Tíz év fegyházra ítéltek egy nevelt lányával erőszakoskodó somogyi férfit
Jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a somogyi férfit, aki élettársát éveken át bántalmazta és szexuális cselekmények végzésére kényszerítette annak nevelt lányát - tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-t.
A vádlott egy somogyi településen élt élettársával és annak lányával. A férfi az élettársát 2010-től 2020 decemberéig rendszeresen, esetenként sérüléseket okozva bántalmazta, a nő kiskorú lányát pedig 2018 októberétől 2021 januárjáig erőszakkal, illetve bántalmazással többször arra kényszerítette, hogy vele szexuális cselekményeket végezzen - írta a vádhatóság.
Az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a vádlottat idén nyáron folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, kapcsolati erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért tizenkét év szabadságvesztésre ítélte.
Az elsőfokú ítélet ellen a védelem felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett, míg az ügyészség az ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla jogerős ítéletével a vádlott büntetését 10 év fegyházbüntetésre enyhítette.
hírek innen, onnan
Óriási meglepetés az amerikai munkaerőpiaci adatokban
Augusztusban 162 ezer fővel bővült az amerikai nem-mezőgazdasági álláshelyek száma, ami messze felülmúlta az 56 ezres piaci várakozást....
Itt a hét legfontosabb adata - Mutatjuk, mi történik a tőzsdéken
A hét legfontosabb eseménye a délután napvilágot látott amerikai augusztusi munkaerőpiaci jelentés, hiszen a foglalkoztatás, a...
Egymilliárdos jóvátételi keretet hoz létre a kormány
Gyurkó Szilvia, a magyar kormány gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkára a Facebook-oldalán bejelentette, hogy a gyermekvédelmi rendszer...
B-terv nélkül mondtam fel a munkahelyemen – ez a 3 dolog azt jelzi, hogy neked is fel kellene
Amikor két év irodai kitérő után visszatértem a szabadúszáshoz, nem volt a zsebemben precízen kidolgozott, öt éves terv. Schuszter Borka...
Kis híján agyonvert a biztonsági őr egy férfit Óbudán, mert az nem akart elmenni a buszgarázsból
Gumibottal és könnygázspray-vel próbált egy őr egy buszon maradt férfit kitessékelni a garázsból.
Hatósági vizsgálat indult egy borsodi férfi 600 ezer forintot érő Tippmix-szelvénye miatt
A Szerencsejáték Zrt. rosszul megadott oddsra hivatkozik.
Monique Covet kikéri magának: nem Kovi fedezte fel
A korábbi felnőttfilmes legenda tisztázta a karrierjét övező tévhiteket, és elárulta, miért lett szexuálterapeuta.
Katasztrófa a benzinkúton: az ülésen lévő kannákba tankolt, rossz ötlet volt
Kigyulladt ugyanis a jármű. Szóval bárhogy is drágul az üzemanyag, ezt a példát senki ne kövesse.
Bezárják ezt a strandot: olyan alacsony a vízállás, hogy nem lehet biztonságosan fürdeni
Bezárták a Körös-toroki strandot, mert a Tisza alacsony vízállása miatt a strandot már nem lehet úgy kijelölni, hogy ne érintse a...
Kiürítette budapesti polcait az orosz diszkont Basket Plus, alig pár hónappal a megnyitás után
Úgy tűnik, hirtelen véget érhet az orosz hátterű Basket Plus magyarországi története, mindössze néhány hónappal azután, hogy a...
F1: borul a menetrend, súlyos változtatásokra készülnek a versenytávoknál
A Nemzetközi Automobil Szövetség és a csapatok megegyeztek: a hibrid motorok fogyasztása miatt 305-ről 290 kilométerre csökkentik a...
Exkluzív képeket akartak csinálni tűzoltókról, ezért gyújtogatni kezdtek a német fotóriporterek
Tombolt a skizó gonzó, tomboltak a lángok, börtönbe került a két fotós, egyikük több mint hat évre.
Sport
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Visszautasíthatatlan ajánlatot kapott a Liverpool kulcsembere, Szaúd-Arábiába megy
Még egy évig élt a szerződése.
Luis Enrique úgy beszólt a Liverpoolba igazoló Barcolának, hogy az még nekünk is fáj
Az edző szerint a játékos olyan dolgot kért tőle, amit egyetlen játékosnak sem tud megígérni.
