Trianon 100 - Szita: érdemes erőt meríteni az igaztalanul meghurcoltak erkölcsi fölényéből
A magyarságnak érdemes erőt merítenie az igaztalanul meghurcoltak erkölcsi fölényéből, az elmúlt száz év heroikus küzdelméből, valamint az utóbbi évtized magyart a magyarral összehozó, igazi nemzeti politikájából - hangoztatta Kaposvár polgármestere a somogyi megyeszékhelyen csütörtökön.
A nemzeti összetartozás napján, a trianoni békediktátum századik évfordulóján a Berzsenyi parkban álló trianoni emlékműnél rendezett városi megemlékezésen Szita Károly hangsúlyozta: a jövő minősége múlik azon, hogy a magyarok miként gondolkodnak a múltjukról, arról, ami velük, őseikkel, a hazájukkal történt.
"Ezt a múltat megváltoztatni nem tudjuk, de sokat tehetünk azért, hogy a súlyos következmények ellenére ne bűntudattal és megszégyenítve, hanem emelt fővel, büszkén, önbecsüléssel, azzal a méltósággal legyünk jelen a világban, amellyel csak az igaztalanul meghurcoltak gyakorolhatnak kegyet a velük szemben adósaknak" - fogalmazott.
Szita Károly közölte: amikor 1920. június 4-én 16 óra 32 perckor megkondultak a harangok, "a szövetségesek azt gondolhatták, temetjük önmagunkat, és talán mi is úgy éreztük akkor, de abban a pillanatban valójában egészen más történt: hallható jelét adtuk annak, hogy a köztünk levő kötelék nem anyagi természetű, a magyar emberek könnyezve ölelték meg egymást".
Mióta mindent elraboltak tőlünk, azóta tudjuk csak igazán, mi a legfontosabb: a valódi erőnk nem a négyzetkilométerekben és hektárokban, nem is az elrabolt ásványainkban és erdeinkben, hanem a szívünkben és a lelkünkben, a szabadság és az összetartozás határokon felüli magasztos érzetében és persze a különleges nyelvünkből és kultúránkból táplálkozó önazonosságunkban van - fogalmazott a polgármester.
Hozzátette, "ezért nem engedtünk a fasisztáknak és a kommunistáknak sem, ezért éltük túl a német és a szovjet megszállást is, ezért nem engedjük ma sem, hogy politikai kalandorok, önjelölt megmondóemberek, pénzéhes bankárok és szélhámosok diktáljanak új trendeket nekünk, hogy mások mondják meg, hogyan, s kivel éljünk együtt, mit tartsunk követendőnek, miért lelkesedjünk".
Nekünk, magyaroknak megvan a magunk mércéje, e mérce a méltányosság, az igazságosság és a szabadság mércéje, ezeken keresztül vizsgálunk meg mindent, ezeken keresztül vizsgáljuk Trianont, a ránk erőszakolt békediktátumot, a bennünket ért igazságtalanságot, így vizsgálunk múltat, jelent, kutatunk jövendőt - jelentette ki.
Szita Károly úgy vélte, Trianonnal "azt akarták, hogy erőnk mások erejévé váljon, megszűnjön az ezeréves állam, megszűnjön a magyar szó".
"Nyilvánvalóan ez volt a cél, mert tegyük fel a kérdést, mennyi esélye van a műtőasztalon annak, akinek kezét, lábát levágják, s létfontosságú szerveiből is kényük-kedvük szerint szedegetnek ki az alkalmi sebészek" - vetette fel.
A politikus értékelése szerint elődeink "csodát tettek, összekapaszkodtak, megerősítették hitüket, magyarságukat, mert az életet tovább kellett vinni a családban nevelkedő gyermekek, a szülőföldjükön idegenné lett rokonok, barátok, nemzettársak miatt, s azért, hogy megmutassuk: a magyart nem lehet megroppantani, nem lehet kiűzni a Kárpátok bércei közül, mert ez a mi otthonunk".
hírek innen, onnan
19 évesen meghalt a Godzilla-filmek sztárja, Kaylee Hottle
Kaylee Hottle, a Godzilla-filmek sztárja egy kedd hajnali marylandi autóbalesetben vesztette életét. A rendőrség előzetes közlése szerint...
