Röplabda BL - Sztárcsapattal találkozik a Vasas, a Kaposvár elkerülte a nagyágyúkat
A Kaposvár férficsapata az A csoportban a horvát Mladost Zagrebbel és az albán Erzeni Sijakuttal, míg a Vasas női együttese az orosz Dinamo Moszkvával került össze a röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének pénteki, luxembourgi sorsolásán.
A kaposváriak három tornán, szeptember 22. és 24., szeptember 29. és október 1., illetve október 6. és 8. között minden ellenféllel megmérkőznek - összesen háromszor -, és a csoportgyőztes jut a selejtező következő körébe.
A férfiak mezőnyben 18 együttes volt érintett a sorsoláson, őket hat hármas csoportba sorsolták.
A nőknél az előző idényben főtáblás Vasas a lehetséges ellenfelek közül az egyik legnehezebbet kapta, mivel az orosz Dinamo Moszkva ellen kell pályára lépnie. A moszkvaiak keretében a hazai sztárjátékosok mellett ott van a brazilok olimpiai bajnok ütője, Natália Pereira is.
A nők sorozata - amelyben oda-visszavágó alapján dől el a továbbjutás - ugyancsak szeptember 22-24. között kezdődik, a második mérkőzést egy héttel később játsszák.
hírek innen, onnan
Péntek után szombaton is csökkennek az üzemanyagárak
Megéri várni még egy napot a tankolással.
Itt a vége? Hódi Pamela már a gyűrűjét sem hordja
Egyre többen találgatják, hogy végleg vége a sztárpár házasságának. Hódi Pamela és Tóth Bence alig mutatkoznak együtt, sőt a...
Hajmeresztő baleset: fejtetőre állt egy autó a 81-es úton Mórnál
Beborult az árokba.
Angela Merkel: „Meg akartam mutatni, hogy az NDK-s múlt ellenére, nőként is lehet valakiből kancellár”
A Szabadság c. memoárja kapcsán szerda este Budapesten interjúvolták meg a volt német kancellárt. A beszélgetés során szóba került az...
Hadházy Ákos nem kapott választ arra, hogy a köztévé vezetői mennyit költöttek távoli külföldi utakra
A képviselő az adatokért perelni fog.
Görög Zita is megszólalt a kórházban élő hároméves kisfiú ügyében: Legyen ez egy happy end.
Görög Zita nagyon bízik abban, hogy ennek a történetnek jó vége lesz, ami áttörést hoz a beteg gyerekek örökbefogadása ügyében.
Csupán 3 százalékos hozamot kap 136 milliárd forintja után az Óbudai Egyetem alapítványa
Ezzel a 4iG Nyrt. és annak vezetője, Jászai Gellért járhatott jól.
Szexuális bűncselekmények miatt körözött magyar férfiakat fogtak el Hollandiában
Mindketten évekkel ezelőtt tűntek el a hazai hatóságok elől.
Vége az „egyet fizet, kettőt kap” akcióknak: új tilalmat vezettek be a boltokban
Egyre több az elhízott vagy túlsúlyos, ezért betiltották az egészségtelen ételekre vonatkozó egyes akciókat.
Forradalmi felfedezés: emberi bőrsejtekből származó anyaggal termékenyítettek meg először petesejteket
További kutatásokra van még szükség, de ígéretesek az eredmények.
Óriási baj lehet a vízzel: elköltöztetik az egész fővárost?
Irán elnöke bejelentette, hogy az országnak nincs más választása, mint áthelyezni fővárosát Teheránból az ország déli részére.
Óriási NAV-razzia a Facebook-on: rengeteg magyar retteghet, ez a bűnük
Az illegális pénzváltoknak a mulasztási bírság, valamint az eltitkolt bevételeik után fizetendő adó megfizetésén túl adóbírsággal...
Sport
Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának
A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.
Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák
A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.
A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni
Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.
Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője
Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.
A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”
Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el
Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.
„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle
Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.
Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban
Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.
Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról
A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.
Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.
A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.
Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt
A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.
Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival
Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.
Bulvár
Juhász Péter forrása elmondta „Zsolt bácsi” teljes nevét, de a volt politikusból „kínzások árán is nehéz lesz kiszedni”, mi hangzott el
Bizonyíték nélkül nem mond vezetéknevet.
Vészhelyzet a kutakon: Fogyóban az üzemanyag, korlátozzák a tankolást
Egyes helyeken maximum 20 liter tankolható egyszerre.
Elkábítottak, majd szexre kényszerítettek egy 17 éves lányt, fémrúddal várták az elkövetőket a tini rokonai
Tíz év börtönt kértek a főbűnösre.
Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés
A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.
Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve
A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.
Házkutatás közben szólalt meg Juhász Péter: Éppen itt vannak nálam a nyomozók, mindenféle adathordozót foglalnak le
A volt politikus nem értette mi köze van a Szőlő utcai ügyhöz.
Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről
Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.
Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra
A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.
„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak
Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.
Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése
A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze
Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt
Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.
Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos
A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.
blogmorzsák
Milyen fajtájú kölyökutyát látsz a képen?
Kölyökkutyák képeit bármilyen körülmények között élvezetes nézegetni. De vajon a fajtájukat is meg tudod állapítani?
Lesújtó képet fest a magyar autóállomány
És a helyzet drasztikusan romlik tovább.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása