Ezt olvasta már?

0

Több mint száz programmal készülnek az ünnepre Kaposváron

Több mint száz programmal, köztük koncertekkel, kiállításokkal, kézműves vásárral várják az érdeklődőket december 3. és január 2. között Kaposváron.

Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója az advent időszakában, a két ünnep között, valamint az újév első napjaiban sorra kerülő rendezvényekről szóló keddi sajtótájékoztatón elmondta: a Kossuth téren felállított Pajtaszínház és a város művelődési intézményei szinte folyamatosan lehetőséget biztosítanak a helyi művészeti csoportok, iskolások színvonalas előadásainak.

Kitért rá, hogy a Kaposvári advent elnevezésű programsorozat december 3-án veszi kezdetét az első adventi gyertya meggyújtásával, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulóinak műsorával, a város ünnepi fénybe "öltöztetésével", Wolf Kati koncertjével és január 2-án, újévi koncerttel zárul.

A Mikulás tusa elnevezésű ügyességi játékon a kaposvári iskolák diákjai mérhetik össze tudásukat, a Csillagtestvérek éjszakája elnevezésű rendezvényen az elhunyt gyermekekről emlékeznek meg, emellett bemutatják a Luca-napi szokásokat.

Látványosnak ígérkezik a motoros mikulások felvonulása és ajándékosztása, de nem maradnak el a hagyományos városnéző séták s a templomi hangversenyek sem.

Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense közölte: a belvárosban a korábbi évekhez képest több fát díszítenek fel, a Kossuth téren és a Fő utcán felállított pavilonoknál minőségi kézműves termékeket kínálnak a látogatóknak.

Megjegyezte, az eseménysorozatot a Seuso-kincsekből álló tárlat, a Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása koronázza meg, amely december 29-én érkezik Kaposvárra.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Franciaországban nyitja meg első boltját a Shein

A nyitás ellen több helyi politikus és a francia divatiparág is tiltakozott.

Miért az Újpestet emlegetik? Először az NB I-ben a nagy múltú párharc

A Kazincbarcika és az MTK tizenegyedszerre találkozik egymással.

Újabb hír érkezett az élelmiszer-utalványok kapcsán

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója posztolt.

Rekord a BMW-nél

A BMW márka értékesítése 23 százalékkal, a MINI eladásai 75 százalékkal nőttek 2025 első kilenc hónapjában éves összevetésben,...

Történelmi pillanat: először vezeti nő a hatalmas egyházat, megtörtént a váltás

Sarah Mullally lett az anglikán egyház első női canterburyi érseke, miután a korábbi vezető egy gyermekvédelmi botrány miatt lemondott

Arne Slot elmondta, miért kellett Szoboszlainak megint jobbhátvédet játszania

A Liverpool edzője már tudja, mi lehet a megoldás a csapat formahanyatlására.

Miért jelennek meg hirdetések arról, amiről az imént beszéltél? Nem képzelődsz

Egy rejtett mechanizmus, ami folyamatosan befolyásolja a döntéseidet.

Béremelést, rövidebb várólistát, szuperkórházakat ígér egészségügyi programjában Magyar Péter

A Tisza Párt elnöke a váci egészségügyi konferencián mutatta be részletes reformcsomagját, egyben felkérte Hegedűs Zsolt főorvost, hogy...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Bulvár

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

Váratlan időpontban szólal meg Orbán Viktor, összehívták a sajtót

Sajtótájékoztatót tart szombaton a miniszterelnök és Nagy Elek. A kormányfő az MKIK elnökével várhatóan bejelentéseket tesz.

blogmorzsák

Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?

Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?

Lesújtó képet fest a magyar autóállomány

És a helyzet drasztikusan romlik tovább.

0