Ezt olvasta már?

0

Szijjártó: bővíti szerszámgyárát az Audi Hungária

Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás keddi sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a fejlesztéshez, amely 700 munkahely megőrzését biztosítja.

A miniszter elismeréssel szólt az Audival létrehozott együttműködésről azért is, mert a cég 3 ezer ember beoltását tette lehetővé, és hamarosan még ugyanennyit vállalhat.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Európában Magyarország adta a legsikeresebb egészségügyi és gazdasági választ a járványra.

Értékelése szerint a válság leküzdéséhez nagy mértékben járultak hozzá a Magyarországon működő német iparvállalatok, amelyek leépítés helyett a kormányzati támogatásokat kihasználva új beruházásokba kezdtek. Különösen igaz ez az autóiparra, amely több mint 30 százalékkal részesedik a magyar ipari kibocsátásból, és 170 ezer munkahelyet tart fönn - tette hozzá.

A tárcavezető abban bízik, hogy Magyarország az autózás új korszakába érve megerősítheti a vezető helyét a járműiparban, hiszen minden jelentős belföldi gyártó fontos szerepet szán az itteni gyárának az elektromobilitásban. Az Audi például - emelte ki - elektromos motorokat készít Győrben, és olyan technológiákat honosít meg, amelyekre a leginkább szükség van a gazdasági megújuláshoz.

Szijjártó Péter szerint ma nem csupán több munkanélküli, de több beteg és több halott is volna, ha qa kormány nem a magyar emberek és a magyar gazdaság érdekeit képviselné, hanem ideológiai kérdést csinált volna az oltásból. Keletről eddig majdnem 4 millió adag vakcina érkezett, és a szállítók ígérete szerint a májusra tervezett 3,1 millió is megérkezik, méghozzá a vállalt határidő előtt - tette hozzá.

Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, megköszönve a beruházáshoz nyújtott kormányzati támogatást, közölte, hogy az építési munkák már el is kezdődtek, és jövő nyárra véget érhetnek, így addigra a győri üzem gyártócsarnoka 3800 négyzetméterrel, logisztikai csarnoka 2500 négyzetméterrel bővül. A központban karosszériagyártó berendezésekhez fejlesztenek szerszámokat, tavaly óta pedig karosszériaelemeket is gyártanak.

Alfons Dintner szerint a most kezdődő fejlesztés nem csupán a termelést bővíti, de annak színvonalát is fejleszti, a gyártás így pillanatok alatt tud majd átállni egyik feladatról a másikra. Az Audi stratégiájában fontos szerepet tölt be a szerszámgyártás, hiszen a karosszériaelemek sorozatgyártása a legmagasabb szintű, magas hozzáadott értéket teremtő autóipari folyamatok közé tartozik. A győri üzem ennek a tevékenységnek nemzetközi szinten is fontos bázisa, a helyi szakképzés és felsőoktatás pedig az Audi Hungária innovációs képességének az alapja - tette hozzá.

A cég képviselője úgy fogalmazott, hogy az Audi folyamatos fejlesztéssel válaszol a kihívásokra, és a magyar kormányhoz hasonlóan úgy véli, hogy a beruházásokat a járvány sem fékezheti. Alfons Dintner szerint ennek köszönhető, hogy a vállalat a válság ellenére is eredményes évet zárt tavaly.

Győr országgyűlési képviselője a térség gazdasági zászlóshajójának nevezte az Audi helyi üzemét. Simon Róbert Balázs (Fidesz) megköszönte a vállalat társadalmi szerepvállalását is, és üdvözölte, hogy az Audi fontos szerepet vállal az elektromobilitásban. Fejlődni az tud, akinek van jövőképe, és ma a járműiparban az elektromos autózás a jövő - tette hozzá.

A német Audi 1994-ben kezdett Győrben járműmotorokat gyártani. A magyarországi leányvállalat ma már több mint 12 ezer munkavállalóval Magyarország legnagyobb autóipari foglalkoztatója, tevékenysége a motorgyártáson túl a járműgyártásra, a szerszámgyártásra, a fejlesztésre is kiterjed.

Az Audi Hungária Zrt. 2018-ban 7,3 milliárd euró, 2019-ben 8,5 milliárd euró nettó árbevételt ért el, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. Adózott eredménye 2018-ban megközelítette a 440 millió eurót, 2019-ben a 353 millió eurót.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: A franciaországi rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát

Magyar Péter teljes szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel az erőszakos tüntetések miatt.

A Fradi előtt csak a BL-címvédője: A DVSC-nek és a Paksnak is szerepe volt a zöld-fehérek üldözőinek teljesítményében

A Ferencváros sorozatban 10. mérkőzésén sem szenvedett vereséget a nemzetközi kupaporondon. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan állnak...

Kirúgták a tanártnőt, mert az OnlyFansen pózolt – pedig egyre többen élnek kettős életet

Egy amerikai iskolakerület kirúgta a 42 éves tanárnőt, miután kiderült, hogy az OnlyFansen keres pénzt. Itthon a pályakezdő pedagógusok...

Japán gyaloglás: napi 30 perc is elég lehet ahhoz, hogy javuljon az állóképessége és csökkenjen a vérnyomása

Nem feltétlenül kell futnia vagy órákat töltenie az edzőteremben ahhoz, hogy javítson az egészségén. Egy Japánból származó...

Elszabadult a pokol a főúton: Kifolyt gázolaj, szirénázó mentők és tűzoltók a debreceni baleset helyszínén

Közlekedési baleset történt vasárnap reggel Debrecen térségében, a 481-es főúton. Egy személygépkocsi lesodródott az úttestről, majd...

Mindenki látott már egy képet a pripjatyi vidámpark óriáskerekéről, de a történetét kevesen tudják - elmeséljük

Pripjaty elhagyatott vidámparkja a csernobili atomkatasztrófa egyik legismertebb jelképévé vált. A sárga óriáskereket 1986. május 1-jén,...

Új szabályozás az angliai kórházakban a transznemű betegek elhelyezésénél

A betegek elhelyezésénél a biológiai nemet kell figyelembe venni. A korábbi iránymutatást azután vonták vissza, hogy a brit legfelsőbb...

Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken

Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög a részletekben van.

Udvaros Dorottya a Nobel-díjas magyar kutató, Karikó Katalin bőrébe bújik – fotó

Színpadra viszik Karikó Katalin életútját, Udvaros Dorottya alakítja a Nobel-díjas kutatót a darabban

Azonnali riasztást adtak ki Litvániában – NATO-vadászgépek szálltak fel ismeretlen eszköz elfogására

Azonnali óvóhelyre vonulást rendeltek el Litvánia középső és északi részén egy azonosítatlan repülő tárgy miatt.

Feketében az ország: elhunyt a legendás Ybl-díjas építész, az országgyűlés egykori tagja

Gyászol a magyar építészszakma: életének 95. évében elhunyt Getto József Ybl Miklós-díjas építész, oktató és egykori...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0