Több mint félmilliárdos bevétel Tintin alkotójának emléktárgyaiból
Egy hónappal Steven Spielberg Magyarországon is bemutatott Tintin-filmjének bemutatója után másfajta posztumusz sikert ért el a világjáró riporter "szülőatyja", Hergé (polgári nevén Georges Prosper Rémi, 1907-1983).
A legendás képregényszerző alkotásaiból és emléktárgyaiból az előre várt összegnél messze magasabb, csaknem 1,9 millió eurós bevétel (kb. 570 millió forint) folyt be egy aukción.
Összesen 856 különböző tétel került kalapács alá az Artcurial aukciósház hétvégi párizsi árverésén, ezeknek csaknem a fele viszonylag friss, másik része régebbi volt, és akadt néhány rendkívüli alkotás is. A zsúfolt teremben a bő választék 85 százalékára volt vevő - számolt be a francia média.
Az AFP beszámolója szerint a legizgalmasabb vetélkedés - mintegy Spielberg filmjére kacsintva - Az unikornis titka című kötet egyik eredeti guas- és akvarellképéért folyt. 35-40 ezer euróra becsülték és végül 168 900 euróért kelt el. Egy másik eredeti rajz A 714-es sydney-i járat című kötetből 25 000 és 35 000 euró közötti szintről 90 100 euróra kúszott fel. Gyorsan emelkedett magasba Hergé ama rajza is, amelyen Tintin látható rakétáján ülve: 10 ezres szintről 40 ezer euróra jutott.
Nat Neujean Tintin figuráját megtestesítő embernagyságú bronzszobra az eredeti 125 ezres becslésről 143 900 euróra tornászta fel magát. Az albumok sorában a fekete-fehérben készült, A fáraó szivarjai című kötetet 51 300 eurón ütötték le. A legmeredekebb pályát azonban A Holdon jártak című képregény írta le, bár ebben közrejátszott az is, hogy Hergé mellett hat olyan űrhajós írt bele ajánlást, aki valóban megfordult Földünk égi útitársán: 10 ezer euróról csaknem 100 ezerre jutott fel.
Hergé a világ egyik legmagasabbra értékelt képregényalkotója. 2008-ban egyik guasképe ugyancsak az Arcturial árverési csarnokban 764 200 euróval állította fel a műfaj világrekordját.
mti

- Udmurt nénik a dalfesztiválon
- Égig érő kaposvári fák
- Óriás csúszdarekord a legkisebb somogyi településen
- Csúszdás rekordkísérlet a somogyi Katica Tanyán
- Érdekességek a Valentin nappal kapcsolatban
- Valentin napi üzenetek - Küldj Te is üzenetet!
- Gyógyszerek és alkohol keverékétől halt meg Whitney Houston
- Darwin-nap – Az ateisták szent ünnepe
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

