Ezt olvasta már?

0

Tavasszal is balesetmentesen

Tanácsok a motorral, kerékpárral és gyalogosan közlekedőknek.

Tavasszal a közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet, és szeszélyessé válik az időjárás. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Közlekedésünk során számítani kell arra, hogy járművünk könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Főleg vidéki, mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken, földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében jellemző lehet a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelent a közúton közlekedőkre.

 

A tavasz kezdetén egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon a segédmotoros kerékpárosok és motorkerékpárosok. Tavasszal feledésbe merül a télen berögződött, óvatos magatartás. A járművezetők lendületesebben, felszabadultabban, nagyobb átlagsebességgel közlekednek az utakon. A körültekintő, átgondolt közlekedés velejárója az elővigyázatosság, amely ilyenkor sokszor háttérbe kerül.

 

A motorozás rendkívül veszélyes üzem. A motorkerékpárosok halálozási kockázata sokkal nagyobb, mint egy személygépkocsi vezetőjének. A motorkerékpárosokat a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági eszközök nem védik, így közlekedési baleset esetén testük közvetlen fizikai behatásoknak van kitéve, a motorosok kevésbé észlelhetőek, mint a nagyobb méretű járművek.

 

A motoros balesetek elkerülésére, megelőzésére minden közlekedőnek törekednie kell. A motorosok is sokat tehetnek azért, hogy ne váljanak baleset részesévé, illetve áldozatává. A láthatóság-észlelhetőség biztosítása, a kiszámíthatóság, a KRESZ előírások betartása, mind nagyon fontos láncszeme biztonságuknak. Nagyon fontos, hogy a motorkerékpárosok – néhány hónap kényszerpihenőt követően – készítsék fel járműveiket a közlekedésre, ellenőrizzék azok műszaki állapotát, de saját maguk „felkészítéséről” se feledkezzenek meg. Néhány hónapos kihagyás után még a rutinos motorosok járműkezelésében is hiányosságok merülhetnek fel, továbbá tompulhatnak a reflexek.

 

A sebességhatárok betartásával sok baleset elkerülhető lehetne. Ha a veszély észlelése  pillanatában lassabban közlekedünk, akkor lehetőség van a helyzet felmérésére, akár a másik járműnek van ideje kihaladni előlünk. Ha pedig mégis baleset következik be, a lassúbb ütközési sebesség általában enyhébb sérüléssel jár.

Az egyéni biztonság egyik legalapvetőbb módja, hogy a motorkerékpár vezetője és utasa mindig viseljen bukósisakot.

 

Ebben az időszakban a gyalogosok és a kerékpárosok is – mint a közlekedés legvédtelenebb résztvevői – nagyobb kockázatnak vannak kitéve. Ilyenkor a járművezetőknek az átlagosnál is fokozottabb óvatossággal kell a gyalogosokra figyelni, bizonyos esetekben áthaladásukat segíteni kell. Lakott területen kívül és belül egyaránt vigyázni kell az úttest mellett haladó gyalogosokra, valamint fokozott figyelemmel kell lenni a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépőkre. Nem árt tudni, hogy esős-szeles időben a gyalogosok általában nem elég körültekintőek és kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire, hiszen a kellemetlen időben – érthető módon – mielőbb célhoz szeretnének érni.

 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyalogosan és kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal. A fentiekre tekintettel a kerékpárosok és a gyalogosok által okozott, illetve érintettségükkel bekövetkezett közúti közlekedési balesetek számának csökkentésére a Rendőrség kiemelt figyelmet fordít.

 

Felhívjuk az állampolgárok figyelmét a közlekedési szabályok betartására!

Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Baleset-megelőzési Bizottsága!







0
0
0

hírek innen, onnan

Betelt a pohár az Egyesült Államoknál: keményen bírálják az új európai terveket, ennek súlyos következményei lesznek

Andrew Puzder, az Egyesült Államok EU-nagykövete élesen bírálta az Európai Bizottság frekvenciakiosztási terveit, és "pusztító"...

Magyarország 2030: „Elmaradt a rendszerváltás a Balatonnál”

Sorozatunkban (köz)életünk legfontosabb területeit vesszük számba, azt vizsgálva, hol tartunk most, és hová juthatnánk el négyéves...

Ez a lakástüzek egyik leggyakoribb oka – a te otthonod is veszélyeztethetik az elektromos berendezések

Az akkumulátorok kifejezetten gyakran okoznak tüzet, de a hosszabbítók, az elosztók, a nagy teljesítményű háztartási gépek és a...

Szexi koreográfiával robbant be a Sztárban Sztár színpadára Liptai Claudia és Lékai-Kiss Ramóna: igazi vadmacskaként táncoltak - videó

Elkezdődött a TV2 népszerű műsorának, a Sztárban Sztárnak az ötödik élő adása, amelyben hét énekes méri össze tehetségét, hogy...

350 ezer forint naponta? Árpa Attila megszólalt a magyar sorozatszínészek gázsijáról: meglepő, mit mondott – videó

A magyar filmgyártás pénzügyi hátteréről és a színészek valódi gázsijáról árult el meglepő részleteket Árpa Attila. A...

Érkeznek a leggyorsabban száguldó hullócsillagok

Szerdától csütörtökre virradó éjszaka érkezik az Orionidák meteorraj maximuma: a Halley-üstökös nyomában jönnek. Mutatjuk, hogy lehet...

Orbán Viktor szerint azért ülnek börtönben a miniszterei, hátha feldobják egykori főnöküket

Tompább-élesebb eszközöket emlegetve már az erőszakra céloz Orbán Viktor, így folytatná a nemzeti ellenállást – a politikai elemzők...

Erősnek, bátornak és zseniálisnak nevezte Trump Netanjahut, és biztosította a támogatásáról

Az amerikai elnök azt is írta az izraeli miniszterelnökről, hogy kiváló háborús vezető és partnere a békében.

Elárulták, mikor csökkenhet majd az olaj ára

Scott Bessent, az Egyesült Államok pénzügyminisztere kijelentette, hogy a háború lezárulását követően jöhet el a fordulat – írja az...

Nemzetközi drogbandát "kapcsoltak le" Svácjban: magyarok is érintettek.

A napokban nagyszabású rendőri akció zajlott a zürichi Langstrasse negyedben található „Neugasshofban”. A hatósági fellépést – a...

Két Ryanair-gépet is madár talált el szombaton Budapesten

A madarakkal ütközés gyakori, az viszont kevésbé, hogy pár perc különbséggel kétszer is történjen ilyen.

0

Sport

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda

Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor nevetgélve beszélt a fegyveres lázadásról és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról. A Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat bejegyzés el

0