Ezt olvasta már?


Újabb fővárosi ingatlan értékesítése ügyében tett feljelentést Budai Gyula

Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés miatt újabb fővárosi ingatlan értékesítése miatt tett feljelentést pénteken.


hirdetés

 

A kormánypárti képviselő az MTI-nek elmondta: a héten megjelent sajtóinformációk szerint egy, a III. kerületi Bécsi úton található 10,5 hektáros, fővárosi tulajdonú ingatlant adtak el egy osztrák befektetőnek.

Az ingatlan értékesítésében részt vevők - Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója és Berki Zsolt, aki többször közvetítőként jelent meg a Városháza eladásával kapcsolatban - ugyanazok, akik a korábbi, Nagytétényi úton található ipari park értékesítéséhez is köthetők - ismertette.

Budai Gyula közölte: a sajtóban a napokban megjelent hangfelvételen arra is tesznek utalást, hogy miután a Bécsi úti ingatlant eladták az osztrák befektetőnek, Berki Zsolt egy új autót vásárolt magának. Ez azt sejteti, hogy ismét korrupciós ügyről lehet szó - emelte ki a képviselő, hozzátéve: minden olyan esetben feljelentést tesz majd, amikor olyan információ jut tudomására, amely alapján bűncselekmény gyanúja merül fel egy ingatlan értékesítésénél.

Az országgyűlési képviselő beszámolt arról is: azért fordult ismételten a nyomozóhatósághoz, mert a héten Karácsony Gergely főpolgármester kétszer is olyan nyilatkozatot tett, hogy nem hajlandó összehívni a Fővárosi Közgyűlést, és vizsgálóbizottságot felállítani a fővárosi ingatlanügyek, illetve a Városháza eladásával kapcsolatos ügyek kivizsgálására.

 

 

MTI







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Kínai beszállító épít gyárat Miskolcon

Magyarország az európai autóipar egyik zászlóshajója, így továbbra is nagy számban érkeznek mind a nagy autóipari vállalatok, mind az...

Konyhafőnök VIP: Schobert Norbi egy hajszálra volt a kieséstől, ezt mondta utána

Röviddel azután, hogy egyenesen ágon juthatott volna be a középdöntőbe, nagyon közel állt ahhoz, hogy kiessen a versenyből.

Jó eséllyel pályázhatna a legpofátlanabb címre ez a sofőr – videó

Öt sávon át, a hatodikból egy jobbra kanyar.

Vonzó külseje miatt nem akarták felvenni kutatóorvosnak: Gertrude Belle Elion rögös utat járt be a Nobel-díjig

Gertrude Belle Elion farmakológus rögös utat tett meg a gyógyszerek fejlesztéséért járó Nobel-díjig.

Fideszes krumpli érkezett Tiszagyulaházára, nagyon hálásak érte a helyiek

"Örömteli hangulatban" osztott szét néhány zsák krumplit Tiszagyulaházán Tiba István, a térség fideszes országgyűlési képviselője...

Egy éve ilyenkor: Schobert Norbi arról beszélt, amikor Rubint Réka bugyiban rámászik

Mint minden héten, most is mutatjuk, mit olvastak nálunk a legtöbben tavaly ilyenkor.

Csaknem 1 milliárdot kapott a pártalapításra készülő Gattyán György cége a NER-től

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, pártot alapítana és indulna a 2022-es országgyűlési választásokon Gattyán György. Most pedig...

Jobban fertőz, de nem kell rettegni a szupervariáns miatt a dél-afrikai egészségügyi miniszter szerint

A miniszter boszorkányüldözéshez hasonlította a világ országainak gyors reakcióját az Afrika déli régiójában észlelt mutánsra.

Szupercellában őrzik a terrorváddal gyanúsított magyar egyetemistát

Budapest — Rendkívül szigorú körülmények között őrzik V. Kendét, aki a hatóságok gyanúja szerint robbantásos merényletet akart...

