Ezt olvasta már?

0

Tavaly is rekordévet zárhatott a turizmus

Az első tíz hónap turisztikai adatai alapján 2016-ban is rekordévet zárhatott a turizmus - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón. - Pécsi Napilap -

Guller Zoltán tájékoztatása szerint a január-októberi időszakban a vendégek és a vendégéjszakák száma is 6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a kereskedelmi szállásdíjbevételek 10 százalékkal bővültek, a szálláshelyek összes bevétele pedig 8 százalékkal növekedett egy év alatt.

A vezérigazgató azt mondta: így okkal feltételezhető, hogy a tavalyi év még a 2015-ös turisztikai rekorderedményeket is felülteljesíti. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a turizmus nem csupán vendégéjszakákról és a szálláshelyekről szól, fejleszteni kell a kulturális programokat, sportrendezvényeket, a gyógyhelyeket is. A Magyar Turisztikai Ügynökség célja a magyarországi turizmus lehetőségeinek kiaknázása és fejlődési ütemének gyorsítása.

Guller Zoltán fontos szakmai változásnak nevezte, hogy az Országgyűlés döntése értelmében a jövőben a turisztikai fejlesztések immáron nem termék-, hanem desztinációalapúak, ennek eredményeként a "szigetszerű" korszerűsítések helyett teljes körű megújulások várhatók.

Ismertette: a kormány eddig három térséget nyilvánított kiemelt turisztikai desztinációnak, a balatoni térség fejlesztésére mintegy 365 milliárd forint magyar és uniós forrás jut, Sopron és a Fertő tó környékének megújulására pedig mintegy 60 milliárd forint. A harmadik térségre - Tokaj-Hegyaljára, a Nyírségre és a Felső-Tisza vidékre - fordítható összegről még nem született meg a kormányhatározat, ezért pontos számokat még nem tudott mondani a vezérigazgató. Azt azonban elmondta, hogy a turisztikai ügynökség még az idén szeretné a kormány elé vinni a Budapest és agglomerációjának, valamint Debrecen, Hortobágy, a Tisza-tó, Eger, Pécs, Villány, Békéscsaba, Sárvár és Kőszeg kiemelt turisztikai térséggé nyilvánítására vonatkozó előterjesztéseket.

Guller Zoltán beszámolt arról is, hogy még 2017-ben kezdődik a családbarát turisztikai fejlesztési terv megvalósítása, illetve elkészül Magyarország 20 évre szóló turisztikai stratégiája, elkezdődik például az országmárka megújítása is. Nemsokára kiírnak szálláshely-fejlesztési pályázatokat, amelyek célja, hogy 5 éven belül az ország valamennyi szálláshelye egy kategóriát előrelépjen.

A vezérigazgató újságírói kérdésre az Airbnb-hálózatról azt mondta: az állam nem az online szolgáltatás felszámolására, hanem a jogkövető működés biztosítására törekszik.

A turisztikai ágazat egyéb megoldandó kihívásai közé sorolta a turizmusban dolgozók itthon tartását, bérük emelését - ennek anyagi fedezetét Guller Zoltán egyebek mellett a vendéglátás áfájának idei és jövő évi mérséklésének tovagyűrűző hatásaitól várja.







0
0
0

hírek innen, onnan

Áramszünet lehet a tél beállta előtt, emberek millió maradhatnak fűtés nélkül

Oroszország még a tél beállta előtt áramszünetet próbál előidézni Ukrajnában, hogy emberek tömegeit hagyja villamosenergia és fűtés...

Reagált a BKV a metrószörfözős videóra: Egyetlen rossz mozdulat is végzetes lehet

Nyomatékosan kérnek mindenkit, hogy ne utánozza a felvételen látottakat.

3 csillagjegy, aki ősszel hajlamos engedni a csábításnak

Van, akit egy titkos pillantás, mást a romantika vagy éppen az újdonság izgalma vesz le a lábáról. Mutatjuk, kik lehetnek erre a...

Két legenda egy fotón, ráadásul az egyik magyar: előszőr találkozott a Rubik-kocka és a Tetris atyja

Alekszej Pazsitnov és Rubik Ernő annak kapcsán találkoztak személyesen, hogy nemrég került piacra a Tetris és a Rubik-kocka szerelemgyereke.

Limoges polgármestere: „Háborúra szerveződött emberek” voltak a zavargások alatt az utcákon, és az „állam kolosszális kudarcot” vallott

A francia kormány válságtanácskozást tartott a hétvégi országszerte kirobbant zavargások és pusztítás miatt. Lyonban felgyújtották a...

Megszólalt a súlyos betegséggel küzdő Bangó Margit lánya az énekesnő állapotáról: újabb részletek derültek ki, így van most

Bangó Margit, a mulatós zene ikonikus alakja, az elmúlt évben komoly egészségügyi küzdelmekkel nézett szembe, ami miatt az egész ország...

Stohl András elszólta magát élő adásban: újra a rácsok mögé került - videó

Elkezdődött a Sztárban Sztár 2026-os évadának ötödik élő adása, ahol a versenyben maradt hét énekes továbbra is az ország...

Súlyos incidens miatt riasztották a NATO vadászgépeit – Ukrajna magyarázkodni kényszerült

A Kyiv Independent beszámolója szerint riasztották a NATO vadászgépeit Litvániában.

Ősszel minden reggel fáj a bal csuklód? Ez is állhat a háttérben

Reggelente sajog a bal csuklód, pedig nem terhelted meg? A hideg idő és az alvási pozíció is szerepet játszhat, de más okokat sem szabad...

Újra kap amerikai hírszerzési adatokat Ukrajna, közben folytatódnak az energialétesítmények elleni támadások

Zelenszkij szerint helyreállt az orosz rakétatámadások kivédéséhez fontos amerikai információmegosztás, vasárnap pedig Trump...

Gyorsan vagy megfontoltan: teher a lassú ügyfél?

Bár a vállalatok a gyors tranzakciók bűvöletében élnek, a fogyasztók jelentős része a komplex pénzügyi döntéseknél továbbra is...

Törőcsik Franciska nem titkolja tovább: Korábban a saját egészségemet is a háttérbe szorítottam a szerepeimért

Törőcsik Franciska az elmúlt években a magyar film- és színházi élet egyik meghatározó színésznőjévé vált. A Hogyan tudnék élni...

0

Sport

Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának

A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni

A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.

A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival

Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...

Erling Haaland duplázott és ismét megdöntött egy rekordot a Premier League-ben

A Man. City norvég csatára újabb gólcsúcsot döntött meg.

Bulvár

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát

Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.

Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja

Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon

Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér

Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...

Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel

A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.

A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap

Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...

Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat

Magyar Péter szerint Orbán Viktor nevetgélve beszélt a fegyveres lázadásról és az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásáról. A Magyar Péter figyelmeztette Orbánt: akár életfogytiglan is járhat bejegyzés el

Öt nap alatt bukott meg a kormány-szóvivő – A televízió emelte fel, és a televízió okozta a vesztét

Mindössze öt napig maradt hivatalában Donald Trump új sajtótitkára, Katie Zacharia szóvivő, akinek távozása komoly kérdéseket vetett fel a Fehér Ház személyzeti döntéseivel kapcsolatban. A The Guardian elemzése s

0