Vihar a vb-győzte spanyoloknál? Azonnal visszavonul az egyik világbajnok a válogatottól
Marcos Llorente mindössze 31 évesen döntött úgy, hogy otthagyja a válogatottat, és a jövőben csak a klubjára szeretne koncentrálni.
Börtönből szervezett emberrablási kísérleteket a 18 éves bandavezér: Kylian Mbappé is a célkeresztjében volt
Döbbenetes bűnügy rázta meg Franciaországot.
Szoboszlai reagált arra, hogy a PL legjobb játékosa elárulta, a magyar játékos a fia kedvence
Magas labda volt, le is csapta Szoboszlai Dominik.
Csúcsrangadó helyett kiütés: a Ferenc-város Győrben szórta meg a címvédő ETO-t
A 19 éves Bagi első gólját szerezte meg, Lisztes sorozatban harmadik meccsén volt eredményes.
Michael Schumacherre emlékezik a Ferrari, könnyfakasztó relikviát találtak ki az egyik szponzorral
A Forma-1 legendás világbajnoka már évtizedek óta visszavonultan él a súlyos síbalesetét követően.
Egy bűnbanda azt tervezte, hogy elrabolja a világ egyik legismertebb futballistáját
Félelmetes történetről számolt be a francia sajtó.
Nagy visszatérő: 13-szoros válogatott játékossal erősödik a Ferencváros
Hajnal Tamás szerint nagy szükség van rá.
A foci-EB magyar sztárja lesokkolta az egész NBI-et, vidéki nagyvárosban folytatja
Ádám Martin nemrég még az egyik leghíresebb magyar focistának számított, most Szegeden folytatja.
Hansi Flick trükközik: kiszivárgott az FC Barcelona 150 millió eurós terve
Egy csatár a főszereplő.
Bulvár
Magyar Péter ettől őrjöngeni fog: brutálisan zuhanni kezdett a támogatottsága, régóta nem volt erre példa
A pártjának a támogatottsága is beesett.
Szoboszlai Dominikkel élő adásban közölte edzője a döntését, kihagyja a Liverpool középpályájáról a magyar zsenit
Andoni Iraola kezd abba a hibába esni Liverpoolban, mint a kirúgott Arne Slot, Szoboszlai látja a kárát.
Halálos baleset a jakuzziban, a pezsgőfürdő ölte meg a szerelmeseket
Elképesztő részletek derültek ki a balesetről, ilyen még sosem történt jakuzziban.
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt
25 százalékos béremelés jön: már októberben megkaphatják az első részt – jelentette be Magyar Péter. A szociális, gyermekvédelmi és a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók bére két lépcsőben emel
Gyászol a magyar színházi világ. Meghalt a csodálatos magyar művész
Feketébe borult az ország.
Áthívta tévézni a volt kolléganőjét egy józsefvárosi nő, majd fejbe szúrta
A nő menekülés közben kiugrott egy taxis elé, és beugrott a kocsiba.
Kéri László figyelmeztet: elborult az agya a szavazóknak a Tisza-kormány és bázisa közötti feszültség miatt
A választási győzelem és a kormányalakítás utáni időszak belső feszültségeit, valamint a Tisza Párt szavazótáborának...
Gyökeres változás jön a háziorvosi működésben: enélkül nem gyógyíthatnak a jövőben
Átalakul a háziorvosi működési rendszer, ismét kötelező lesz a kamarai tagság a gyógyító munkához. Az egészségügyi törvényalkotásban maga a kamara is nagyobb szerepet kap a jövőben.
Bombát találtak Galambos Lajosnál
Kutyasétáltatás közben bukkant egy feltételezett világháborús bombára Galambos Lajos, a szerkezet még veszélyes lehet. A Bombát találtak Galambos Lajosnál bejegyzés először Acnews-én jelent meg.
Dagad a médiás szexbotrány – Megdöbbentő információk kerültek elő
Egy gyermekbántalmazás túlélője beperelte Elon Musk mesterségesintelligencia-cégét, az xAI-t, azt állítva, hogy a Grok chatbot korábbi, róla készült szexuális visszaélést ábrázoló felvételeket használt fel ú

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


