Ezt olvasta már?

0

Újabb 25 évre kötelezi el magát Dombóvár mellett a Veolia

A Veolia Energia Magyarország Zrt. és Dombóvár Város Önkormányzatának képviselői szeptember 12-én írták alá azt a szerződést, amelynek értelmében az erre kiírt közbeszerzési pályázaton nyertes társaság koncessziós cége működtetheti tovább a település távhőrendszerét az elkövetkező 25 évben.

A dunántúli város közel 2050 háztartását és 10 intézményi partnerét kiszolgáló távhőrendszer működtetésére és üzemeltetésére a Veolia Energia Magyarország Zrt. egy koncessziós társaságot alapít, amely koncessziós cég a működési engedélyek megszerzésétől kezdődően látja majd el a távhőtermelői- és távhőszolgáltatói feladatokat a városban.

„Minden szolgáltatási helyen arra törekszünk, hogy üzembiztos, hatékony és környezetkímélő rendszereket működtessünk, a lakossági és vállalati ügyfeleink megelégedettsége mellett. Ennek jegyében vállaltuk, hogy a következő szerződéses időszakban újabb beruházásokat fogunk végrehajtani Dombóváron is a távhőrendszer fejlesztése és hatékonyságának további javítása érdekében” – mondta el Fernezelyi Ferenc, a Veolia Energia Magyarország Zrt. kereskedelmi igazgatója.

A távhőrendszer működtetéséhez szükséges hőenergiát jelenleg egy 19,8 MW beépített névleges hőteljesítményű földgáztüzelésű fűtőmű termeli meg. A rendszer pedig mintegy 48 felhasználói hőközponton, valamint összesen 4,6 kilométer hosszú nyomvonalon keresztül juttatja el a hőt a lakossági és közületi fogyasztókhoz.

A Veolia Energia Magyarország Zrt. az elmúlt hónapokban a város több pontján is korszerűsítési munkákat végzett, amelyek keretében 530 méter nyomvonalon cserélte ki a távhővezetékeket. A távhőhálózat korszerűsítése révén a Veolia Energia Magyarország Zrt. növelte az ellátásbiztonságot és csökkentette a távhőrendszer hőveszteségét, ezáltal tovább javította az egész rendszer hatékonyságát.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Drónveszély miatt lezárták München repülőterét

Káosz a bajor főváros légterében.

Zimány Linda: Most nem szívesen lennék terhes

A mindennapi félelmek miatt óvatosabban gondolkodik a családalapításról. Negyvenhez közel a biztonság fontosabb lett számára, miközben...

Kétszázmillió forintnyi Szép-kártyás összeget váltottak át készpénzre egy Facebook-csoportban

Húsz százalékos jutalékot kellett fizetni a tagoknak, És összesen hatezer tagja volt a csoportnak.

„Reggelre kirúgnak.” – megalázták a Fradi El-ellenfelének edzőjét

Sokkoló vereséget szenvedett a csapat hazai pályán.

A McLaren azonnali hatállyal kirúgta bajnokesélyes pilótáját

A Szingapúri Nagydíj előtt érkezett a váratlan bejelentés, a nagy rivális rögtön lecsaphat a versenyzőre.

Olasz alkatrészekkel dolgozik majd a szegedi BYD gyár

A kínai BYD Szegeden épülő összeszerelő üzemét jelentős arányban olasz beszállítók látják majd el alkatrészekkel. A várható...

Zelenszkij és a dán miniszterelnök is Orbán Viktort emlegette az EPC-csúcson

A koppenhágai találkozón arról beszélt az ukrán elnök: Orbán azért blokkolja Ukrajna uniós csatlakozását, mert kampányol.

Nagyon súlyos a helyzet – legalább 5 amerikai F-35-ös vadászgép jelent meg Venezuelánál

Újabb diplomáciai feszültség alakult ki az Egyesült Államok és Venezuela között, miután Caracas közölte, legalább öt amerikai...

Akkor és most: így néznek ki ma a Smallville sztárjai

A kétezres évek népszerű sorozata szokatlan megközelítésből mutatta be Superman, azaz Clark Kent ifjúkorát.

Autómentes szigetek, tengerparti szaunák – Avagy íme egy hibátlan úti cél egy kellemes őszi utazásra

Remek opció azoknak, akik szeretnék már most átélni, hogyan fest az utazás jövője

Olyat reklámoz Charles Leclerc, ami egyedülálló az egész világon

Limitált darabszámban készült és csak a legexkluzívabb helyeken kapható.

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit

A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben

A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére

Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Bulvár

Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek

A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.

Kimondta a nemet a legerősebbeknek – most távozik a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

Kandrács Csaba elhagyja a jegybank kötelékét, de előtte még nyíltan beszélt mindenről.

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Rendkívüli bejelentést tett a magyar kormány csütörtök reggel: „A helyzet súlyos”

Miniszterelnöki bejelentéssel indult a nap csütörtökön, mely egyúttal aggasztó képet is fest Európáról.

0