Tízezernél is több általános iskolásnak csöngettek be Kaposváron
Elkezdődött a 2019/20-as tanév a somogyi megyeszékhelyen, a központi tanévnyitó ünnepséget ezúttal a Honvéd Utcai Tagiskolában tartották. A Kaposvári Tankerületi Központhoz tartozó intézményekben összesen 11.358 általános iskolás diáknak csengettek be.
Az első osztályosok bevonulásával kezdődött a tanévnyitó ünnepség a Honvéd-iskolában. A legkisebbeket hatalmas tapssal fogadták szüleik, rokonaik és tanáraik, két iskolatársuk pedig verssel kedveskedett az új diákoknak.
Ezután Kaposvár polgármestere, Szita Károly mondta el ünnepi gondolatai. Beszédében kiemelte: az elmúlt években szinte teljesen megújult a város, beleértve a bölcsődéket, óvodákat és iskolákat is. Köszönetet mondott azoknak az intézményvezetőknek és pedagógusoknak, akik az elmúlt pár hónapban a pihenés helyett iskolájuk korszerűsítésénél dolgoztak. A tanévnyitó ünnepség zárásaként mintegy negyvenen kaptak különféle díjat és elismerést. A legtöbb pedagógus a tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes munkáért kapott oklevelet.
A 2019. év városi tanévnyitón Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere dicsérő oklevelet adományozott:
A gyermekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért:
– Csóri Ágnes Tünde a Petőfi Sándor Központi Óvoda óvodapedagógusa részére.
A gyerekek nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért elismerő oklevelet vehetett át:
– Kovács Józsefné a Madár Utcai Tagóvoda dajkája,
– Nagy Attiláné a Kaposfüredi Tagóvoda dajkája,
– Nagyné Pintér Judit az Arany János Utcai Tagóvoda dajkája,
– Tóthné Csernus Judit a Temesvár Utcai Tagóvoda dajkája.
A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai munkájáért dicsérő oklevelet vehetett át:
– Siposné Kiss Aranka a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium tanítója,
– Ácsné Piczil Aranka a Gárdonyi Géza Tagiskola tanítója,
– Gróf Anita a Bárczi Gusztáv Módszertani Intézmény tanítója,
– Bakonyi Zoltánné a Duráczky József Módszertani Intézmény gyógypedagógiai tanára,
– Barta Nikolett a Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium tanítója,
– Dr. Molnárné Dr. Kovács Mónika a Táncsics Mihály Gimnázium tanára,
– Türgyei Krisztina a Munkácsy Mihály Gimnázium tanára,
– Dr. Farkasné Nagy Gabriella a Liszt Ferenc Zeneiskola zongoratanára,
-Tankovicsné Trapp Ildikó a Klebelsberg Középiskolai Kollégium nevelőtanára,
– Kriszbacher Péter a Cseri Úti Kollégium nevelője,
– Fliszár Béla a Lamping József Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola szakoktatója,
– Kolozsiné Keresztes Éva az Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium pedagógusa,
– Kissné Gerhát Erika a Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakgimnázium tanára,
– Müllerné Kovács Vanda a Móricz Zsigmond Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium kollégiumi nevelője,
– Lajos László a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola tanára,
– Lőrinczné Pálos Éva a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárnője.
A tanulók nevelése, oktatása érdekében végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes pedagógiai tevékenységet segítő munkájáért polgármesteri dicséretben részesült:
– Vogronicsné Sáfrány Ágnes a Honvéd Utcai Tagiskola iskolatitkára,
– Kovács Sándor a Zichy Mihály Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium portása,
– Kiss Péterné a Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnázium és Szakközépiskola gazdasági ügyintézője.
A szakképző intézmények érdekében végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért elismerésben részesült:
– Guth Szilvia a Kaposvári Szakképzési Centrum pályázati referense.
A köznevelési intézmények érdekében végzett kiemelkedő színvonalú munkájáért dicsérő oklevelet vehetett át:
– Tornai László a Kaposvári Tankerületi Központ üzemeltetési referense.
Az intézmény élén végzett kiemelkedő színvonalú, eredményes igazgatói munkájáért Polgármesteri dicsérő oklevelet vehetett át:
– Delyné Horváth Andrea a Honvéd Utcai Tagiskola tagintzmény-vezetője,
– Andrássy Tiborné a II. Rákóczi Ferenc Tagiskola tagintézmény-vezetője,
– Puska Zoltán a Zrínyi Ilona Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tagintézmény-vezetője,
– Héra Zoltán a Toldi Lakótelepi Tagiskola tagintézmény-vezetője,
– Jakó Zoltán a Gárdonyi Géza Tagiskola tagintézmény-vezetője,
– Agócsné Horváth Andrea a Kisfaludy Tagiskola tagintézmény-vezetője.
Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere köszönetét fejezte ki több éves tehetségsegítő, tehetségkoordináló munkájáért:
– Sárdi Péter a Kaposvár-Somogy Megyei Tehetségsegítő Tanács elnökének.
Szita Károly köszönetét fejezte ki:
– Bogáthy József Príma- díjas zenepedagógusnak, kürtművésznek is.
Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármestere gratulációját fejezte ki azoknak a pedagógusoknak is, akik 2019 júniusában Bonis Bona Díjat vehettek át Kiváló Tehetséggondozó munkájuk elismeréseként:
– Csuka Tímea Gabriella a Liszt Ferenc Zeneiskola gordonka tanára,
– Bogáthy Gábor a Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola trombita tanára,
Valamint kiváló tehetségfejlesztő munkájának elismeréseként:
– Bogdán Réka Napkerék Egyesület részére is.
Matematikában erősek igazán a honvédosok
A Honvéd Utcai Tagiskolában az 51. tanévet kezdték meg a diákok. Delyné Horváth Andrea tagintézmény-vezető elmondta: az elmúlt fél évszázadban még nem volt központi ünnepség az iskolában, ezért az idei tanévnyitó hatalmas megtisztelés számukra. Kiemelte: az elmúlt tanévben kezdődött el az intézményben egy energetikai felújítás, melynek köszönhetően szinte teljesen megszépült az iskola. A munkálatokkal a nyáron végeztek a szakemberek. A Honvéd Utcai Tagiskolában 402 diák kezdi meg a tanévet, ebből 44 első osztályos. Delyné Horváth Andrea hozzátette: a középiskolai visszajelzések alapján erős intézménynek számít a Honvéd, az iskolában végzett nyolcadikosok több mint fele a Táncsics és a Munkácsy-iskolába tanul tovább. A Honvédban az egyik legkiemelkedőbb tantárgy, a matematika.
forrás: sonline.hu
hírek innen, onnan
Hiába szeded a vitaminokat, ezt nem úszod meg: ez az igazán hosszú élet titka, és teljesen ingyen van
A multivitamin önmagában nem váltja ki a mozgást, a rendszeres alvást és a társas kapcsolatokat.
Szintet lépett a háború: biológiai fegyver gyilkolhatott Oroszországban?
Újabb rejtélyes haláleset történt Oroszországban, szakemberek pedig már arról beszélnek, hogy biológiai fegyver is lehet a háttérben....
Elfogy a takarmány, bezárhatnak a gazdaságok: nagy a baj az állattenyésztésben
Súlyos következményekkel jár az aszály Szlovákiában: a kiszáradt legelők és a gyenge takarmánytermés miatt több ezer állat sorsa...
A francia mintát követik Albániában, ötödik napja ostromolják a minisztériumokat
Szombat este is súlyos összecsapások zajlottak a diáktüntetők és a rohamrendőrök közt Tiranában.
Hűtlen kezelés, kartell gyanú: megbillent az orbáni kör turizmusa, rendszerváltás zajlik
A kkv-k mentésére meghirdetett százmilliárdokból főként kormányközeli üzleti körök építhettek luxusbirodalmat, miközben a magyar...
Megasztár: éneklés nélkül küldte haza a versenyzőt Herceg Erika
Herceg Erika egyetlen hangot sem engedett énekelni a Megasztár versenyzőjének.
85 évig senkinek nem sikerült, a mesterséges intelligencia 2 nap alatt feltörte a nácik titkos világháborús kódját
Több, mint nyolcvan évvel a második világháború vége után még mindig maradtak olyan titkosított üzenetek, melyekkel a történészek és...
Tóth Vera őszintén vallott az anyaságról: évek óta szeretne gyermeket, de komoly félelmek is vannak benne
Tóth Vera számára a gyermekvállalás régóta fontos kérdés, ám az énekesnő korábban arról is beszélt, hogy az anyaság nem mindenáron...
Tragédia Sopronban: két ember ember meghalt a lakástűzben
Felfoghatatlan tragédia rázta meg Sopront vasárnap.
Visszamondták Ferencz Orsolya előadását a fideszes DPK-tábor szervezői
A volt kormánypárttal kritikus korábbi űrbiztosra csak vendégként számítottak, így azonban ő nem akart részt venni a rendezvényen.
Orbán Viktor: Nem látni, mikor kezd el a kormány építkezni
Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a...
100 százalék pamut? Leleplezte a fogyasztóvédelem az átverős ruhacímkéket
A gyártók idén leginkább a fehérneműkkel verték át a vásárlókat. A fogyasztóvédelem ellenőrzése szerint akadt olyan 100 százalék...
Sport
32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni
A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz
Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese
Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni
Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel
Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”
Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