Hátborzongató titkok a párizsi katakombákról: 6 millió ember maradványai rejtőznek a város alatt
A párizsi katakombák a világ egyik leghátborzongatóbb helyei. A több száz kilométeres föld alatti alagútrendszerben több mint 6 millió...
Sugárhajtású hibridet épített a Toyota
…ráadásul még jóval az előtt, hogy a Priusnak egyáltalán a gondolata megszülethetett volna. Az alapelvet most újra leporolták.
Titkos találkozót tartott egy német delegáció Putyin belső körével – Az ukrajnai háború befejezése volt a téma
Ilham Aliyev azeri elnök szerint korábbi vezető német és orosz tisztviselők nemrég Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban egyeztettek az...
Egymás után köszönnek el kollégái Palik Lászlótól
Palik László műsorából egymás után állt fel több korábbi kollégája. A Palikék Világa YouTube-csatorna igen népszerű lett az elmúlt...
Kele János a Fradivárosról: „Nem arra költötték, amire adta az állam”
Kele János sportközgazdász a Médiapiac podcastben kendőzetlen alapossággal boncolgatta a magyar sportirányítás jelenlegi működését. A...
Forradalmat tervez a Fidesz, minden békés eszközt készek bevetni
A Fidesz egy „Ellenállási Nyilatkozat” című bejegyzést tett közzé kedden, amelyben kijelentették, véget ért a demokrácia, a...
Koordináló testület alakult a kórházban maradt gyermekek elhelyezésének rendezésére
A szaktárca adatai szerint 256 csecsemő és kisgyermek egészségügyi indok nélkül tartózkodott kórházban.
Megszabadult a testszínű tangától, a Marvel-filmek párductestű hősnője megmenekült a tortúrától
Rebecca Romijn még 53 évesen is egy vadító MILF, aki az új generáció kedvence is lehet a Marvel-moziverzumában.
Leadtam a gyereket, leléptem egy pszichedelikus fesztiválra, és nem vagyok hajlandó szégyellni magamat
Az anyaság kortárs modellje viszonylag friss „találmány”: ebben az anya saját szükségletei szinte mindig a gyermek szükségletei mögé...
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz, az új „önkényuralmi rendszer” áldozatainak megsegítését is ígéri
Azt írják, minden békés eszközt igénybe vesznek a hatalmi önkény elleni harcban.
Tudható, hogy mi az ember maximális potenciális élettartama?
Az biztos, hogy az ezzel foglalkozó longevity tudománya rozoga alapokon egyensúlyozik.
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját
A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.
Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa
Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát
A lényeg, hogy nem veszítette el.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
Egy ezresért vette, most 28 millióért adta el a „halhatatlan” sportoló ruhadarabját
Az 1972-es NBA-nagydöntőben viselte a felsőt.
Szenzációs ajánlatot kapott, Pep Guardiola épp most dönt a jövőjéről
Új fejezetet kezdhet a pályafutásában.
Kikerült a keretből a Liverpool FC magyar válogatott játékosa
Klubváltás előtt áll.
Spanyol dominancia, de azért Messi és Mbappé is befért – Összeállítottuk a foci-vb álomcsapatát
Spanyol győzelemmel zárult a futball-világbajnokság. A torna után összeállítottuk a vb álomcsapatát.
Igazolt a PSG, megszerezték a francia válogatott vb-sztárját
Okos megoldás.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”
Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.
„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít
Forsthoffer Ágnes képeket tett közzé a fényűző házelnöki rezidenciáról, amit nem fogadott el
Inkább egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást választott.
Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság
Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá
Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.
Több száz kilót fogyott Falusi Mariann
Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme
Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Orsz
Itt van Kapitány István azonnali bejelentése
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy új vezetőt kért fel a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. Tájékoztatása szerint a szervezet irányítását Csendes Olivé

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


