Ezt olvasta már?

A céges ajándékok valóban értéket képviselhetnek?

A legtöbb vállalat, amikor az ajándékozás kérdése kerül elő, csak egy újabb kipipálandó feladatként tekint erre. Azonban sokak számára nem világos, hogy a cég...


Szoros együttműködésre törekedne az egyházakkal a kaposvári színház

Egyetlen pályázat érkezett a kaposvári színház igazgatói posztjára: a jelenlegi megbízott direktor, Fülöp Péter Olt Tamás művészeti vezetővel az oldalán képzeli el a teátrum vezetését.

Február végén írta ki az igazgatói pályázatot a szebb napokat látott, a 70-80-as években az ország legjobb színházai között emlegetett kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára a fenntartó kaposvári önkormányzat - írja a Népszava. A teátrumot jelenleg, az utolsó kinevezett direktor, Rátóti Zoltán 2016 augusztusi lemondása óta az egykori gazdasági igazgató, a színházi világhoz korábban semmilyen szállal nem kötődő Fülöp Péter vezeti. Aki, mint kiderült, egyedüliként pályázta meg az öt évre szóló megbízatást – szakemberek szerint nem véletlenül, a feltételek ugyanis erősen kedveztek számára, s a városvezetés bizalmát is magáénak tudhatja.

A színház honlapjára feltett pályázati anyaga alapján kinevezése esetén Fülöp erősítené a teátrum társadalmi szerepvállalását, szoros együttműködésre törekedne egyházi, civil és tudományos szervezetekkel, célként tűzte ki a fiatalabb korosztályok megszólítását.

Tervei szerint a működési költség néhány év alatt a jelenlegi 619 millió forintról 775 millióra nőne évente, s ehhez a saját bevételeket közel 80 százalékkal növelné, többek között ajándékbolt és jelmezkölcsönző segítségével. A pályázati anyag szerint a színház múltja, az úgynevezett Kaposvár-jelenség „összességében pozitív adottság, de reprodukálni nem lehet és nem is kell”, az „új kaposvári színház kísérletező, haladó és modern”, s nemcsak idehaza, de a határokon túl is elismert. Utóbbi érdekében szorosabbra fűzné a kapcsolatot a határon túli magyar teátrumokkal.

 

forrás: nepszava.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Szem nem marad szárazon. Megható sorokkal emlékezett elhunyt édesapjára Csepregi Éva fia

Élete egyik legnehezebb időszakáról mesélt Heatlie Dávid. Csepregi Éva fia őszintén vallott arról, hogyan élte meg édesapja, a...

EL: A Fradi-meccs bírója miatt újrajátszottak volna egy meccset - ő vezet Hollandiában

Az UEFA lengyel játékvezetői csapatot küldött az FC Twente és a Ferencváros csütörtöki Európa Liga-selejtezőjére.

Újabb tömeges leépítés várható a Mediaworksnél

A Nyugat.hu azt írja, a Vas Népe és a Vaol.hu szerkesztőségeiből küldhetnek el sokakat. A vezetőség állítólag felajánlotta az...

27 éves nő halt meg egy öregedésgátló kezelés után New Yorkban: letartóztatták a klinika vezetőjét

A rendőrség szerint a központ vezetője nem volt jogosult a most vizsgált beavatkozás elvégzésére.

Vége a versenyzésnek, elvehetik a száguldozók autóját, börtön járhat az illegális gyorsulásért – és 16 év felett lehetne csak rollerezni

Végleg elveszíthetik autójukat a megrögzött szabályszegők, rács mögé kerülhetnek az éjszakai száguldozók, és szigorúbb keretek...

Tűz ütött ki a debreceni CATL akkumulátorgyárban – ezt tudni eddig a balesetről

Tűz keletkezett a CATL kínai akkumulátorgyár debreceni telephelyén a cég egyik szerződött partnerének működési (felvonulási)...

"A lányok felépülése a legfontosabb" – hihetetlen összefogás alakult a körmendi balesetben árván maradt három kislányért

Talán még nem is tudja a három kislány, hogy szüleik nélkül kell tovább folytatniuk életüket: az édesapa és az édesanya abban a...

Átveheti Szolnoki Péter fia a mikrofont? Megható lehetőség a Bon-Bonnál

Még mindig megrendülten gyászolják a rajongók a Bon-Bon legendás énekesét, Szolnoki Pétert, akinek halálhíre másfél héttel ezelőtt...

Lángoló szalmabálák, tűz elől kimentett marhák és szamarak – három helyszínre is riasztották a tűzoltókat kedden délután

Szamarat és marhát is menteni kellett – személyi sérülésről egyik eset kapcsán sem történt.

ATV: Bóka János lett a Fidesz új frakcióvezetője

Megvan Gulyás Gergely utóda.  

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

"Legalább visszavettek az arcából!" - Világbajnoki cím helyett arcműtéten esett át a Real Madrid klasszisa

Szoboszlai Dominik jó barátja még a korábbinál is nagyobb célkeresztet rajzolt magára a bejelentésével.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Lezárult a nyomozás a választás utáni rekordösszegű lottónyeremények ügyében, ezt állapította meg a hatóság

Áprilisban egyszerre vitték el négy lottó főnyereményét. Mi történt? Tízmillió forintos bírságot szabott ki a Szerencsejáték Zrt.-re a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (Sztfh) a választás utá

Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult

Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele

Egy magyar pultos lány elárulta, mit utálnak a legjobban a mai vendégekben

Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.

Kimegyek a Parlamentből, ha Magyar Péter még egyszer így beszél – a KDNP politikusánál betelt a pohár

Juhász Hajnalka kiakadt a miniszterelnök stílusán, amit szerinte a tiszás képviselők próbálnak másolni.

0