Ezt olvasta már?


Vasárnap tartják a rákellenes világsétát

Vasárnap 15 és 16 óra között tartják Magyarországon a rákellenes világsétát, amelyhez bárki csatlakozhat, aki szeretné támogatni a daganatos betegségek elleni harcot - közölte a szervező Magyar Rákellenes Liga pénteken az MTI-vel.

A szervezet harmadik alkalommal hirdeti meg az eseményt, de idén lesznek először a liga által, településenként szervezett séták. (Az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt a résztvevők egyénileg vagy saját szervezésű csoportokban csatlakozhattak a sétához.) Budapesten 14.45-re várják a résztvevőket a Batthyány téren, a séta célállomása pedig a Margitsziget lesz.

Hozzátették: a sétához egyénileg is lehet csatlakozni, ha valaki inkább egyedül vagy szűk családi, baráti körben szeretné teljesíteni a kihívást.

Az eseményen bárki részt vehet, aki együttérzését szeretné kifejezni a daganatos beteg hozzátartozója, ismerőse vagy a rákbetegek iránt, illetve támogatni szeretné a daganatos betegségek elleni harcot - írták. A részvételhez regisztrálni kell a www.worldcancerwalk.com/hu oldalon.

A közlés szerint tavaly öt kontinens harminc országának kétszáznegyven városában több mint 3300-an sétáltak, Magyarországon pedig 650-nél többen gyalogoltak, negyvenhat településen.

A séta egyben adománygyűjtés is. Az akció során az előzetesen kiválasztott tizennégy nemzeti betegszervezetet támogatják, amelyek közé idén is bekerült a Magyar Rákellenes Liga, a tavalyi kiemelkedő magyar részvételnek köszönhetően - közölték.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Új felhívások a Horizont Európa „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klaszterében

Az Európai Bizottság a Horizont Európa program „Digitális gazdaság, ipar és világűr” klasztere keretében két új pályázati...

Opellel tolta a havat dorogi hős, de a rendőrök azért megbüntették

Dorogon egy fiatal férfi megelégelte, hogy nem takarítják el a havat az utakról, ezért egy Opel Corsát alakított át rögtönzött...

Károly brutális mondattal alázta meg Dianát: a hercegné zokogott, sosem tudta megbocsátani, amit férje mondott neki

A hercegné teljesen összeomlott, amikor férje, az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly egy vita során olyan mondatot vágott...

A 91. percben, emberhátrányban szerzett góllal menekültek meg Schäfer Andrásék

Az első félidőben ritkán látható okok miatt kellett megszakítani a játékot.

Soha ne nyomd ki a rejtett számot, a csalók erre játszanak. Mutatjuk, mit kell tenned

Hetente támadnak a kéretlen telefonok: hol agresszív telefonos értékesítés, hol pénzlehúzásnak álcázott trükk.

Egy demenciával élő asszony rövid időre felismerte a férjét az esküvőn, amikor az énekelt neki

Egy amerikai családi esküvőn olyan pillanatnak lehettek tanúi a résztvevők, ami ritka és szívszorító módon mutatta meg, milyen ereje...

0

Sport

Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot

Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.

Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából

Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.

Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle

Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Miskolcról Iránba igazol a négyszeres magyar válogatott szélső

Már az utódja is megvan az NB I-es klubnál.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen

Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0