Ezt olvasta már?

A céges ajándékok valóban értéket képviselhetnek?

A legtöbb vállalat, amikor az ajándékozás kérdése kerül elő, csak egy újabb kipipálandó feladatként tekint erre. Azonban sokak számára nem világos, hogy a cég...

0

Szombattól megnyithatnak a teraszok és kitolódik a kijárási tilalom

A kormány korábban már döntött arról, hogy az újranyitás lépcsőzetesen fog megtörténni.

 

Ennek értelmében, amikor elérjük a három és fél millió beoltottat, akkor kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, és öt órától tíz óráig lehetnek nyitva, a kijárási tilalom pedig kitolódik 11 órára. Ez valószínűleg már holnap, de legkésőbb szombaton be fog következni.

Az ezzel kapcsolatos intézkedéseket alá fogja írni holnap a belügyminiszter

– mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A jövő héten nagy mennyiségű vakcinával fognak oltani, így ennek következtében akár egy két héten belül már a négymillió beoltottat is elérhetjük.

Gulyás Gergely arra buzdít mindenkit, hogy minél többen regisztráljanak az oltásra. A beérkezett nagy mennyiségű vakcinának köszönhetően azok is, akik most regisztrálnak, egy-két héten beül megkaphatják az első oltásukat.

Mivel az országban önkéntes az oltakozás, így elengedhetetlen a regisztráció. Újításként tesztfázisba helyeztek egy időpontfogási rendszert. Az érintettek már megkapták az sms-t, amely tartalmazza a linket, melyen keresztül időpontot foglalhatnak.

Elmondta, jó döntés volt, hogy hétfőn újraindították az iskolákat. Zökkenőmentesen zajlott. Úgy a szakszervezetek, mint a pedagógusok, és a szülők is pozitívan értékelték.

A jövő évi költségvetés módosítására volt szükség, az erre vonatkozó intézkedések már folyamatban vannak. A jövő hét folyamán az új tervezet az Országgyűlés elé fogják terjeszteni – emelte ki.

 

Hatezer milliárdos költségvetést hoztak létre a 2022-es tervezetben, amelyet a gazdaság újraindítására fognak fordítani.

 

A bértámogatás május hónapra is jár a vendéglátóhelyek számára, még akkor is ha kinyithatnak.

– közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

 

A kormány ezen kívül benyújtotta a veszélyhetet meghosszítására vonatkozó indítványt. Ez a kezdeményezés véghatáridőt is tartalmaz, az őszi ülésszak kezdetét, hiszen nyáron nem üléseik a parlament. Viszont amint nem lesz indokolt a vészhelyzet, a rendkívüli felhatalmazást a kormány vissza fogja adni. A felhatalmazásra azért van szükség, hogy az oltási kampány, a járványügyi védekezés továbbra is zökkenőmentesen folyatódjon – emlékeztetett.

 

Ennek értelmében Gulyás Gergely az ellenzéket is arra szólította fel, hogy hagyjon fel az oltásellenes kampánnyal, legalább a járvány elleni védekezésben teremtse meg a nemzeti összefogást, és ne játsszon többé az emberek életével.

 

A kormány döntött a beoltottakra vonatkozó szabályokról is, ezekről a héten Orbán Viktor miniszterelnök fog bejelentést tenni – mondta.

 

Amíg Magyarországon nem alakul ki a tömeges immunitás, a tömeges védettség, addig a határok zárva tartanak, hogy így is védjük az állampolgárokat. De amint lehetőség lesz, fel fogjük oldani azt – reagálta újságírói kérdésre Gulyás Gergely. Kiemelte, a határok munkavégzés céljából most is szabadon átjárhatók.

 

Vakcinafelesleg egyelőre nem áll fenn. Mivel egy járvány közepette fejlesztették ki a gyártók az oltóanyagokat, egyelőre csak azt tudják garantálni, hogy hat hónapig hatékonyak.

 

Még nincs tapasztalat arról, hogy a hat hónap lejárta után újra kell-e oltani. Így most a magyar és az uniós szakértők is azt vizsgálják, szükség lesz-e az újraoltásra. Amikor erre a kérdésre választ kapunk, majd csak azután beszélhetünk arról, kialakul-e vakicnafelesleg, és akkor mi a teendő

nlcs







0
0
0

hírek innen, onnan

Nem elég jó az Air Force One, szerelőműhelybe kell küldeni az elnöki gépet

A Katar által az Egyesült Államoknak ajándékozott új elnöki különgépet (Air Force One) visszaküldik a szerelőhangárba, hogy „a...

Elhárult az utolsó akadály: elkezdődhet a Városháza Park megvalósítása

A főváros megkapta az örökségvédelmi engedélyt a beruházáshoz.

Vodkát is követelt a pénz mellé a férfi, aki kirabolta a benzinkutat

Mindössze pár óra alatt elfogták az elkövetőt.

Itt az MNB közleménye: a közel-keleti eszkaláció ellenére is van tér további kamatcsökkentésre

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az előzetes várakozásoknak és Varga Mihály jegybankelnök júniusi előretekintő iránymutatásával összhangban...

