Ezt olvasta már?


Több mint 2 millió magyar él létminimum alatt

A lakosság összjövedelmének csaknem negyedével a leggazdagabb 10 százalék rendelkezett 2019-ben. A leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei ráadásul csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban.

A magyar lakosság jövedelmeinek koncentrációja az elmúlt 10 év alatt a gazdasági növekedés ellenére nem változott - derült ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. jelentéséből.

A lakosság összjövedelmének közel negyedével a leggazdagabb 10 százalék, illetve 50 százalékával a legfelső 30 százalék rendelkezett 2019-ben, ahogy 2010-ben is. A legalsó tizedbe tartozó háztartások a jövedelmek csupán 3 százalékát, az alsó 30 százalékba tartozók pedig 14 százalékát birtokolták - ismertette a GKI.

A gazdaságkutató szerint a valóságban még rosszabb a helyzet, hiszen a leggyorsabban gazdagodó rétegek jövedelmei csak részlegesen szerepelnek a statisztikákban, a külföldi bevételek például nem minden esetben látszanak.

Mindez azt jelenti, hogy még a gazdasági növekedés csúcspontján is több mint 2 millió magyar állampolgár a létminimumot jelentő havi 101 ezer forint (vagy egy gyermekes családok esetében fejenként havi 81 ezer forint) alatti jövedelemmel rendelkezett - összegezte a GKI.

Míg 2010 óta a bérek nominálisan közel 100 százalékot, addig a nyugdíjak csupán 33 százalékot nőttek, a szociális juttatások pedig szinte semmit nem emelkedtek. Ezek legtöbbje a mindenkori minimálnyugdíjhoz van kötve, amely 2010 óta változatlanul 28 500 forint - tették hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

Fiának dicsekedett 18. mellműtétje eredményével a brit modell: a srác megrémült a látványtól

Katie Price fia, Junior Andre egyáltalán nem volt elragadtatva, amikor édesanyja megmutatta új melleit, miután – a feltételezések szerint...

Személyiségteszt: melyik állat lennél? A választásod többet elárul rólad, mint gondolnád

Ez a személyiségteszt megmutatja, milyen tulajdonságok állhatnak hozzád közel. Válassz egy állatot, és fedezd fel, mit árul el rólad!

Meglepő, mire képes a rost: nemcsak a gyomrodnak tesz jót, az agyad is hálás lesz érte

A rost nemcsak az emésztést támogatja: a kutatások szerint az agy egészségére, a memóriára, a hangulatra és a szellemi teljesítményre...

Hiába a kánikula: fürdőzési tilalmat rendeltek el a Velencei-tó három népszerű strandján

Újabb strandokat kellett lezárni a Velencei-tónál a vízminőség romlása miatt. Az Enterococcus baktérium megemelkedett jelenléte arra...

Véget ér a titkolózás: Nyilvánosságra hozzák a kórházi fertőzési adatokat

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte...

Mint a horrorfilmekben: Látatlanban vett egy olcsó házat, három holttestet talált benne

Egy connecticuti férfi kiváló üzletnek gondolta az árverésen, látatlanban megvásárolt családi házat, ám amikor először belépett az...

A haragház: őrült bosszút ált testvérén egy építkezéssel az átvert telektulajdonos fivér

Bejrút egyik tengerparti negyedében, a világítótorony közelében áll egy épület, amely első pillantásra inkább tűnik optikai...

Hamarabb érkezik a pénz a családokhoz – itt vannak a pontos dátumok a támogatásokról

Változik a családtámogatások utalási rendje a nyári hónapokban. A Magyar Államkincstár az augusztusi ellátásokat a tanévkezdés miatt a...

Egy hete minden címkét elolvasok vásárlás közben, és rájöttem valamire, amit mindenkinek tudnia kellene

Sokunk életében eljön az a pont, amikor már nemcsak automatikusan levesszük a nekünk tetsző terméket a polcról, hanem megfordítjuk a...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Orbán Viktor beszéde után azonnal reagált Magyar Péter

A miniszterelnök szerint maffiafőnökökkel felesleges foglalkozni.

0