Több változás lesz az egészségügy területén
Az ágazati bérfejlesztés folytatása, a gyermek sürgősségi és a pszichiátriai ellátás fejlesztése, és a gyógyszertámogatás területén lesz többek között változás idén az egészségügyben. - Pécsi Napilap -
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a kormány számára kiemelt terület az egészségügy, éppen ezért elkötelezett a betegellátás színvonalának emelése, az egészségügyi ágazatban dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása, valamint az egészségügyi ellátórendszer fejlesztése mellett.
Felidézték, hogy a kormány az elmúlt években 300 milliárd forintot fordított az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére, idén pedig további 82 milliárd forintot fordít erre. Közleményük szerint az ápolók bére 2019-re átlagosan 65 százalékkal, a szakorvosok és szakgyógyszerészek bére két év alatt 207 ezer forinttal emelkedik.
Emellett a kormány célul tűzte ki az egészségügyi ellátórendszer és a betegellátás színvonalának minőségi javítását, melynek érdekében 2017 első negyedévében 75 milliárd forint összegű fejlesztés indulhat meg az egészségügyben. Ennek részeként 10 milliárd forintot biztosít a gyermek sürgősségi, baleseti ellátás fejlesztésére, 4,4 milliárd forintot az ápolótanulók részére pályaválasztást támogató ösztöndíjprogramra, 58 milliárd forintot a minőségi egészségügyi közszolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosításának fejlesztésére, valamint 2,7 milliárd forintot a pszichiátriai ellátórendszer strukturált fejlesztésére.
Mint írták, ebben az évben is cél a Pest megyei és a budapesti ellátóhálózat koncentrált fejlesztése is, amely kiterjed az infrastruktúra és az eszközállomány megújítására egyaránt. Az idei évben 51 milliárd forintot biztosít erre a kormány, amelyből 40 milliárd forint nemzeti forrás. Ekkora támogatás a rendszerváltás óta nem állt rendelkezésre a közép-magyarországi régióban egészségügyi fejlesztésekre - jegyezi meg az államtitkárság.
Mindezek mellett fontos intézkedés, hogy január 1-jétől a gyógyszertámogatás vonatkozásában új gyógyszerek, illetve új indikációk válnak elérhetővé társadalombiztosítási támogatással. Változás lesz az is, hogy január 1-jétől abban az esetben, ha egy adott gyógyszer forgalomba hozatali engedélyének jogosultja a gyógyszer forgalmazását Magyarország területén felfüggeszti vagy a továbbiakban nem forgalmazza azt és ahelyett más gyógyszer is beszerezhető, a helyettesítő gyógyszer automatikusan megkapja a hiánycikké vált termék társadalombiztosítási támogatását.
A kormány nagy hangsúlyt fektet a dizájnerdrogok terjedésével szembeni hatékony fellépésre is, ezt a célt szolgálja, hogy 18 vegyület kerül fel az új pszichoaktív anyagok jegyzékére, valamint 2017. január 1-jétől 13 új egyedi pszichoaktív anyag kerül át a hatóságok szigorúbb eljárását biztosító - kábítószerekkel azonosan kezelendő - veszélyes pszichotróp anyagokat tartalmazó jegyzékre.
Az államtitkárság közölte azt is, hogy januártól a meningococcus C típusa elleni vakcina ingyenesen elérhetővé válik minden két éven aluli gyermek számára.
Közleményük szerint a kormány az elkövetkezendő évben nagy hangsúlyt fektet a népegészségügyi program tervezésére és megvalósítására, és ahogy azt az "Egészséges Magyarország 2014-2020" Egészségügyi Ágazati Stratégiában is megfogalmazta, a cél az, hogy a lakosság egészségben eltöltött éveinek száma növekedjen.
hírek innen, onnan
Cindy Crawford megtörte a csendet, megszólalt 27 éves fia haláláról: „Leírhatatlanul összetört a szívünk”
Az egész világot megrázta Cindy Crawford és Rande Gerber 27 éves fiának, Presley Gerbernek tragikus halála. A fiatal férfire szeptemberben...
Fennakadás Ferihegyen: Két Ryanair-gép is madárnak ütközött perceken belül, le kellett zárni a pályát
Az érkező járatok egy ideig nem tudtak leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a rendkívüli helyzet miatt. A biztonsági...
Mindenki döbbenten néz: újra a rácsok mögé került Stohl András
Kiderült, mi történt.
Így szerezte meg az USA Alaszkát
Értéktelen területnek tartották Alaszkát, sok amerikai gúnyolódott rajta, amiért megvették. Aztán jött az aranyláz, és olajat is...
Darázs Lénárd: „A korábbi kormányzat azt akarta, hogy távolítsunk el egyetemi oktatókat
Hankó Balázs és a korábbi kormányzat más vezetői is nyomást gyakoroltak az ELTE-re egyes oktatók nyilvános megszólalásai miatt –...
Megmenekülhet a magyar időkapszula
Tulajdonosa bontóba küldte a 32 éves alvás után a Ladát. Oldtimer-rajongók és a Közlekedési Múzeum összefogása mentheti meg.
9 éve nem látott félpályás csodagól a Premier League-ben, Mourinhónak máris meleg lehet a Realnál - külföldi körkép
A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából.
Belengették: választás jöhet Ukrajnában, Zelenszkij elmondta, mi a terve
Hosszú interjút adott az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij az amerikai NBC hírügynökségnek, ezen szóba került egy estleges választás is.
Meglepő időjárás vár ránk a jövő héten, pedig lassan novembert írunk
A jövő hét első felében még viszonylag kellemes, őszi időjárásra számíthatunk Magyarországon, több órán át süthet a nap, a...
Pánik a budapesti reptéren, Ryanair-gép miatt riasztottak
Egerészölyvet ütött el egy Ryanair-repülőgép szombaton a budapesti repülőtéren. Tizennyolc percre le is kellett zárni a kifutópályát,...
"Szerelmes vagyok beléd." - Liptai Claudia belehabarodott a Rátonyi Róbertként sikert arató Takács Nikolasba - videó
Takács Nikolas a Sztárban Sztár ötödik élő show-jában a legendás színművészt, Rátonyi Róbertet alakította. Az énekes annyira jól...
Macron: Semmi nem igazolja ezt a fajta pusztítást
Több százezer ember vonult utcára Franciaországban, és legalább kétezer embert tartóztattak már le zavargás miatt.
Sport
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni
A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.
A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
Erling Haaland duplázott és ismét megdöntött egy rekordot a Premier League-ben
A Man. City norvég csatára újabb gólcsúcsot döntött meg.
Még szombaton meg kellett műteni a Chelsea horrorsérülést szenvedő kapusát
A kórházi ágyáról posztolt.
Szoboszlai a háttérbe szorulhat, ezért a sztárért lelkesednek Liverpoolban
Gyorsan változnak a dolgok az Anfielden.
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel
A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.
A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap
Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...
Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat
Magyar Péter szerint Orbán Viktor nevetgélve beszélt a fegyveres lázadásról és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról. A Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat bejegyzés el
Öt nap alatt bukott meg a kormány-szóvivő – A televízió emelte fel, és a televízió okozta a vesztét
Mindössze öt napig maradt hivatalában Donald Trump új sajtótitkára, Katie Zacharia szóvivő, akinek távozása komoly kérdéseket vetett fel a Fehér Ház személyzeti döntéseivel kapcsolatban. A The Guardian elemzése s

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


