Ezt olvasta már?

0

Szita: jelentős állomásához érkezett Kaposvár fejlesztési programja

Átadták a helyi járatú autóbuszok mintegy 5,6 milliárd forintból épült új telephelyét Kaposváron csütörtökön. Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere az eseményen hangsúlyozta: a beruházással jelentős állomásához érkezett a város fejlesztési programja.

A Cseri úton, korábban egy hulladékgazdálkodási vállalat által használt területen megvalósult fejlesztéssel 30 év után végleges helye lett a somogyi megyeszékhely tömegközlekedését biztosító autóbuszflottának, a járművek szervizelését pedig bérmunka helyett maga a Kaposvári Közlekedési Zrt. végezheti el.

A telephely otthont ad a cég központjának, lehetőséget nyújt - a cukorgyári melléktermékből előállított gázzal üzemelő buszok tárolása, szervizelése mellett - a járművek műszaki vizsgáztatására, mosására, tankolására is. A város ezzel jelentős összeget takaríthat meg, lévén, hogy eddig mindezt külső cégekkel végeztette el.

Szita Károly kitért arra, hogy a projektnek köszönhetően világszínvonalú létesítményt sikerült létrehozni, amely Európa egyik legkorszerűbb, naponta mintegy 33 ezer ember által használt buszflottáját szolgálja ki, és - a járművekhez hasonlóan - energiahatékony, zöld, valamint megtermeli a működéséhez szükséges villamos energiát.

A politikus jelezte: az autóbuszbázis helyének kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy a Cseri városrész megújuljon, új funkciókat kapjon. Ennek jegyében készült el a környéken a Készenléti Rendőrség körletépülete és építettek orvosi rendelőt, újítottak fel önkormányzati bérlakásokat. A tervek között kutyafuttató és játszótér kialakítása is szerepel.

Szita Károly emlékeztetett arra, hogy a telephelyprojekt a város néhai polgármesteréről elnevezett, a Modern városok program helyi forrásait is magába foglaló, mintegy 190 milliárd forintos Németh István-program része, amelynek célja, hogy a kaposváriak jobban élhessenek.

A közelmúltban birtokba vehették a Kaposvár Arénát, az új versenyuszodát, és rohamléptekkel zajlanak további beruházások: a 67-es gyorsforgalmi út, a Csiky Gergely Színház, az okospark, a közlekedési központ is - mondta.

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos az eseményen hangsúlyozta: Magyarország ma gazdasági szempontból erős lábakon áll és olyan fejlődési pályán halad, amelynek köszönhetően a kormány célzott támogatásokat tud nyújtani a magyar embereknek, a magyar családoknak, városaink, falvaink prioritással bíró területeinek.

Magyarország jövő évi költségvetéséből visszaköszön, hogy a polgári kormány a jövőt a magyar családokra építi, ezért jelentős összegeket különített el a családvédelmi akciótervre, a fiatalok gyermekvállalásának segítésére - mondta. Hozzátette, emellett fontosnak tartja a vállalkozások ösztönzését, valamint a vidéki Magyarország támogatását is.

Közölte, a vidéki Magyarország megérdemli, hogy "szinte fél évszázados tévút után" a központi költségvetés figyelmének középpontjában legyen.

Hozzátette: nagyszerű érzés, hogy a polgári kormány elindította a Modern városok programot és a Magyar falu programot, amelyek célja a vidéki életszínvonal javítása, olyan élhető, szerethető környezet megteremtése, ahol biztonság van, kényelmesen lehet otthont teremteni, gyermekeket nevelni, kikapcsolódni.

Gyopáros Alpár Kaposvárt méltatva azt mondta, a város élen jár a Modern városok programban, itt "az elszántság, a szorgalom találkozik a tehetséggel és a kreativitással".

A kormánybiztos szólt arról, hogy Modern városok program évtizedekre, sőt akár évszázadra biztosíthatja a 23 megyei jogú város fejlődését, és 4 ezer milliárd forinttal járul hozzá a nagyvárosok, ezzel Magyarország gyarapodásához.

A kifizetett támogatások összege 1500 milliárd volt július végéig, a pénz több mint kétharmada hazai forrás volt - közölte.

Gombos Attila, a városi vagyonkezelő Kapos Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója arról szólt, hogy a magas színvonalú szolgáltatások alapja a folyamatos megújulás és innováció, ennek jegyében ma a holdingnak nincs olyan kaposvári közszolgáltató tagvállalata, ahol az elmúlt években ne történtek volna vagy ne zajlanának jelentős fejlesztések.







0
0
0

hírek innen, onnan

„Történelmi jelentőségű” törvénycsomagot jelentett be Magyar Péter: ez áll a 110 oldalas tervezetben, amellyel hazahoznák az uniós ezermilliárdokat

Történelmi jelentőségűnek nevezett törvénycsomagot nyújtott be a kormány az országgyűlésnek, amellyel végleg lezárnák az Európai...

Apró vendégek a Madách Színházban: az igazgató személyesen fogadta az ovisokat

A Madách Színházban nemcsak a reflektorok fénye ragyog, hanem az emberi jóságé is. A közösségi médiában Lusta lányként ismert...

Magyar Péter: "történelmi jelentőségű törvénycsomag"

Büntetendővé válik a vagyonnyilatkozat szándékos meghamisítása, az Integritás Hatóság állami vezetők elmozdítását kezdeményezheti,...

Nap végére még mutatott egy fordulatot a forint

Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb...

Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot

A 110 oldalas tervezet megszüntet 15 nem felsőoktatási kekvát, így az MCC-t, a MOL–Új Európa Alapítványt, a Demeter Szilárd-féle...

Elképesztő felvételek: 15 méter magas gázcsóva emelkedett fel Oroszországban, miután felrobbant egy földgázvezeték

Három robbanás történt a dagesztáni Kizilurti járásban a Mozdok-Kazimagomed nagynyomású földgázszállító vezetéken, a gázcsóva...

Miért nem működnek a klasszikus rendrakási tippek ADHD-val?

Hiába fogadjuk meg újra és újra, hogy mostantól rend lesz körülöttünk, ADHD-val élve a hagyományos rendszerezési tanácsok gyakran...

Az egyik első mentőápolónő lesz Győrfi Pál utódja, a mentők új szóvivője

Győrfi 43 éve csatlakozott az Országos Mentőszolgálathoz, és marad is még.

Ki Szűcs Brigitta, aki Győrfi Pált váltja a szóvivői poszton? – Az első női mentők egyike az OMSZ új arca és hangja

Győrfi Pál után új szóvivő képviseli az Országos Mentőszolgálatot a nyilvánosság előtt. De ki is az a Szűcs Brigitta, aki az ország...

Benyújtották az uniós ezermilliárdok hazahozatalához szükséges korrupcióellenes csomagot

Magyar Péter történelmi jelentőségűnek nevezte az EU-források felszabadítását célzó jogszabályokat.

Hamarosan döntés születhet a Babaváró hitelesek ügyében: rengeteg igénylőt érintene a változás

Rövidesen napirendre tűzik annak a mintegy 25 ezer családnak az ügyét, akiket a babaváró támogatás feltételeinek elmaradása miatt...

Visszavonul a mentők szóvivői posztjáról Győrfi Pál – Kiderült, ki váltja

Győrfi Pál helyére Szűcs Brigitta érkezik az Országos Mentőszolgálat szóvivői posztjára – jelentette be Facebook-oldalán a szolgálat.

0

Sport

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0