A NATO szerint párbeszédre lenne szükség Oroszországgal

A NATO-szövetségesek nyitottak a párbeszédre Oroszországgal, sajnálatos, hogy a moszkvai vezetés megszakította velünk a diplomáciai...

Demeter Szilárd, a kormányzati troll provokációja

Ismerve, hogy a kormányzat mit tekint értéknek, kik a kedves és jól tartott kulturális szereplői, Demeter szavai provokációt képeznek...

Sport

Elképesztő meccsen óriási magyar győzelem Portugália ellen

A magyar férfi kosárlabda-válogatott három negyeden át simán vezetett, de az utolsó negyedben hihetetlen küzdelem kellett a meccs megnyeréséhez.

Mikler-varázs: A feje felől rúgta ki a labdát a Pick Szeged kapusa - videó

Ismét remek védéseket mutatott be a magyar válogatott játékosa a kézilabda Bajnokok Ligájában.

Korábban Afganisztánban szolgáló ikrek vigyáznak Cristiano Ronaldóra

A világ talán legismertebb sportolóját természetesen testőrök kísérik szinte mindenhova. Korábban egy portugál MMA-harcos, mostanában pedig egy katonai múlttal rendelkező ikerpár védi Cristiano Ronaldót.

A gettók kölyke, aki neki akart menni Dárdai Pálnak

Kevin-Prince Boateng sokat képzel magáról, miközben a Herthában nyújtott teljesítménye szinte a nullával egyenlő.

Brazil csatárral erősítené meg a Barcelona támadósorát Xavi

Vérbeli góllövőre és gólokra van szükség, jól tudja ezt Xavi is.

Félelmetes fedezet – A Real, a Barca és a címvédő is a vert mezőnyben

Bátraké a szerencse? – Úgy tűnik Bilbaóban Marcelino inkább a stabilitásra esküszik. Nincs jobb a ligában a baszkok védelménél.

Tomboltak a lengyel szurkolók Angliában, több embert letartóztattak - videó

Több rendező és rendőr is megsérült a Leicester City meccsén.

Megtréfálták a Barcelonát – Most egymással bokszolják le ki a jobb

Egyelőre nincs sok különbség a két csapat között, vagy mégis? Mindketten megtréfálták a Barcelonát – Most egymással bokszolják le, ki a jobb.

Már müncheni csodáról beszél a Barcelona elnöke

A Bajnokok Ligájában szinte biztosan nyernie kell a Barcelonának a Bayern ellen a továbbjutáshoz.

Az olasz válogatott szövetségi kapitánya megszólalt a vb-pótselejtező sorsolással kapcsolatban

Roberto Mancini szívesen elkerülte volna a Cristiano Ronaldo vezette portugálokat.

Egyre valószínűbb, hogy Párizsba kerül az Aranylabda

A Sky Sports riportere, Matteo Moretto írta meg, ami persze nem hivatalos, de ő ritkán téved.

Klopp nem örül, hogy Ralf Rangnick lesz a Manchester United edzője

A Liverpool edzője a rá jellemző humorral reagált a hírre.

Bulvár

Orbán Viktor bejelentette, tervezi-e a kormány Magyarország lezárását

A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában beszélt a kormány legújabb döntéseiről.

Szomorú búcsú: Schmuck Andor feladta

A Farm VIP versenyzői egyhangúan szavaztak: Schmuck Andornak távoznia kellett.

Orbán: „Majd meglátjuk, hogy lesznek-e halottak” – meghosszabbítja az oltási hetet a kormány

A kormányfő szerint a magyar egészségügy kapacitásai sokkal nagyobbak, mint a nyugat-európai országoké.

Olyan súlyos a járványügyi helyzet, hogy a légierő is bekapcsolódik a védekezésbe Németországban

A légierő (Luftwaffe) is bekapcsolódik a koronavírus-járvány elleni védekezésbe Németországban, ahol pénteken ismét rekordot döntött az újonnan regisztrált fertőződések napi száma, és aggodalmat okoz a vírus

Időjárás: Esik a hó, és nem csak a hegyekben.