Bujdosó Andrea szerint még nem döntött a Tisza-frakció, amikor Magyar Péter már felkérte Polgár Juditot – elismerte, voltak viták a képviselők között

Bujdosó Andrea elárulta, hogy bár a Tisza Párt frakciójában már korábban is felröppentek a lehetséges államfőjelöltek nevei, döntés...

Figyelem, autósok! Fokozott rendőrségi ellenőrzés jön több hazai településen

Aki a következő napokban autóba ül, annak érdemes a szokásosnál is figyelmesebben közlekednie.

Olcsó török gyümölcs áraszthatja el Közép-Európát – ezt a magyar gazdák is megérezhetik

Az orosz importtilalom miatt új értékesítési útvonalakat kereshetnek a török exportőrök. A megnövekedett kínálat elsősorban a...

Ruszin-Szendiék feljelentést tesznek az eltűnt, félmilliárdos honvédségi eszközök ügyében

A honvédelmi miniszter közölte, az eljárás során ki fogják vizsgálni, hogy ki és hova rendelte a szünetmentes tápokat, és azt is, hol...

Itt a perdöntő bizonyíték: tényleg jön az iPhone Ultra

Egy, az iOS 27-ben megbújó szöveg az eddigi legegyértelműbb bizonyíték arra, hogy hamarosan debütál az Apple első hajlítható kijelzős...

Joschka Fischer: Amerika kezdhet aggódni, hogy Kína lesz a világ ura

Vége az amerikai hegemóniának a világban, olyan rend alakul ki, amely több nagyhatalom közti vetélkedésre épül, és ahol nincsenek...

Meghalt a koreai youtuber, aki élő adásban ivott mérget

A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

0

Sport

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

Lehúztak egy magyar nevet a Liverpool névsorában, Szoboszlai Dominik elvesztette mentoráltját

A Liverpool megkezdi a következő idényt immár új edzővel, de eggyel kevesebb magyar légióssal.

Ibrahimovic utolsó szavai: Ha ott lettem volna a pályán, lefejeltem volna Paredest

A svéd klasszist utoljára hallhattuk szakértőként.

Nem PSG, nem Atlético Madrid: Ferran Torres a Premier League sztárcsapatába tart

Időközben az FC Barcelona is hosszútávú szerződést ajánlott neki.

Élete lehetőségét kapja, Pedro Porro klubváltásától hangos világsajtó

Minden jel szerint a Tottenham nem tudja megtartani a spanyolok vb-hősét.

Bulvár

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt

Slavko Vincic bajban lehet, ha a FIFA rákeni az argentinok agresszióját.

L.L. Junior robbantotta a bombát: „Aki terhesen végig iszik és éjszakázik…” – Döbbenetes részletek Frey Timi és a rapper szakításáról

Békés elválásnak indult, de példátlanul durva sárdobálás lett belőle. L.L. Junior egy azóta eltüntetett bejegyzésben sokkoló állításokat fogalmazott meg fiatal exével kapcsolatban.

Friderikusz Sándor kirúgta a híres énekest a műsorából: „Elkezdett velem kiabálni, meg ki akart rúgni”

Friderikusz Sándor műsorában dolgozott Császár Előd, ám a tévés kirúgta, miután hibát vétett.

Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt

Hegedűs Zsolt szerint a szívhangrendelet szakmailag elfogadhatatlan volt, és az egészségügy átalakításáról is új irányt ígért. A Ezt sosem bocsájtja meg Hegedűs Zsolt bejegyzés először Acnews-én jelent meg.

Megszólalt Polgár Judit: ezért utasította vissza a köztársasági elnöki felkérést

Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnöki felkérést. A minden idők legeredményesebb női sakkozójaként számon tartott nagymester közölte: nem érzi magában azt az erőt, amelyre egy megosztott nemzet egyesít

„Két ital között elsírtam magam” – Összetört az orvosa szavaitól Tornóczky Anita

Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.

Meglepő döntést hozott Forsthoffer Ágnes

Forsthoffer Ágnes közösségi oldalán összegezte az Országgyűlés elnökeként megélt és megtapasztalt elmúlt 72 napot, a jövőben pedig hatékonyabb parlamenti munkát és életszerűbb fegyelmi szabályokat szeretne.

Hagyd az úszást és a pilatest: ez a legjobb testmozgás 50 év felett

Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá csúcskondíció sem.

Ilyen fejet vágott Piqué Shakira fellépése alatt a vb-n, az arca mindent elárult

Miközben Shakira valósággal felrobbantotta a színpadot a világbajnokság döntőjének látványos félidei show-jában, a kamerák két teljesen ellentétes reakciót rögzítettek a lelátón. Az énekesnő gyerekei önfele

blogmorzsák

A világ legnagyobb buliközpontjai

A legnépszerűbb bulizós helyek, amelyeknek még a történelme is másnapos.

Menopauza és táplálkozás

Mit érdemes valóban komolyan venni?

0