Ezt olvasta már?


Szita Károly: Brüsszel megnehezíti az olcsóbb hulladékszállítást

Brüsszel előírásai megnehezítik azt, hogy a rezsicsökkentés utáni áron végezzenek hulladékszállítási és -gazdálkodási szolgáltatást Magyarországon - mondta a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke csütörtökön Szekszárdon.

Szita Károly, aki egyben Kaposvár Fidesz-KDNP-s polgármestere, a szövetség idei első közgyűlése alkalmából tartott sajtótájékoztatón hozzátette: ezért arra biztatják a kormányt, küzdjön annak érdekében, hogy megmaradhasson a rezsicsökkentés vívmánya, amelynek köszönhetően Európában az egyik legalacsonyabbak a hazai hulladékszállítási díjak.

Közölte: a 23 megyei jogú várost tömörítő szövetség közgyűlésének fő témája a hulladékgazdálkodás átalakítása. Úgy vélte, a már csökkentett díjakhoz hatékony és a legjobb szolgáltatást nyújtó rendszert kell működtetnie az országnak.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a MVJSZ azt szeretné, hogy felgyorsuljanak Modern városok program, illetve a Terület- és településfejlesztési operatív program közel kétezer milliárd forint értékű beruházásai.

Makai Martina, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára azt mondta: a körkörös gazdaságról szóló európai bizottsági javaslat figyelmen kívül hagyja Magyarország hulladékgazdálkodási szerkezetét.

Kifejtette: a javaslatcsomag szerint a hulladék 60-65 százalékát kellene anyagában hasznosítani, miközben Magyarországon a hulladéknak csak egyharmada csomagolási hulladék, szemben a bizottság által számolt kétharmaddal. Ezzel párhuzamosan a vegyes hulladék lerakását 10 százalékban maximálná, jelenleg hazánkban ez 50-55 százalék - tette hozzá.

További része a javaslatnak - mondta -, hogy megszűnne a hulladék energetikai hasznosításának támogatása, a hulladékot nyugat-európai égetőkbe kellene szállítani, amelyeket piaci alapon lehetne igénybe venni.

Ez megfizethetetlen alternatívát ad - jegyezte meg, hozzátéve, hogy a bizottság azokat a "rezsivívmányokat" próbálná megszüntetni, amelyeket a kormány szeretne fenntartani.

A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a jövő héten a parlament elé kerül a hulladékgazdálkodási törvény módosítása, amelynek "fenntartható, a rezsicsökkentés vívmányait megőrző üzemeltetési struktúra kialakítása" a célja.

A törvénymódosítással hulladékgazdálkodási régiók jönnek létre, a közszolgáltatók száma radikálisan csökkeni fog, és nemcsak a közszolgáltatást végző cégeknek, hanem az alvállalkozóknak is nonprofitnak kell lenniük.







0
0
0

hírek innen, onnan

Elszabadult a pokol az Egyesült Királyságban, maszkos férfiak vadásznak külföldiekre az utcákon, miközben felgyújtják az autóikat

Zavargás és félelem kerítette hatalmába az Egyesült Királyság utcáit, az ártatlan bevándorlók is rettegnek.

Óriási meglepetés Jason Derulo budapesti koncertjén: most jelentették be a plusz fellépőket

Már szinte tapintható az izgalom: órákon belül színpadra lép Budapesten Jason Derulo, aki látványos show-val és a legnagyobb slágereivel...

Brad Pitt újabb tőrdöfést kapott a szívébe, 21 éves lánya egyértelmű üzenetet küldött neki

Nehéz idők járnak Brad Pitt felé: bár a színészre végre rátalált a szerelem, boldog párkapcsolatban él kedvesével, Ines de Ramonnal,...

Megszólalt az MLSZ a magyar válogatott meccsen leszakadt kamera ügyében

Megvan, mi okozta a veszélyes kamerazuhanást a magyar-kazah barátságos mérkőzésen.

Megdöbbentő adat: a rolleres károk csaknem 90 százalékát bérelt járművekkel okozzák

Az elektromos rollerek népszerűsége az okozott károkban is megmutatkozik. Különösen a bérelt járművek okoznak problémát.

Válasz Online: Az állam vissza tudná venni Mészáros Lőrinc egyik legfontosabb és legértékesebb vagyonelemét

A Válasz Online szerint az új kormányzat jogi és pénzügyi eszközökkel visszaszerezhetné az irányítást az MBH Bank felett, amely...

Támogatási programot indít a jászberényi munkavállalóknak az Electrolux, nem engedi el őket csak úgy

Az Electrolux április végén jelentette be, hogy leállítja a termelést a jászberényi gyárban, ami közel hatszáz munkavállalót érint....

Vonják vissza a könyvfóliázási törvényt – kéri a kiadói szövetség

A 97. Ünnepi könyvhét előtt adott ki a 12 pontot a könyvszakma megújításáról a Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége.

Pokoli tűzvész Nyírbátorban: 71 embert kellett kimenteni a lángok miatt – fotó, videó

Hatalmas tűz pusztított Nyírbátorban, amelynek következtében sokan arra ébredtek, hogy szirénák hangja tölti be a várost. A...

Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek

A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0