Ezt olvasta már?


Trianon 100 - Emlékprogramok országszerte

Színházi előadások, koncertek, virtuális múzeumtúrák, emlékmű-avatások, emlékrepülések és számos egyéb program emlékezik csütörtökön országszerte a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára.

Békéscsabán a Munkácsy Mihály Múzeum szabadtéri kiállítást rendez, a Trianon téren a Talléros zenekar katonadalokat ad elő, Szarvas Péter polgármester mond beszédet, a Jókai Színház pedig irodalmi, zenés összeállítással készül. A Deák utcai református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak, a Békéstáji Művészeti Társaság kiállítást szervez a Csabagyöngye Kulturális Központnál, 20 óra 20 perckor pedig Seregi Zoltán színházigazgató az Összetartozásunk tüze civil kezdeményezéshez csatlakozva lángot gyújt a teátrum előtt.

Gyulán a csigakerti Székely kapunál mond beszédet Görgényi Ernő polgármester, az Erkel Ferenc Vegyeskar elénekli a Himnuszt és a székely himnuszt, a helyi alapfokú művészeti iskola diákjai pedig mezőségi táncokat adnak elő.

Mezőberényben Bagyinszki Zoltán fotóiból rendeznek kiállítást a városháza előtt, este ugyanott száz mécsest helyeznek el. A Mezőberényi Erdélyi Kör és a helyi városszépítő egyesület tagjai a székely kapunál tartanak megemlékezést.

Battonyán trianoni emlékművet és országzászlót avatnak, Szarvason a Luther Színjátszó Tehetségműhely lép fel Szegény Magyarország és Trianon 100 című műsorával.

A Veszprémi Petőfi Színház társulata Trianon 100 címmel tart online előadást Oberfrank Pál rendezésében.

Szolnok önkormányzata délelőtt a Tiszai hajósok terén tart megemlékezést, melyen Szalay Ferenc polgármester mond beszédet, majd felavatják Pogány Gábor Benő erre az alkalomra készült szobrát.

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum centenáriumi virtuális múzeumtúrája Magyar Sándor és Endresz György óceánrepülők és repülőgépük, a Justice for Hungary történetét mutatja be, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár pedig történelmi kvízt szervezett.

Gárdonyban az Országzászlónál a Kákics zenekar ad ünnepi műsort, amely online is követhető lesz.

Dunaújvárosban, az evangélikus templomban 16 órától Stermeczki András lelkész tart áhítatot, majd a Bartók Kamaraszínház színművészei műsort adnak.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház 16 óra 31 perctől különkiadással jelentkezik: a 100 éve aláírt békediktátumra Trianon című előadásukkal emlékeznek meg, amelyet a teátrum közösségi oldalán közvetítenek.

A kettészakított Esztergom vármegye települései az esztergomi országzászlónál és a kopjafánál emlékeznek közösen. A történelmi vármegye magyar és szlovák településeinek küldöttei egy-egy marék földet hoznak magukkal és helyeznek el a kopjafánál.

Ácson a Duna-parton tábortüzet gyújtanak, miközben a túlparti felvidéki településen, Csallóközaranyoson is nagy tábortüzet raknak. Ács testvértelepülésein, a felvidéki Madaron és a székelyföldi Olaszteleken szintén tűzgyújtással emlékeznek.

Szécsényben a trianoni emléknapon két helyszínen tartanak koszorúzást a Kubinyi Ferenc Múzeum szervezésében.

Salgótarján önkormányzata délelőtt rendez koszorúzást az Országzászló Emlékhelyen. Beszédet mond Huszár Máté alpolgármester, zenés irodalmi összeállítással közreműködnek a Zenthe Ferenc Színház művészei.

A csongrádi megyeszékhelyen a Szegedi Szimfonikus Zenekar fanfárosai adnak elő gyászdalokat a városháza erkélyéről délután, azt követően, hogy a Széchenyi téren félárbocra engedik a nemzeti lobogót. A közösségi közlekedés járatai egy percre leállnak a hozzájuk legközelebb eső megállókban, az autóbuszokon, villamosokon és trolibuszokon a trianoni veszteségekről szóló ünnepi hangfelvételt játszanak be.

Keszthelyen a város lakói több mint 600 mécsesből rakják ki Nagy-Magyarország térképét a Fő téren.

