Ezt olvasta már?


Teljes a SopronFest programja

Mintegy 75 helyszínen csaknem háromszáz programmal várja a látogatókat a 2. SopronFest május 10. és 19. között. A pünkösdi hétvégére a Lővér kempingbe szervezett koncertek mellett a város számos pontján már napokkal korábban lesznek zenei, irodalmi, képzőművészeti és gasztronómiai események - hangzott el a programot bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Sopronban.

 

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapítója kiemelte, hogy a hosszú távú terv az, hogy a programsorozat fenntartható méretű legyen, a város büszke legyen rá és a megvalósítás során a helyiekre támaszkodjanak.

Fülöp Zoltán, az esemény másik alapítója hangsúlyozta, hogy a Sopron Fest egy "urbán fesztivál", a helyi értékeket mutatja be.

Hozzátette: nagyságában és kínálatában az előző évhez képest ugrásszerű fejlődés figyelhető meg, mert míg 2023-ban tíz kiállítást láthattak a látogatók a város különböző pontjain, addig idén már több mint harmincat. Tavaly két színpadon voltak koncertek a kempingben, idén a fellépők 5-6 színpadon osztoznak.

Fülöp Zoltán elmondta, hogy az ugrásszerű fejlődés nem cél minden évben, mert a rendezvény családias hangulatát szeretnék megőrizni.

Váncza Panna szervező a zenei programokat sorolva elmondta, hogy május 17. és 19. között a Lővér kempingben fellép mások mellett Azahriah, a Halott Pénz, Korda György és Balázs Klári, Majka, Dzsúdló, Beton.Hofi, a Follow the Flow, a Quimby, a Kruder & Dorfmeister páros, Sigma és Alle Farben, akinek a koncertjén tűzijáték is lesz.

Napközben Sopron Fő terén, a Soproni Sörnapok színpadán mások mellett Demjén Ferenc, a Csík zenekar, a Punnany Massif és a Kraak & Smaak is színpadra lép. A nulladik napon, vagyis május 16-án a Kispál és a Borz ad koncertet, amit Necc Party követ.

A Lővérekben a három nap alatt a Poncichter negyedben a magyar bort népszerűsítve soproni borászatok és termelők kínálják termékeiket.

A Telekom PodcastFesten komoly és szórakoztató beszélgetések lesznek hét helyszínen. A programelem részeként Áder János Steigervald Krisztiánnal, Puzsér Róbert Sebestyén Balázzsal, Kadarkai Endre Ördög Nórával, Tóth Gabival és ByeAlexel beszélget, de megszólal mások mellett az idén 70 éves Eperjes Károly, Tari Annamária, Nánási Pál, Szabó Béla és Weiler Péter is.

A Dumadélután elnevezésű programban Fábry Sándor, Dombóvári István, Szabó Balázs Máté, Hajós András és Linczényi Márk lépnek fel.

SopronFest ART program részként harminc kiállítás tekinthető majd meg egy időben, szerte a városban. A Hűség Városa elnevezésű csoportos tárlaton például Bukta Imre, Bereczki Kata, Ef Zámbó István, Labrosse Dániel, Sibitka Panni, Soós Nóra és Weiler Péter a kiállított alkotásaik mellett a Várkerületen szívalakú kompozíciókat készítenek.

A SopronFest Gourmet program során május 11. és 17. között a város 12 étteremében és vendéglátóhelyén 27 gourmet program lesz, a kempingben pedig a Street Kitchen meghívására Food Truck konyhák kínáltaiból lehet válogatni.

A programsorozat irodalmi elemeket is tartalmaz, mások mellett a városba látogat Grecsó Krisztián, Parti Nagy Lajos, Nyáry Krisztián és Erdős Virág. Az irodalmi beszélgetések után dzsesszkoncerteket tartanak.

Elhangzott: a Soproni Egyetem idén is támogatója és stratégiai partnere a SopronFestnek.

A fenntarthatóság jegyében több helyszínen is lesznek kiállítások, workshopok vagy edukációs programok. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és Sopron önkormányzata egy városi minierdőt hoz létre. Az úgynevezett Miyawaki-erdő ültetésén Áder János volt köztársasági elnök, az alapítvány kuratóriumi elnöke is részt vesz.

Farkas Ciprián, Sopron polgármestere (Fidesz-KDNP) azt emelte ki, hogy minden soproni büszke lehet a fesztiválra, amelynek a megszervezését közös sikerként értékelte.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését

A kormánypárti politikusok sajnálják, hogy a sakknagymester nem vállalja az államfői felkérést, míg az ellenzékiek Magyar Péter első...

5 dolog, ami tényleg segít elűzni a szúnyogokat, és 4, ami nem

A Floridai Egyetem kutatóija, Eva Bucnker listát készített arról, hogyan lehet hatékonyan védekezni a csípőszúnyogok ellen.

Balaton, Tisza-tó, Óbuda, Sopron – lép a hatóság

A következő napokban a Balaton szegélyzónáiban, a Dráva mentén, a Tisza-tó természetvédelmi oltalommal nem érintett területein, a...

Az Országgyűlésben is szóba került a Miskolctapolca Barlangfürdő ügye

A lassan két éve zárva tartó Miskolctapolca Barlangfürdő újranyitása a Parlamentben is szóba került. Az azonnali kérdések órájában a...

Élete végéig amerikai börtönben maradhat az egyik legismertebb mexikói drogbáró

A Sinaloa-kartell egyik alapítóját két évvel ezelőtt tartóztatták le az amerikaiak.

