Ezt olvasta már?

0

Time to Move: fedezd fel velünk Európát!

Több száz programmal várják az európai fiatalokat egész októberben a Time to Move kampány keretében. Az Eurodesk hálózat szervezésében megvalósuló eseménysorozattal a nemzetközi mobilitási lehetőségekre szeretnék felhívni a figyelmet.

 

Idén már ötödik alkalommal rendezik meg Európa-szerte a Time to Move kampányt, amelynek
keretében egy hónapon keresztül több száz esemény – tájékoztató előadás, flashmob, koncert,
workshop – zajlik Európa 24 országában. A sokszínű online és offline programok célja, hogy
megismertessék a fiatalokkal a nemzetközi tanulási, önkéntes és gyakornoki lehetőségeket, utazási
információkat. A programok az európai ifjúsági információszolgáltató hálózat, az Eurodesk
szervezésében valósulnak meg az Erasmus+ program támogatásával. A hálózati partnerek mindig
készen állnak egy beszélgetésre, hogy segítsenek megtalálni a fiatalok számára legmegfelelőbb
nemzetközi projektet. 2017-ben a 33 magyar Eurodesk partner közel 5000 fiatalt ért el a Time to
Move kampány keretében.
A Tempus Közalapítványnál működő magyar hálózat 2018-ban csaknem 70 eseménnyel
csatlakozik a kampányhoz. A magyarországi programok megtalálhatók a folyamatosan frissülő Time
to Move honlapon, ahol interaktív térkép segít a tájékozódásban arról, hogy mikor, hol, milyen
események zajlanak. Többek között Veresegyházon, Bácsalmáson, Budapesten, Debrecenben,
Győrben, Miskolcon és Kecskeméten is várják az érdeklődő fiatalokat az Eurodesk hálózat partnerei.
Debrecenben például az Ifjúsági Házban különböző országokból érkező és helyben önkénteskedő
fiatalok munkáit állítják ki 2018. október 1-től 7-ig a VoluntArt kiállítás keretében. Győrben a
Rügybázis Kulturális Egyesület külön erre az alkalomra készült zenével és koreográfiával mutat be
egy flashmobot. Székesfehérváron pedig az Európa Ifjúsága Egyesület fiatalok által készített
óriásplakátokkal, valamint „élő könyvekkel” népszerűsíti a nemzetközi mobilitási programokat.
Minden évben a kampány részét képezi egy online tevékenység, amelyben a fiatalok Európa-
szerte részt tudnak venni, függetlenül attól, hogy milyen távoli helyen élnek. Idén a verseny
fókuszába a tervezés került, olyan minták elkészítése, amelyeket táskákon, pólókon és egyéb
ruházati darabokon lehet elhelyezni – különböző technikákkal. A versenyről és a
jelentkezésről itt tudhatnak meg többet.

 

Idén már ötödik alkalommal rendezik meg Európa-szerte a Time to Move kampányt, amelynek keretében egy hónapon keresztül több száz esemény – tájékoztató előadás, flashmob, koncert, workshop – zajlik Európa 24 országában. A sokszínű online és offline programok célja, hogy megismertessék a fiatalokkal a nemzetközi tanulási, önkéntes és gyakornoki lehetőségeket, utazási. A programok az európai ifjúsági információszolgáltató hálózat, az Eurodeskszervezésében valósulnak meg az Erasmus+ program támogatásával.

A hálózati partnerek mindig készen állnak egy beszélgetésre, hogy segítsenek megtalálni a fiatalok számára legmegfelelőbb nemzetközi projektet. 2017-ben a 33 magyar Eurodesk partner közel 5000 fiatalt ért el a Time to Move kampány keretében.

A Tempus Közalapítványnál működő magyar hálózat 2018-ban csaknem 70 eseménnyel csatlakozik a kampányhoz. A magyarországi programok megtalálhatók a folyamatosan frissülő Time to Move honlapon, ahol interaktív térkép segít a tájékozódásban arról, hogy mikor, hol, milyen események zajlanak. Többek között Veresegyházon, Bácsalmáson, Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon és Kecskeméten is várják az érdeklődő fiatalokat az Eurodesk hálózat partnerei.

Debrecenben például az Ifjúsági Házban különböző országokból érkező és helyben önkénteskedő fiatalok munkáit állítják ki 2018. október 1-től 7-ig a VoluntArt kiállítás keretében. Győrben a Rügybázis Kulturális Egyesület külön erre az alkalomra készült zenével és koreográfiával mutat be egy flashmobot. Székesfehérváron pedig az Európa Ifjúsága Egyesület fiatalok által készített óriásplakátokkal, valamint „élő könyvekkel” népszerűsíti a nemzetközi mobilitási programokat.

Minden évben a kampány részét képezi egy online tevékenység, amelyben a fiatalok Európa- szerte részt tudnak venni, függetlenül attól, hogy milyen távoli helyen élnek. Idén a verseny fókuszába a tervezés került, olyan minták elkészítése, amelyeket táskákon, pólókon és egyéb ruházati darabokon lehet elhelyezni – különböző technikákkal. A versenyről és a jelentkezésről itt tudhatnak meg többet.

További információ: https://timetomove.eurodesk.eu/hu/

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.








0
0
0

hírek innen, onnan

Ezerötszáz üzletet fosztottak ki a francia zavargók

Több százmillió eurós anyagi kárról tud a francia Kereskedők és Forgalmazók Szövetsége.

Mozgósíthatja a hadseregét Egyiptom: készek harcba szállni a húszi lázadókkal

Az egyiptomi elnök vasárnap minden "szükséges és lehetséges" támogatást megígért Szaúd-Arábiának a jemeni húszi lázadókkal szembeni...

Ezek lehetnek a gyerekkori rák tünetei: szülőként érdemes tudni róluk

Egy brit család története arra figyelmeztet, szülőként fontos tudni, milyen tünetei lehetnek a gyermekkori daganatok kezdeti stádiumának.

Orbán Viktor: „Rám vadásznak”

Orbán Viktor a Fidesz-KDNP felszámolására tett kísérletnek tartja az előző kormány tagjaival szemben indult büntetőjogi eljárásokat. A...

Megdicsérte a Ferrarit, mégis tűzoltásba kellett kezdenie a Red Bull sikerkovácsának

Az egykori csapatfőnök vezetésével az istálló nyolc egyéni és hat konstruktőri vb-címet szerzett az F1-ben.

Sírva nevetős emojival reagált a „miniszterelnö kúr” poénra Magyar Péter a Facebookon

A miniszterelnök saját bejegyzése alatt bontakozott ki a szokatlan szóváltás egy szándékosan félregépelt megszólítás nyomán. A...

Veszélyben a mohácsi komp működése, de van jó hír is

A személyszállítást abban az esetben is meg fogja oldani Mohács és Újmohács között a révhajózási társaság, ha a Duna rekordalacsony...

Gelencsér Timi Barack kutya sikersztorijáról: „Érzem a követőbázisom erejét”

Gelencsér Timi már Licsi kutyájának társaságában is szerepelt a Glamour címlapján, jelenleg Füge kutyusával osztja meg mindennapjait. Az...

Megváltozom, tehát vagyok

Kortárs művészek figyelmeztetnek, hogy mindennapi rutinjaink árnyékában a radikális változás nem puszta opció, hanem túlélésünk...

Kisebb tűzeset történt a Trafóban előadás közben

A vasárnap esti előadást így is megtartják.

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

0