Ezt olvasta már?

0

Tarolt a ZsÖK a Made in Pécs-díj átadóján

Négy díjat nyertek el a Zsolnay Örökségkezelő NKft.-hez tartozó intézmények és programok január 5-én, a Made in Pécs-díj átadóján. A nyolc kategóriából háromban győzött a ZsÖK, a díj történetében még nem volt példa arra, hogy egy cég ennyi díjat bezsebeljen.

A Made in Pécs városmagazin minden évben összegzést készít az esztendőről, és több kategóriában Made in Pécs-díjra jelöl értékes és fontos helyi kezdeményezéseket.

A díj megalapítása óta még soha nem fordult elő, hogy valamelyik jelölt két egymást követő évben nyerni tudott volna kategóriájában, azonban a Zsolnay Fényfesztiválnak sikerült a bravúr: idén újra győzedelmeskedett Az év eseménye kategóriában. A zsűri indoklása szerint: „A Zsolnay Fényfesztivál minőséget képvisel, az emberek figyelmét felkelti és kimozdulnak otthonról gyönyörködni a látványosságokban. A Székesegyház előtti tér minden alkalommal zsúfolásig megtelt kíváncsiskodókkal, ami nem is csoda, hiszen a fényfestő verseny egész egyszerűen káprázatos volt. Szépre sikerült az egész belvárost beborító fényorgia, jók voltak a napközbeni utcaszínházi produkciók, az utcák, terek tele voltak emberekkel, lüktetett, élt a város, jó volt pécsinek lenni a Fényfesztivál alatt.”

Az év művészeti eseménye kategóriában a Zsolnay Negyed m21 Galériájában ősszel bemutatott Párhuzamos avantgárd – A Pécsi Műhely 1968–1980 című kiállítás diadalmaskodott, amely a kivételes művészcsoport tevékenységét mutatta be, jelentős korabeli művek és archív anyagok révén. A kiállítás a Ludwig Múzeum segítségével jött létre.

A Művészetek és Irodalom Háza az 1980-as évek óta sokoldalú közművelődési, művészeti intézmény, amely interdiszciplináris jellegénél fogva a régió és a város különböző művészeti ágainak és az ezek iránt érdeklődő közönségnek igazi otthona, rendezvényeinek gazdája, képviseleti szerveinek székhelye. Mindezek elismeréseként érdemelte ki a Made in Pécs Nívódíját.

Ugyancsak Nívódíjat nyert a Zsolnay Kulturális Negyedben működő Bóbita Bábszínház. A Bóbita Bábszínház 1961-ben jött létre Pécsett, igényes előadásai, humoros bemutatói azóta is kedveltek nemcsak a gyerekek, de a felnőttek körében is.

- Reménykedtünk benne, hogy talán egy-két díjat sikerül elnyerni, de ekkora sikerre mi sem számítottunk. Különösen örömteli, hogy a különböző díjazottak jól bemutatják azt a sokszínűséget, azt a komplex kulturális kínálatot, amit a ZsÖK képvisel – mondta el Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője, aki egyúttal megköszönte az elismerést a zsűrinek.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Borult, párás, ködös nap jön, de ónos eső szitálás még ma is előfordulhat

A hőmérséklet kora délután általában -2 és +3 fok között alakul, de délnyugaton néhol ennél több fokkal melegebb is lehet. Az...

Jó hír a középkorúaknak – az intelligenciád 55 éves korodban van csúcson

Meglepő fordulatot hoznak az intelligenciáról alkotott elképzeléseink: nem a fiatalkor számít a szellemi és személyiségbeli működés...

Sporttörténelem: csodás magyar siker a műkorcsolya-Eb-n

22 éve nem történt ekkora szenzáció.

Nekiment a terézvárosi Airbnb-tiltásnak az apartmankiadók elnöke: "Ez nem szabályozás, ez ellehetetlenítés!"

A lakhatási válságra hivatkozó érvelést több adat is cáfolja, a népszavazás pedig valójában egy saját szervezésű, hitelesítés...

Nem találod ki: ezért ülnek a légiutas-kísérők a kezükön repülés közben

Ha utaztál már repülővel, bizonyára megfigyelted, hogy felszálláskor és leszálláskor a légiutas-kísérők mindig a kezükön ülnek –...

5 gyerekbarát kanapé, ami kibírja a kis kezeket és ugrálást

Sok fejfájástól fog megkímélni ha befektetsz ezekbe a kanapékba.

Három napig vitatkozott a cseh parlament Babis kormányalakításán

Babis hangsúlyozta, hogy kormánya számára mindig Csehország, a cseh lakosság érdekei lesznek az elsődlegesek. Petr Fiala volt...

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890...

Csak egy üdítőt akart venni, ehelyett véletlenül rengeteg pénzt nyert a demens nyugdíjas

A bácsi azt hitte, hogy egy italautomatába, és nem egy nyerőgépbe dobja a pénzét. A kaszinó az utolsó centig kifizette a tévedésből...

0

Sport

Lionel Messi 1,4 milliárd eurós ajánlatot kapott

Rijádban továbbra sem tettek le az argentin klasszis megszerzéséről.

Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért

Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.

Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is

Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.

69 éve nem látott Eb-érmet nyert az orosz születésű páros Magyarországnak

Nagy Marianne és Nagy László 1957-es sikere óta nem történt ilyen.

Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét

Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.

Hajnal Tamás elmondta, jelenleg mi a prioritás a Fradinál

Hajnal Tamás sportigazgató arról beszélt, hogy jelenleg mi a prioritás a Ferencvárosnál.

Elaltatta magát az FC Barcelona, a címvédő nyolcaddöntője őrült végjátékot hozott

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Bulvár

Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted

A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.

Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?

Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.

László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat

A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod

Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”

Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.

Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál

Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.

Megindultak a katonák Grönlandra

Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct

Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán

Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.

Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés

A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

3 csillagjegy, akinek végre véget ér élete legnehezebb időszaka

Nem mindig egyik napról a másikra lesz könnyebb, néha csak arra ébredünk, hogy már nem szorít annyira. Most három csillagjegy számára pontosan ez történik: a legnehezebb időszak végére érnek, és végre új leveg

Brüsszel aggódik, Orbán számol: épp a választások előtt nyílhat meg az uniós pénzcsap

A Magyarországnak folyósítandó védelmi pénzekről vitázik pár nap múlva az Európai Parlament. Az uniós képviselők egy része attól tart, hogy a választások előtt érkező pénzt Orbán Viktor felhasználhatja a ka

0