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a...

Török Gábor kimondta, amit csak suttogni mertek :Ez volt Magyar Péter és a Tisza-kormány első nagy kudarca

A Tisza-kormány első kudarcának nevezte Török Gábor, hogy Polgár Judit visszautasította a köztársasági elnöki tisztségre...

Hatalmas bankot vett az OTP, ez története legnagyobb akvizíciója

Az OTP Bank megállapodást írt alá a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal és a DNB Bankkal a Luminor...

Az iráni hírek után visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre, legnagyobb akvizícióját hajtotta végre az OTP

Bizonytalan a hangulat a világ tőzsdéin, az iráni háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek a befektetők. Délután enyhe...

Újra emelkedik az üzemanyag ára Magyarországon: visszatérhet az árplafon?

Megmagyarázzuk, mi áll az emelkedés hátterében, lehetséges-e új árplafon, és mire számíthatnak a gépjárművezetők a jövőben....

Csecsemőt hagytak a Heim Pál kórház babamentő inkubátorában

A kislány 56 cm, 4400 g súlyú csecsemő – ugyanakkor nem újszülött.

0

Sport

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Levegőnek nézte Donald Trumpot az egyik síró argentin, ebből még politikai botrány is lehet

A foci-vb döntője után váratlan dolog történt, Lionel Messi könnyei beleégnek a retinádba.

A foci-vb döntője alatt nem ismerték fel a világ egyik leghíresebb színészét

Matt Damon ismert színész, de úgy tűnik, nem eléggé.

Videó: Így vette át a világbajnoki trófeát a friss világbajnok spanyol válogatott

Története során másodszor lett világbajnok Spanyolország.

Elég volt: a Real Madridba akar igazolni a Liverpool klasszisa

Ibrahima Konaté után újabb liverpooli szerzemény?

Donald Trumppal van tele a világsajtó, aki beállt ünnepelni a spanyolok közé, csak éppen ezt senki sem akarta

A játékosok és a FIFA-elnök sem tudta kitessékelni a vb-döntőn a díjátadásról, kapott is rendesen a közönségtől.

Rekordokat döntve lett világbajnok a spanyol válogatott

Nem kérdés, hogy a világ legjobb válogatottja nyerte a vb-t.

Messi elsírta magát a hosszabbítás után elveszített vb-döntő után

Megkönnyezte az elbukott vb-döntőt az argentin legenda.

Óriási oltást kapott foci-vb-döntő alatt Donald Trump és a FIFA elnöke a tévés kommentátortól

A vb-döntő alatt többször láthattuk Donald Trumpot és legnagyobb csodálóját.

Ez lesz a Ferencváros átigazolási bombája?

Neves játékos érkezéséről szólnak a hírek.

Bulvár

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék

Az argentin válogatott tagjai nehezen viselték a vereséget, és a spanyolok csak fokozták a haragot.

Kevesellte a havi 490 ezres gyerektartást a nő: az ítélet után lefőtt a kávé

Hatalmasat bukott a nő, aki a volt párja átmeneti pénzügyi gondjai miatt bírósághoz fordult. A megdöbbentő ítélet pillanatok alatt virális lett.

Nagy adócsomagot nyújtott be a Tisza-kormány: ezek a kedvezmények szűnhetnek meg

A Tisza-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átf

Levágnák Rogán Antal „aranytojást tojó tyúkját”

Rogán Antal szabadalmainak megsemmisítését kezdeményezné a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál egy magát függetlennek valló szakmai kezdeményezés. A PatentReview-projekt a műszaki érvekkel már elkészült, a bead

Váratlanul jött a baba az ATV sztárjánál: 54 centivel és 3390 grammal született meg

Alig másfél hónapja adott életet első gyermekének Nemes Anna, az ATV Híradó műsorvezetője, aki most a Nap Hírének elárulta a legmeghatóbb titkokat is.

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen b

Polgár Juditról tett közzé súlyos üzenetet a fideszes Bóka János

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Polgár Judit sakknagymester életműve Magyar Péter miniszterelnök politikai áldozatává vált - Bóka János erről hétfőn, a Facebookra feltöltött videóüzenetében beszélt.

Márki-Zay Péter: Polgár Judit kritikái az Orbán-kormány felháborító cselekedeteivel kapcsolatban eddig nem jutottak el hozzám

Márki-Zay Péter szerint sértő az óellenzékizés, olyan, mintha minden egykori Fidesz-tagot „ófideszes” bűnözőnek neveznénk.

Ez a nő Gyurcsány Ferenc új párja: Évával először ment nyilvános eseményre

Gyurcsány Ferenc először mutatta meg, kicsoda az új párja. Képek is készültek róluk.

Az Ügyvédkör Bárándy Pétert ajánlja államfőnek, Magyar Péter szerint óellenzéki politikusok jelölése fel sem merülhet

A közleményben azt írják, dr. Bárándy Péter ügyvédként, igazságügyi miniszterként és a magyar jogásztársadalom meghatározó alakjaként mindig a jogállamiság, az alkotmányosság és a független igazságszolgá

Ez a 4 csillagjegy, aki 2026 augusztusában sok pénzhez fog jutni

Egyes csillagjegyek hihetetlen pénzösszeghez fognak jutni augusztusban.

Biztonsági szakértő: A Terrorelhárítási Központ valószínűleg tudott a fekete ruhások jelenlétéről

Aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárás zajlik az Orbán Viktor március 27-i győri gyűlése előtt és alatt történtek miatt.

0