Érkezik a csapadék eső és néhol hó formájában!

Változás jön a nyugdíjjogszerzésnél 400 ezer magyar számára

Jövőre a katások járulékalapja minden esetben kisebb lesz, mint a minimálbér, így minden katás szolgálati idejét arányosítani kell. A kisadózók nyugdíjvárománya a nagyon alacsony járulékalap és a zsugorított

Annyira rossz a helyzet, hogy a teljes európai légiközlekedés leállítását javasolják Dél-Afrikából

Az EU a légiközlekedés leállítását javasolja a dél-afrikai régióból az új virusmutáns miatt. 

Szűrővizsgálat és labor után: itt tudod megnézni az eredményt és a felírt recepteket online

A korábbi orvosi vizsgálatok eredménye és a vények listája online is elérhető az Eeszt oldalán.

Így mondott ellent önmagának Orbán egy héten belül a Covid-oltással és a halottakkal kapcsolatban

Egy hete: „az oltásellenesek is rá fognak arra jönni, hogy vagy beoltják magukat, vagy meghalnak.” Ma: „Nagyon durva mondat, én nem mondanék le egyetlen emberről sem. Majd meglátjuk, hogy lesznek-e halottak.”

Meghalt az Index 31 éves újságírója

Reim Károly hosszan tartó betegség után hunyt el.

A híres zöld szemű lányt is kimenekítették Afganisztánból

Sharbat Gula, a National Geographic egykori címlapsztárja már Olaszországban van.

blogmorzsák

Szex kötelességből...? Ismerős?

Sok esetben arról van szó, hogy a nő fél attól, hogy a párja elhagyja, más­hoz megy, ha ő nem adja meg neki azt, amit akar.

A pénz és a státusz mindent visz

Levélírónk most döbbent rá, hogy eddig miért is szerették a nők.

Valódi zöld jövőt hoz az elektromos autózás?

Az elektromos meghajtás tökéletesen alkalmas a városi közlekedésre, de nagyobb távolságra nem teljesen.

Bizarr fordulatot vett a TikTokon közvetített tragédia

Nem elég a szörnyű öngyilkosság, de az is durva, ami utána történt.

Figyelünk e a "víruslaborunkra"?

Nálunk majd hétezren vannak kórházban, odaát még kétezren sem.

Brit szerző: az EU leckézteti Varsót és Budapestet

Úgy látja ugyanakkor, hogy a brüsszeli intéz­mény­rendszer ezt nem sokáig teheti büntetlenül.

Lehet, hogy Te is a veszélyeztetett csoportba tartozol?

Sokunknál előfordul, hogy a szervezet vas­igénye az átlagosnál is magasabb. Mutatjuk, kiknek kell különösen odafigyelniük a vaspótlásra és mikor.

Honnan ered a a brunch, azaz breakfast – lunch?

Nincs annál csábítóbb, mint a változatos ételek látványától megszédülve, nyakló nélkül mindenbe belekóstolni.

Mi lesz az alapítvány­ok­nak kiszervezett közvagyonnal?

Nincsenek adatok a milliárdok­kal feltőkésített szervezetek honlapján. Sőt, van ahol honlap sincs.

Ennél dögösebbet ma már nem látsz!

Áttetsző csipkecsodák, és dögös szatén fehérneműs modellek pezsdítik fel a hangulatot.

Az első magyar női képviselő

Az első magyar női képviselő sokat tett a női egyenjogúságért, de a második világháborúban a zsidóságért is kiállt.

Zsírjában sült kacsamáj

A hozzávalók igencsak kevesen vannak, és szerencsére a Márton napi szokások miatt most a kacsadolgok is kicsit olcsóbbak.

0