Rédicsen, a kettészakított Zala megye jelenlegi határán, a magyar-szlovén határátkelőn őrtüzet gyújt Sifter Rózsa, Zala megye kormánymegbízottja; Pál Attila, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Vigh László országgyűlési képviselő. Magyar Janez, a szlovéniai Lendva polgármestere pedig előimádkozza a Miatyánkot.

Trianon képes levelezőlapokon címmel nyílik kiállítás Szombathelyen a Puskás Tivadar középiskola galériájában. A megnyitót online is közvetítik.

Kecskeméten a Hírös Rovókör 16 órától zenés, verses megemlékezést tart a Mikrokozmosz a Makrokozmoszban című műalkotásnál. Utána kétperces harangzúgás, egy rövid ima és áldás következik, majd a résztvevők átvonulnak az Országzászlóhoz, ahol a beszédek után fellép a Kecskemét Táncegyüttes.

A Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár munkatársai a www.bacstudastar.hu portálon online előadásokkal, tudáspróbával, népdalokkal, határon túli területek népmeséivel és mondáival készülnek. Online műsorral emlékezik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház társulata is Cseke Péter igazgató rendezésében június 16 óra 30 perctől. Kiskunhalason ugyanakkor az Országzászlónál Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet, majd koszorúznak és mécseseket gyújtanak az emlékműnél.

Baján 16 óra 30 perctől a Bajai Televízió révén látható összeállításba olyan verseket és dalokat válogattak, amelyek a művészet oldaláról közelítik meg a tragédiát. A műsorban lesz polgármesteri beszéd és történelmi összefoglaló is.

Kiskunfélegyházán 8 órakor zászlófelvonás lesz, majd a Magyarok Nagyasszonya-szobornál 16 óra 30 perctől tartanak megemlékezést.

Csütörtökön az ország számos települése fölött tartanak emlékrepülést. A kezdeményezés ötletgazdái, Szakács Gábor és Talabos Gábor pilóták felhívására az ország minden részéből, a külhoni területekről és külföldről is jelentkeztek pilóták, repülőiskolák. Az eddigi regisztrációk alapján több mint 130 repülőgép tűnik fel az égen; néhol egy gép jelenik meg, de több város felett kisebb kötelékek húznak át június 4-én.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kusza állapotok uralkodnak Lakiteleken az első DPK-táborban, többen le is mondták a részvételt

Több meghívott előadó visszalépett a hétvégi DPK-tábortól, míg egyeseket utólag húztak le a listáról a szervezők. Az egyik volt...

Értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóingatlanok terjeszkedése?

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása.

Fact-check: Tényleg Magyar Péter és a Tisza Párt miatt születik kevesebb gyerek, ahogy Takács Péter állítja?

A fideszes képviselő szerint 2024 nyarán kezdett drámaian zuhanni a fogantatások száma, ami mögött egyértelműen Magyar Péter áll....

A dinnye után már paradicsom is érik a Balaton medrében: pedig volt már ennél alacsonyabb vízállás a tóban

A Balaton iszapos talaja jól befogadja a valószínűleg madarak által elhullajtott magokat. Nemrégen dinnye termett egy kiszáradt...

Lángokban álltak az utcák: 1200 embert vettek őrizetbe a tüntetéseken

Legalább 1200 embert vettek őrizetbe a francia tüntetéseken: üzleteket fosztottak ki, épületek gyulladtak ki, 150 rendőr megsérült. A...

100 kilós rombolóbombát hatástalanítottak Budapesten

A tűzszerészek hatástalanították a száz kilogrammos szovjet rombolóbombát a Xviii. kerületben, a rendőrség feloldotta a...

Tóth Vera az anyaságról vallott: ezért félt sokáig gyereket vállalni

Tóth Vera ritka őszinteséggel vallott az anyasággal kapcsolatos érzéseiről.

Orbán Viktor szerint rá vadásznak a hatóságok, pedig a kormányzása alatt nem történtek visszaélések

A volt miniszterelnök úgy gondolja, „ezeket az embereket azért vitték be, hogy őt bevihessék”.

A vicces lány szerepköréből akar kitörni Bajor Lili – egy legendás színésznő sorsa adta meg neki a lökést

Fónay Márta életét feldolgozó monodrámájában Bajor Lili a saját karrierjével is szembenéz. Azt mondja, Fónay sorsa rávilágított,...

4 csillagjegy-páros, akik a legjobbak abban, hogy a semmiből teremtsenek valamit

Vannak olyan csillagjegy-párosok, akik egymás jelenlétében nem akadályokat, hanem rejtett lehetőségeket látnak, és közösen bármilyen...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

0