Veronai baleset: pszichológiai segítséget nyújt a pedagógiai szakszolgálat
Akár hetekig tartó pszichológiai segítséget nyújt a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóinak, a tanároknak és szülőknek a veronai buszbaleset okozta trauma feldolgozása érdekében a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat - mondta az M1 aktuális csatorna keddi műsorában a szakszolgálat főigazgatója.
illusztráció |
Mosányi Emőke közölte, kedden valamennyi osztályban az osztályfőnökkel együtt két pszichológus kezdi a napot, akik két órán keresztül, de szükség esetén egész nap ott maradnak, továbbá még hetekig jelen lesznek az iskolában.
Azt mondta, ez annál is inkább fontos, mert a tragédia óta ez lesz az első tanítási nap, amikor kiderül, melyik padban nem ül gyerek, melyik órát nem tartja meg a megszokott tanár. Vagyis ez kézzelfogható felismerés lesz.
Mosányi Emőke arról is szólt, hogy folyamatos szolidaritás tapasztalható az emberek részéről, a felajánlások okán folyamatosan csöng a telefon az iskolában.
Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
hírek innen, onnan
Ki utazik Balira? – Az Ázsia Expressz döntő hetének hatalmas a tétje
Curtis barátnője orvosért kiáltott, miközben Ördög Nóri sorban bontogatta ki a játékosok medálokat rejtő dobozait. A versenyzők...
Orbánék volt vezető egészségpolitikusa is csatlakozott a Tiszához
Gilly Gyula Magyar Péter elődje volt a Diákhitel Központ élén, de az Emberi Erőforrások Minisztériumában a felsőoktatásért felelős...
Lesújtó helyszíni fotók készültek a pénteki vidéki vonatbalesetről
Egy újabb példa arra, hogy milyen károkat okozhat, ha egy autó kihajt egy vonat elé, különösen, ha az nem lassú tempóban érkezik.
Hatodik napja keresnek egy eltűnt 4 éves kisfiút – önkéntesek százai segítik a kutatást
Már hatodik napja tart a kétségbeesett keresés Ausztráliában, ahol nyomtalanul eltűnt a mindössze 4 éves August „Gus” Lamont.
Madárinfluenza: állami segítség a baromfitartóknak
Az agrártárca támogatási programot indított, amely a járvány sújtotta telepek biztonságát erősíti.
Olcsó energia vagy orosz függőség? Szélsőségesen megosztott a magyar lakosság
Az Europion október elején 1300 fős országos reprezentatív mintán vizsgálta, hogyan viszonyul a magyar társadalom az orosz...
Figyelmeztet az állatorvos: soha ne add a kutyádnak ezt a gyümölcsöt, mert halálos is lehet
Sok gazdi abban a hitben van, hogy ha egy étel egészséges az embernek, az a kedvencüknek sem árthat. Nos, az állatorvosok most...
Mi történt a háttérben? Macronék gyorsan elengedték a razzia után feltartóztatott tartályhajót
A Oroszországot sújtó gazdasági szankciók dacára a Franciaország nyugati partjainál horgonyzó hajó szabadon folytathatta útját.
Rejtélyes körülmények között eltűnt Felföldi Ágota – Mintha a föld nyelte volna el, kétségbeesetten keresik a 39 éves magyar nőt
Rejtélyes körülmények között veszett nyoma Felföldi Ágotának, egy 39 éves magyar nőnek, aki Zanzibárból tartott hazafelé. Utolsó...
Orbán Viktor Václav Klaust fogadta a Karmelitában
A volt cseh elnök a Danube Institute konferenciájára érkezett Budapestre.
Kiengedték az ügyészségről Juhász Pétert, egyetlen mondatot üzent
A volt politikus azt mondja, semmivel sem gyanúsítják, mégis elvitték a mobilját is. Közben egyre több részlet derül ki a „Zsolti...
Putyin brutális tisztogatásba kezdett, tömegeket likvidálnak Moszkvában
Vlagyimir Putyin rendszere belső tisztogatást indított az orosz titkosszolgálatokban, hogy eltávolítsa a nem etnikai orosz tiszteket, és...
Sport
Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák
A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője
Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.
Hosszú időre kidőlt a Liverpool alap-embere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el
Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban
Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászókról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.
A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.
Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija
Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.
Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival
Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.
Bulvár
Juhász Péter forrása elmondta „Zsolt bácsi” teljes nevét, de a volt politikusból „kínzások árán is nehéz lesz kiszedni”, mi hangzott el
Bizonyíték nélkül nem mond vezetéknevet.
Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés
A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben
Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?
Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése
A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt
Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.
„Mindent a feleségem csinált és termé-szetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak
Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.
Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott
Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.
Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről
Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.
Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten
Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.
Brutálisan megdrágultak a ezek az előfizetések: tömegesen mondják le a felhasználók
Az Xbox Game Pass előfizetési díjainak jelentős emelése miatt a játékosok tömegesen mondják le előfizetéseiket,
blogmorzsák
Vásárlás hulladék nélkül: olcsóbb vagy drágább?
A zero waste életmód valóban olcsóbb és jobb, vagy a gyakorlatban nehezen megvalósítható és költségesebb alternatíva?
Tündérmese és gőzűrhajó
"Előzzük meg a Cyberpunk káoszt. Magyar szív kártya!"
Lesújtó képet fest a magyar autóállomány
És a helyzet drasztikusan romlik tovább.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása