 29 ezer forint havi pénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy öregségi nyugdíjukat 50 ezer forinttal tudják majd kiegészíteni. Ezeket a válaszokat összevetve a modellszámításokkal az derül ki, hogy a nők három és félszer, a férfiak pedig négy és félszer becslik túl a szükséges befizetést, hiszen – 25 éves korban elkezdve a takarékoskodást – elegendő volna csupán 8300, illetve 5600 forintot öngondoskodásra szánniuk havonta 3 .
1 A modellszámításokat az ÖPOSZ megbízásából a Makronóm Intézet készítette el.
2 Az NRC által az ÖPOSZ megbízásából végzett online kérdőíves kutatás reprezentatív a 18-65 évesekre nem, kor, iskolai végzettség, régió és lakóhelytípus alapján.
3 A modellszámításokban a nemenként eltérő összegeket a várható élettartam különbsége magyarázza.
A 35-45 éves korosztály esetében kisebbek a vélt és a szükséges havi befizetés közötti különbségek, de a férfiak esetében így is mintegy két és félszeres (27 ezer forint vs. 11 ezer forint), a nőknél pedig 1,7-szeres (28,9 ezer forint vs. 17 ezer forint) a differencia.
Ha 100 ezer forinttal egészítenénk ki az állami nyugdíjat
Az „ötvenezres kérdéshez” hasonló eltérések voltak tapasztalhatók akkor is, amikor a kutatók a havi 100 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez szükséges önkéntes pénztári befizetés vélt nagyságára kérdeztek rá. A huszonéves férfiak és nők egyaránt a valóban szükséges megtakarítás mintegy négyszeresére tippeltek, vagyis az előbbi csoport szerint 42 ezer, az utóbbi szerint pedig 65,5 ezer forintot kell félretenni minden hónapban a plusz százezres öregségi ellátáshoz.
A negyven körüli korosztályban ezúttal is pontosabbak voltak a megkérdezettek becslései, de átlagosan így is a valós érték több mint másfélszereséről szóltak a tippek. A modellszámítások alapján a nők esetében 34 ezer, a férfiaknál 27,8 ezer forint kell a százezres jövőbeni nyugdíjkiegészítéshez, ha 40 évesen kezdenek hozzá az öngondoskodáshoz – ehhez képest a válaszadók több mint 20 ezer forinttal magasabb havi összeget becsültek.
Ha a jelenlegi átlagnyugdíjat dupláznánk meg
Tovább emelve a tétet a kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint mennyit kellene félretenniük a 200 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez. (Nem mellesleg ez az összeg közel akkora, mint a jelenlegi átlagos nyugdíj.) A huszonéves férfiak szerint átlagosan 76,5 ezer forintot, a nők szerint pedig közel 103 ezer forintot szükséges befizetni havonta – ehhez képest a valóságban harmadekkora összeg is elegendő, azaz itt is több tízezer forinttal lőttek túl a válaszadók.
A 40 év körüliek esetében szokatlanul nagy különbség mutatkozik a férfiak és a nők becslésének pontossága között. Míg a nők által tippelt közel 85 ezer forintos havi öngondoskodási összeg viszonylag közel van a Makronóm Intézet által számolt nem egészen 70 ezer forinthoz, addig a férfiak esetében az átlagosan becsült 102 ezer forint jóval több, mint a modellszámításban szereplő 43 ezer forint duplája.
„Az, hogy a megkérdezettek ilyen mértékben becslik túl a szükséges nyugdíjcélú megtakarítások nagyságát, azért veszélyes, mert ezek a tévhitek számos olyan munkavállalót akadályozhatnak meg az öngondoskodás elkezdésében, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne takarékoskodni a biztos időskori jövedelme érdekében” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az öngondoskodás megkezdése sosem késő, de minél korábban vág bele valaki, egyrészt annál többször veheti igénybe az akár 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig – ahogyan ez a modellszámításokból is világosan kiderül – annál kisebb havi befizetés is elegendő lehet a nyugdíjcél eléréséhez.”
szalai
hírek innen, onnan
Az amerikai kormány váratlanul letiltotta az Anthropic két legfejlettebb AI-modelljét
Az Anthropic bejelentette, hogy az amerikai kormány utasítására azonnali hatállyal letiltja két legfejlettebb...
Ne edd meg a LIDL Dulano szalámit, coli baktérium lehet benne.
A LIDL Magyarország Bt. Dulano Artländer szelet 240g megnevezésű termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte, mivel a termékben nem...
Kiderült, milyen elképzelhetetlen luxusban él valójában az elit - íme a magyar újságíró leleplezései
Megjelent Oltványi Tamás nyolcadik könyve, A luxus szentélyei címmel, amelynek köszönhetően bepillanthatunk azokba a zárt...
PR-céget alapított Szijjártó Péter egykori szűkszavú szóvivője
Paczolay Máté a volt külgazdasági és külgazdasági miniszter kabinetjében nem volt sok dolga, most mégis komplett tartalmak, hír- és...
Nem igazán érti Bochkor Gábort: megszólalt Ernyey Béla
Nem mindennapi elismerést kapott a napokban a 84 éves Ernyey Béla.
Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A...
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a...
Könyvek, amik szó szerint megölhetnek: Ezért tartják elzárva a világ legveszélyesebb köteteit
Ha valaha is azt gondoltad, hogy egy-egy könyv legfeljebb a gondolkodásodra lehet végzetes, akkor talán eljött az idő, hogy újragondold ezt...
A fokhagymát emiatt szedik fel túl korán - pedig könnyű felismerni az ideális időpontot
Sokan túl korán szedik fel a fokhagymát, pedig néhány egyértelmű jel alapján könnyen meghatározható az optimális betakarítási idő....
Magyar Péter szerint menekülttábort akart építeni az Orbán-kormány, már a helyszín is megvolt - Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze a miniszterelnök
A miniszterelnök váratlanul összehívta a sajtót, hogy nagy bejelentést tegyen.
A film, amit mindenki temetett, most újra hódít
A kritikusok által lehúzott ötödik Transformers-film hirtelen az MGM+ egyik legnézettebb címe lett.
Sport
A norvég válogatott brutális mennyiségű kaját, többek között 300 kilogramm lazacot visz a vb-re
Összesen nyolc tonna élelemmel mennek a világbajnokságra.
Iraola nem tart rá igényt, eladja támadóját a Liverpool FC
Már az árát is meghatározták.
Betévedtünk egy New York-i boltba, és sokkot kaptunk az áraktól – nem úgy, mint elsőre azt hinné
A hús drágább, ez oké, de a többi?!
Újabb bejelentés a Ferencvárosnál, támadó írt alá
Reméli, hogy a történet még csak most kezdődik.
Kínosan kezdődött a foci-vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők
Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.
A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt
Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.
Sztárügynök jelent meg a Real Madridnál, három klasszist árul
Jönnek a portugálok!
Yamal szakállat növeszt, Cucurella magára tetováltatja a szövetségi kapitány arcát, ha a spanyolok világbajnokok lesznek
Az Eb-győztes spanyolok nagy reményekkel várják a világbajnokságot.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?
Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.
A Fradi fél kézzel már fogta a BL-serleget, de végül büntetőpárbajban alulmaradt a döntőben
Az utolsó percekben két góllal is vezetett még a magyar csapat.
Klopp szerint a világbajnokság első meccse pocsék volt, egyik csapat sem játszott jól
A szakértőként dolgozó Jürgen Klopp nem finomkodott.
Bulvár
Ágyékánál csipogott be a nő a reptéren: borzasztó kínos, mi okozta
Minden nő rémálma történt meg vele.
Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát
A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.
Selyemzsinórt kap Semjén Zsolt?
Augusztus végén országos választmányt tart a KDNP, napirenden a tisztújítás elrendelése.
Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya
Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.
Megvan a dátum az itthoni euró bevezetésére, a szakértők szerint ekkor lehetne legkorábban
A Tisza-kormány az egyik legfontosabb célja az euró bevezetése.
Sűrgős változás jön a nyugdíjrendszerben júliustól, sok magyar idősnek újra kell terveznie a kiadásokat
Szigorúbb és engedékenyebb pontok egyszerre érkeznek a hazai idősügyi nyugdíjellátásba.
Sokan azt hiszik, csak bőrhiba, pedig a rák egy agresszív fajtája: 4 dolog, amit azonnal ellenőrizz magadon
A meleg idő beköszöntével az UV-sugárzás is felerősödik, ami komoly veszélyt jelent a bőrünkre. Mutatjuk, miben más a fehér bőrrák, mint a melanóma, és hogyan ismerheted fel időben a tüneteit.
4 kisgyerek evett ilyet a múlt héten, mind a Heim Pál kórházban fekszik - Orvosok figyelmeztetik a szülőket
A gombelem lenyelése súlyos égési sérüléseket okozhat a nyelőcsőben.
Melléthei-Barna Márton: Szégyelld magad, Kocsis Máté!
A Tisza jogi vezetője reagált a fideszes politikus korábbi, Magyar Péter édesanyjának címzett bocsánatkérésére.
Nem az alkohol és a cukor a máj legnagyobb ellensége: ezt az 5 ételt a hepatológusok is csak ritkán eszik
A szakértők szerint több olyan népszerű, egészségesnek hitt étel és ital is létezik, amely rendszeres fogyasztás esetén meglepően nagy terhet róhat a májra.
Kapitány István: átfogó szervezeti és működési átvilágítás indul az EXIM, a HEPA és a HIPA intézményeinél
A Gazdasági és Energetikai Minisztérium külgazdasági területének irányítása alatt működő intézményeknél – az EXIM Magyarország, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HIPA Nemzeti Befektetési Ügyn
Újabb nagyon súlyos baleset történt – többen beszorultak, mentőhelikoptert is küldtek
Frontális karambol miatt lassúlt le a közlekedés a 23-as főúton péntek délután, miután két személyautó ütközött össze Ivád és Mátraterenye között. A baleset a főút 17-es és 18-as kilométere közötti szak

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


