Vagyonvédelem a maximumon: milyen egy ideális kamerarendszer?
Ha otthonunk védelméről van szó, semmi sem túl drága. Ám sokszor nem elég egy-egy profin kivitelezett nyílászáró vagy kerítés: még így is előfordulhat, hogy megtörténik a baj. Amennyiben már volt betöréssel, és problémát okozott az elkövető azonosítása, a megoldás egy kamerarendszer lehet.
Az ördög nem alszik
A figyelmünk sem lankadhat. Főképpen a nagyvárosokban igaz az, hogy sosem tudhatjuk, mikor figyel ki minket valaki. Akár az időbeosztásunkat, hogy mikor nem vagyunk otthon, vagy éppen a kódot, amivel bejutunk telephelyünkre. A Datatrans modern kamerarendszerének segítségével éjjel-nappal biztonságban tudhatod értékeidet.
Sokszor ugyanis azért is nehéz elkapni a tolvajt, mert az illegális behatolók kapcsán is egy téves kép él sokunk fejében. Nem feltétlenül “néznek ki” bűnözőnek: akár egy teljesen átlagos, normális, esetenként nyugodt ember benyomását is kelthetik. Egy közelképpel azonban könnyebben tetten érhetőek az ártatlannak kinéző behatolók is.
Milyen igényeket képes kielégíteni egy-egy biztonsági kamerarendszer?
Számos eltérőt – ez annak függvénye is, hogy nekünk mik a céljaink. Ha már meghatároztuk, mire szeretnénk fókuszálni, annak megfelelően választhatunk az alábbi funkciók közül (akár többet is). Minden csak telephelyünk elhelyezkedésén és biztonsági igényeinken múlik.
- Mozgásérzékelés. Ma már léteznek mozgásérzékelős kamerák is, melyek azonnal továbbíthatnak riasztásokat, üzeneteket a megfelelő e-mail címre. Így nagyon hamar értesülhetünk minden problémáról.
- Széles látószöget ölelnek fel. Attól függően, hogy hol helyezik el őket, akár nagyobb területet is láthatóvá tesznek. Ehhez persze több kamerára is szükség van egy-egy területen.
- Ideális képfelbontás. Ha szeretnénk, hogy egyszerűbben legyenek beazonosíthatóak később a gyanús rendszámok, arcok, akkor egy nagyobb felbontásút érdemes választanunk. Ehhez az IP-kamerák a legideálisabbak, mivel rendkívül jó felbontásúak.
- Hangfelvétel. Akár beépített mikrofonnal rendelkezőt is választhatunk, vagy egy olyat, amelyhez vásárolható külön mikrofon.
- Éjjellátó funkció. Mivel az incidensek nagyrészt éjszaka történnek, kiemelkedően fontos szinte minden kamerarendszer esetén, hogy rendelkezzen infra LED-ekkel.
- Rendszám felismerése. Két kamera telepítésével egyetlen rögzítése mellett éjszaka is jól olvashatóvá válnak a rendszámok. Ez különösen telephelyek esetében lényeges.
Ha már döntöttél, és szeretnél egy hatékony kamerarendszert…
Akkor a Datatrans csapata segít őket beüzemelni, kompromisszumok nélkül. Az üzemeltetésükön túl akár még a felújításukat, átépítésüket is vállalják. Mindezt a legmodernebb, Intellio és Hikvision rendszerekkel, így biztosítva ingatlanod, telephelyed tökéletes biztonságát.
hírek innen, onnan
Irán és Izrael megint megállapodott
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Van miniszter, aki az üzleti életben sokkal jobban keresett, mint most – nyilvánosak a politikusok vagyonnyilatkozatai
Hétfőn éjjel nyilvánosságra hozták a Magyar-kormány minisztereinek első vagyonnyilatkozatait, a kormánytagok nagyon eltérő vagyoni...
Ganxsta Zolee új párja: fantasztikus a nő, akibe beleszeretett
Ganxsta Zolee úgy beszél kedveséről, mint egy szerelmes tini, akinél leszállt a lila köd, rajong új párjáért.
Bakács Tibor írta a híres magyar tévés szakdolgozatát pénzért: Havas Henrik buktatta le őket
A szóban forgó sztár, akinek Bakács Tibor írta a szakdolgozatát, azóta főkonzulként dolgozik.
A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése
A svájci indexálás megszüntetésének tudható be a nyugdíjasok relatív elszegényedése, ugyanis a jelenlegi, inflációkövető rendszer,...
Minimális forintmozgás kedd reggel
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Azt nézd, Gulyás Gergely arca mindent elárul. Magyar Péter súlyos szavakkal tett közlést a Parlament ülésén
Ez történ az Országgyűlésben. Mindenki elképedt.
Ezért jelenik meg a hasi zsír a nőknél – és ez az oka annak, hogy ez teljesen normális
A hormonális változások okolhatók azért, hogy sok nő szenved a hasi zsír megjelenésétől.
Már nyilvános: Kapitány István Maseratival jár, spanyol nyaralója van és milliárdos befektetései
Először vált nyilvánossá Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vagyonnyilatkozata. A korábbi nemzetközi vállalatvezető...
Tanács Zoltán fontos könnyítést jelentett be a vállalkozásoknak
Több ezer magyar vállalkozás számára válhat olcsóbbá és egyszerűbbé a kötelező kiberbiztonsági auditok teljesítése egy friss...
Rogán Antal továbbra is havi 25 milliót keres a találmányából
Kiderült az is, hogy kiknek van a legnagyobb ingatlanvagyonuk.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Sport
El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki
Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.
Arne Slot kirúgása után visszatérne a Liverpool elzavart klasszisa
Új vezetőedző, új esély?
Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t
Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár
A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?
A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.
80 millió euróért kezdte árulni világsztárját az FC Barcelona
Bevételt akarnak generálni a katalánok.
Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Olaszországba igazolt a magyar bajnok ETO FC játékosa
Esélyt kaphat a Serie A-ban.
Bulvár
Óriási közlést tett 10 perce Magyar Péter. Ez sok embert mélyen érint
Hatalmas fordulat következik be.
Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó
Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.
Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners
Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány
Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás
15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott
A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.
Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben
Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.
Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?
Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.
„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?
A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.
Óriási dolgot húztak ki a Balatonból, ilyen kincs nincs több Magyarországon
Egyedülálló, amit a Balatonból kihúztak.
Itt van Magyar Péter kormányának első nagy dobása: hivatalosan is megállították a pazarlást
Kármán András azonnal megfogta a kiadásokat.
Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben
Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.
"Jó lennék benne" - nem hiszed el, ki pályázik Sulyok Tamás helyére
El tudja magát képzelni a pozícióban.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


