Ezt olvasta már?


Szálinger Balázs költő kapta a Quasimodo Emlékdíjat

Szálinger Balázs zalai származású, jelenleg Kolozsvárott élő költő vehette át a Quasimodó Emlékdíjat a Nobel-díjas olasz lírikus nevével fémjelzett balatonfüredi költőverseny szombati díjkiosztó gálaestjén; a szerző a Halott porokból mindenféle úrnő című versével nyerte el a fődíjat 300 pályázólközü

A 32 éves, József Attila-díjas költőnek a fődíjat Mezey Katalin költő, a Salvatore Quasimodo Alapítvány Kuratóriumának elnöke adta át.

A 18. alkalommal megrendezett nemzetközi költőverseny különdíját Kabdebó Tamás kapta, Róma-amor című verséért, 12-en pedig oklevelet vehettek át.

A Bertha Bulcsú-díjat - az irodalmi publicisztika meghívásos pályázatán - Balogh Elemér, Bartusz-Dobosi László, Kemény Tamás, Kristóf Attila és Majoros Sándor kapta meg.

Az idén rekord számú pályamű érkezett: 282 lírikus összesen 564 alkotással jelentkezett - közölte az ünnepi díjkiosztón Cserép László, a rendező balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályvezetője. Megjegyezte, hogy több romániai és szlovákiai magyar költő is küldött művet, de benevezett egy Írországban élő magyar poéta is is.

A Salvatore Quasimodo Költőverseny egy nemzetközi kulturális hálózathoz kapcsolódik, ugyanis a szervezet célkitűzései között szerepel a kultúrák "gyümölcsöző együttműködése" - mondta Katerina Stenou, az UNESCO kulturális igazgatója. Hozzátette: amikor "gyümölcsöző" együttműködésről beszél, akkor a kulturális változatosságra gondol, amelyek tehetségeket, új műveket, új gondolatokat hoznak.

A kulturális különbözőség ugyanakkor egyesít is bennünket, s ezáltal mégis egységesek tudunk lenni a változatosságban - hangsúlyozta az igazgató, megjegyezve, hogy a költészet a kultúrában kitüntetett helyet foglal el. Az emberek között a lehető legrövidebb utat mutatja, és a legjobban köt össze mindannyiunkat - fogalmazott Katerina Stenou.

A balatonfüredi Quasimodo-költőversenynek már nemzetközi híre van, s október 26-30. között a díjnyertesek az UNESCO által szervezett, a Kultúrák Közeledésének Nemzetközi Éve programjai keretében Párizsban egy gálaműsorban mutathatják be verseiket - mondta Bogyai Katalin, Magyarország nagykövete az UNESCO-nál.

Az UNESCO befogadta és pártolja a Quasimodo-költőversenyt, "ezt a különleges rendezvényt, s mi magyarok beszélünk az UNESCO-ban az olasz költőről, Quasimodóról és egy gyönyörű városról a Balaton partján, és mindarról a kultúráról, amely ehhez a városhoz, Magyarország ezen részéhez kötődik" - fogalmazott Bogyai Katalin.

Balatonfüreden "olyasmi jött létre" az elmúlt csaknem húsz év során, amelyre "maga Quasimodo is talán büszkébb lenne, mint akár a Nobel-díjára" - jelentette ki Szőcs Géza költő, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kulturális államtitkára. Mint mondta, Quasimodo nagyon büszke lett volna arra, hogy Füreden az "élő költők társasága" mind a barátai és tisztelői.

Quasimodo köszönetet mondana azért, hogy "úgy emlékezünk rá, s úgy él közöttünk, mintha a barátunk lenne, mint ahogy valóban az is" - fogalmazott Szőcs Géza, aki 2000-ben elnyerte el a füredi költőverseny fődíját.

"Ez a legtöbb, amit egy költő megkaphat halála után évtizedekkel, hogy itt van egy részben virtuális, részben valóságos társaságban közöttünk" - mondta.

A díjnyertes verseket a gálaesten Alessandro Quasimodo színművész, az olasz költő fia és Lukács Sándor, Kossuth-díjas színművész tolmácsolta olasz, illetve magyar nyelven.

 

forrás:mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Emiatt emlegetik az X-aktákat Steven Spielberg új filmje kapcsán

A leleplezés napja több ponton emlékeztet az X-akták Nisei epizódjára, az idegen boncolás motívumával.

Szabó Bence elindította visszaszerelését, újra százados lehet

A volt rendőr szerint a Tisza-kormány előtti vezetés korlátozta a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét.

BMW-jébe rejtett pokolgéppel robbantottak fel egy orosz ezredest

Alig egy évvel ezelőtt hasonló merénylet segítségével iktattak ki egy másik magas rangú tisztet a közelben.

271 milliárd forint nyereséget hozott a magyar kisbefektetőknek a kormányváltás

Áprilisban 8,2 százalékkal emelkedett a tőzsdei részvények értéke.

Emberi maradványokat akart elárverezni, azonnal leállították a botrányos licitet

Hatalmas felháborodást váltott ki az aukciósház terve.

Ezeket a hibákat a tapasztalt kertészek is elkövetik nyáron - a termésen is meglátszhat

A nyári hónapokban még a tapasztalt kertészek is elkövethetnek olyan hibákat, mint a túlöntözés, a nem megfelelő növénytársítás...

Forsthoffer Ágnes nyílt pályázatot hirdetett egy parlamenti pozícióra, még négy napig lehet jelentkezni

Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói állása a pozíció megüresedése miatt elérhető.

Szakály Péter sportigazgatóként vállalt munkát a magyar fociban - hivatalos

Új sportigazgatóval folytatja a működését a Karcag: a pozíciót Szakály Péter tölti be a jövőben.

Az Európai Bizottság megkapta Magyarország új tervét az EU-források lehívásához

Magyarország hivatalosan is benyújtotta az átdolgozott helyreállítási és ellenállóképességi tervét – tájékoztatta az Európai...

Halálos gázolás történt Szentendrén

Halálra gázolt egy nőt egy kamion szerda reggel Szentendrén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Nagy sikerrel zárult az első országos Pilates Fesztivál Balatonfüreden

Napjaink egyik legkomplexebb mozgásformája, amely számos pozitív élettani hatással jár.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0