Verespatak és a magyar alkotmány is szóba került
A ciántechnológiát alkalmazó bányászat betiltására vonatkozó európai parlamenti határozat érvényesítését sürgette annak egyik előterjesztője, Tőkés László az EP brüsszeli plenáris ülésén, szerda éjjel elmondott felszólalásában.
A romániai magyar képviselő az úgynevezett egyperces (volt napirend előtti) felszólalások során beszélve arra hívta fel a figyelmet, hogy a tavalyelőtt megszavazott határozat ellenére az Európai Bizottság a tagországok nemzeti hatáskörére hivatkozva "nem képes betiltani a cián bányászati használatát", miközben Romániában feltartóztathatatlanul halad előre a verespataki beruházás engedélyeztetése. Arra kérte Martin Schulz elnököt, hogy az EP nevében járjon közben a brüsszeli bizottságnál és Romániánál a határozat életbe léptetése érdekében.
Tőkés László utalt arra is, hogy január végén volt a 2000-es tiszai ciánkatasztrófa évfordulója. Mint fogalmazott, a nagybányai zagytározónál negyvenszer nagyobb verespataki tározó "valóságos ökológiai atombombát jelent".
Ugyancsak a napirenden kívüli felszólalások között a szlovák néppárti Eduard Kukan arra hívta fel a figyelmet: Magyarország már bizonyította, hogy fontos tagja a meghatározott alapértékek köré csoportosuló "európai családnak". Hozzátette: erős kormány sem engedheti meg magának, hogy az említett értékeket alábecsülje. Mint mondta, meggyőződése szerint mindenki azt szeretné, hogy Magyarország erős partner legyen az EU-ban, amely tiszteletben tartja a közös értékeket.
Az erdélyi Sógor Csaba (RMDSZ) felszólalásában úgy vélte, hogy az alkotmányt bírálók nincsenek tisztában a magyarországi viszonyokkal, törvényekkel, a mindennapi élettel.
Arra kérte képviselőtársait, hogy "ha a jogállam érvényesülésért aggódnak, hitelesen tegyék", és "kerüljék annak látszatát is, hogy csak egyetlen kormány tevékenysége érdekli őket".
"Ha az emberi és kisebbségi jogokért aggódnak, felhívom figyelmüket a Szlovákiában még mindig érvényben lévő államnyelvtörvényre és arra, hogy embereket fosztanak meg állampolgárságuktól, holott a hatályos alkotmány tiltja ezt" - fogalmazott Sógor Csaba. Hozzátette: Romániában pedig a hatályos oktatási törvény előírásait semmibe veszik, amikor kisebbségi egyetemi karok létrehozataláról van szó.
mti

- Borsodban újra 75 szervezete lesz a pártnak
- A méhállomány megcsappanásának tanulmányozását támogatja az Európai Bizottság
- Törökország először fogad el menekülttörvényt
- A válságból nem lehet a jogállamiság mellőzésével kijutni
- Új mozgalmat indít a Jobbik volt borsodi elnöke
- Havi 3 milliárdos megtakarítás a tételes elszámolású gyógyszerek körében
- Vegyék el a mozgássérült-igazolvánnyal visszaélők autóját!
- Gyökeres fordulat a nemzetpolitikában
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

