Ezt olvasta már?

0

Retrószériával jön a Lada 4x4

Negyven évvel ezelőtt kezdték gyártani a Nivát, és még néhány évvel ezelőtt is úgy tűnt, hogy legkésőbb 2017-ig törlik a kínálatból. - Pécsi Napilap -

Ehelyett él és virul, és még egy érdekes limitált szériát is készítettek belőle, bár sokaknak érdekesebb, hogy már áfamentesen is lehet kapni.

 

Forrás: Lada

 

Bár nálunk a rendszerváltás óta van némi pejoratív felhangja annak, ha az elmúlt negyven évet emlegeti valaki, és a legtöbb gyártó nem szokott kérkedni korosodó modelljével, valahogy mégis van létjogosultsága a Lada akciójának. Egy klasszikus terepjárónál ugyanis belefér a rusztikus nosztalgia, így tett a Land Rover is a Defender búcsúszériájával, vagy éppen a Mercedes a G-osztály Editon Pur kiadással.

 

Forrás: Lada

 

Fogták tehát az oroszok az aktuális 4x4-et (leánykori nevén Nivát), de nem ám a több-kevesebb sikerrel modernizált Urban kivitelt, amit korábban mi is teszteltünk, hanem a Classic alapmodellt, és teleaggatták 40th Anniversary feliratokkal. A sárvédők és a hátfal mellett a kesztyűtartó fedelére és a küszöbre is került belőle, sőt, a szőnyegbe is belehímezték. Még a vajszínű bőr (vagy műbőr?) üléskárpitra is dombornyomást tettek.

Forrás: Lada

 

Ötféle színből (bézs, piros, fehér, terrakotta vagy szürkéskék) lehet választani, és kivételesen az acél lökhárítókat is ilyenre fényezik, a szokásos lemezkerekek helyett pedig alufelniket tesznek a stílszerűen 1977 példányban gyártandó limitált szériára. Még nincs hír arról, hogy Magyarországra-is kerül-e belőle, nálunk az importőr a tavalyi 50 éves Lada-évfordulós limitált szériákat hirdeti a Grantából és a Kalinából.

Ami a 4x4-et illeti, egy ideje kapható nálunk kétüléses haszonjármű-kivitelben is, az áfa visszaigénylésével a közel hárommilliós vételár 2,35 millióra csökken. Ahogy a többi kivitelben, itt is széria az ABS, az indításgátló, a szervókormány és a színezett üveg, amúgy viszont spártai a berendezése. Több kisebb módosítást is végrehajtottak a típuson az évek során, de a kocsi farát érintő 1994-es ráncfelvarrás óta lényegében változatlan a külleme a gyártósor elindítása, 1977. április 5. óta.

Megjelenésekor korszerű típus volt az önhordó kasztnis, hátul is csavarrugós Niva, és Nyugat-Európában nagyon vették. Ezért eleinte alig került belőle a KGST-be, sőt, még szovjet belpiacra is, pedig vitték volna az elvtársak vadászni

Forrás: Lada







0
0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai „berúgta a szezont”: gól, gólpassz, karszalag

Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési...

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Kihulló fogak, néma sikolyok és nyilvános meztelenség – Legfélelmetesebb rémálmaink és a mögöttük meghúzódó okok

Ki ne ébredt volna már arra, hogy a szíve majd' kiugrott a helyéről, mert olyan félelmetes, ijesztő álmot látott? Tudósok...

Érzelmi hullámvasút: miért vannak sok nőnek szélsőséges hangulatingadozásai? A szakértők szerint ez a 11 ok a leggyakoribb

A női hangulatingadozások hátterében számos tényező állhat, a hormonális változásoktól kezdve a stresszen át egészen bizonyos...

Íme a Reacher negyedik évadának első előzetese

Visszatér mindannyiunk kedvenc kósza igazságosztója a szereppel mostanra eggyé vált Alan Ritchson alakításában.

Szoboszlai góllal és gólpasszal nyitotta a felkészülést

És a csapatkapitányi karszalagot is megkapta.

Orbán Viktor új szerelme a vitorlázás: „Ilyen vagány, vad táborozásban vagyok”

Véletlenszerűen jött Orbán életébe a vitorlázás, de első élményre szerelem lett.

Kimászott az ablakon és lezuhant egy 14 éves lány a pécsi gyermekotthon tetejéről

A baleset idején az intézményvezető szerint mindössze egyetlen éjszakás gyermekfelügyelő volt szolgálatban egy tízfős csoporttal. A...

Ritkán látott fotósorozat került elő Palvin Barbiról: mindössze 15 éves rajta

Ma már a világ legnagyobb divatházainak kifutóin és rangos eseményein láthatjuk Palvin Barbarát, de karrierje még tinédzserként indult.

Váratlan fordulat: Trump leállította az Irán elleni támadásokat, közel lehet a megegyezés

Donald Trump amerikai elnök pénteken arra utasította az amerikai fegyveres erőket, hogy ne hajtsanak végre újabb légicsapásokat Irán...

Heti horoszkóp: a Bika kapcsolati és pénzügyi problémákkal küzd, a Szűznek ideje diétáznia

Egy rendkívül intenzív, bolygóállásokban gazdag héthez érkeztünk, ahol az égiek nem hagyják, hogy a megszokott kerékvágásban...

Iszlám terrorista gyilkolt a fővárosban – a Pride volt a célpont

Fehér kisbusz hajtott a tömegbe a berlini Pride-felvonulás közelében szombat éjszaka, legalább egy ember életét vesztette, tizennégyen...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Bulvár

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

0