Trianon 100 - Felhívás az önkormányzatokhoz és a médiumokhoz
A trianoni diktátum aláírásának századik évfordulóján "a világ magyarságának néma tiszteletadásához" való csatlakozásra kéri fel az önkormányzatokat, illetve a közszolgálati és a kereskedelmi médiumokat több hazai és határon túli kulturális intézmény képviselője és Debrecen polgármestere.
"Úgy érezzük, kivételes, történelmi pillanat jött el, hogy úgy emlékezzünk a régi hazára, az elődök nagyszerű teljesítményére, hogy végre ismét megmutathassuk a magyarok mély egységét és összetartozását és újra együtt üzenhessük, akár újabb száz évre elegendő hittel és erővel az idegen országokba jutott magyaroknak, hogy soha, senki nem fog tudni elválasztani bennünket" - olvasható a felhívásban.
Az aláírók - Szabó Pál Csaba igazgató, Trianon Múzeum; Vidnyánszky Attila főigazgató, Nemzeti Színház; Demeter Szilárd főigazgató Petőfi Irodalmi Múzeum; Papp László polgármester, Debrecen; Zuzana Falathova muzeológus, Pozsony; Teiszler Éva történész, Budapest és Tóth Kázmér díszlettervező, Szeged - kezdeményezik, hogy valamennyi magyarországi önkormányzat saját intézményeiben június 4-én, 16 óra 30 perckor öt percre függessze fel tevékenységét és szólítsa fel településének polgárait a néma tiszteletadáshoz és szolidaritáshoz történő csatlakozásra.
"Felkérjük valamennyi magyarországi közszolgálati és kereskedelmi rádió és televízió csatornát, hogy 2020. június 4-én 16 óra 30 perckor függessze fel műsorszolgáltatását és a világ magyarságának néma tiszteletadásához és szolidaritásához csatlakozva, pontban 16 óra 30 perckor sugározza a Magyar Himnuszt" - olvasható a felhívásban. "Mi magyarok néhányszor világtörténelmet írtunk. 2020. június 4-én 16 óra 30 perckor Magyarország újra elől fog állni" - emelték ki az aláírók.
hírek innen, onnan
Tudható, hogy mi az ember maximális potenciális élettartama?
Az biztos, hogy az ezzel foglalkozó longevity tudománya rozoga alapokon egyensúlyozik.
Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Még nem ismert a látogatás pontos napja.
Mi van az íróasztalodon? Elárulhatja, hogy gazdag és sikeres leszel-e
A feng shui szerint sok minden kiderülhet abból, hogy néz ki az íróasztalunk.
Dávid Petra kitálalt Kiara Lordról: ilyen most a viszonyuk az Ázsia Expressz után
Az Ázsia Expressz embert próbáló forgatása alaposan próbára tette Dávid Petrát és Kiara Lordot. A fitneszmodell most azt is elárulta,...
300 évig tartott a magyar selyem-sikersztori: egy tollvonással vetettek neki véget
A hazai selyemhernyó-tenyésztés egykor virágzó iparágát még Mária Terézia rendeletei alapozták meg. A 20. század elején Magyarország...
„Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás” – Magyar Péter a Vidéki prókátorral találkozott
A miniszterelnök közös fotót is készített Fülöp Botonddal és Ruff Bálinttal.
Olyan modern lett az élet, hogy az agya már nem bírja lekövetni
Aki úgy érzi, kiég a hétköznapoktól, az nem véletlenül érzi ezt. Szingapúri kutatók szerint az evolúció nem a modern élet ingereire...
Folytatódik a büntetőeljárás a fideszes Simon Miklós ellen, miután a képviselői mandátumával együtt a mentelmi joga is megszűnt
Simon Miklós ellen még a 2000-es években indult el a nyomozás, amikor Nyírbogát polgármestereként nagy összegű szerződést kötött egy...
Magyar Péter találkozott a Vidéki prókátorral a Polgár-fiaskó után
Fülöp Botond és a kormányfő most beszélgettek először.
Ezekről döntött a parlament: jön az iskolakezdési támogatás, magasabb fokozatba kapcsol a közmédia átalakítása is
Megszavazta a tiszás kétharmaddal működő Országgyűlés az iskolakezdési támogatásról, valamint az új közmédia alapjainak...
Most először találkozott Magyar Péter a kegyelmi ügyet kirobbantó Vidéki prókátorral
Magyar úgy véli, a Vidéki prókátor nélkül „valószínűleg nincs rendszerváltás”.
Egyre nagyobb a balhé az Operettszínházban Orbán János Dénes miatt, egymást követik a nyílt levelek, elhatárolódások és részleges kiállások
A főigazgató Orbán János Dénes „esetlegesen etikátlan, joggal megütközést keltő szerződéseitől” elhatárolódik, de művészileg...
Sport
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját
A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.
Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest
A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.
"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa
Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.
Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart
Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.
A nem szomjas Cucurella egy szemetes zacskóban vitte a világbajnoki trófeát
A lényeg, hogy nem veszítette el.
Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó
Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.
Egy ezresért vette, most 28 millióért adta el a „halhatatlan” sportoló ruhadarabját
Az 1972-es NBA-nagydöntőben viselte a felsőt.
Szenzációs ajánlatot kapott, Pep Guardiola épp most dönt a jövőjéről
Új fejezetet kezdhet a pályafutásában.
Kikerült a keretből a Liverpool FC magyar válogatott játékosa
Klubváltás előtt áll.
Spanyol dominancia, de azért Messi és Mbappé is befért – Összeállítottuk a foci-vb álomcsapatát
Spanyol győzelemmel zárult a futball-világbajnokság. A torna után összeállítottuk a vb álomcsapatát.
Igazolt a PSG, megszerezték a francia válogatott vb-sztárját
Okos megoldás.
Bulvár
Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.
L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról
Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.
Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”
Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.
„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést
Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít
Forsthoffer Ágnes képeket tett közzé a fényűző házelnöki rezidenciáról, amit nem fogadott el
Inkább egy 70 négyzetméteres szolgálati lakást választott.
Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes
Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.
Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság
Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá
Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.
Több száz kilót fogyott Falusi Mariann
Falusi Mariann közel 40 kilót fogyott egy év alatt, és azt mondja, a siker titka a teljes életmódváltás volt. A Több száz kilót fogyott Falusi Mariann bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Itt van Kapitány István azonnali bejelentése
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy új vezetőt kért fel a Magyar Turisztikai Ügynökség élére. Tájékoztatása szerint a szervezet irányítását Csendes Olivé
Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult
Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


