Ráismert apjára egy nő az 1956-os fotókon
Ráismert édesapjára a Kaposváron előkerült, a megyei és városi könyvtár honlapjára feltett 1956-os fotókon Bella Adrien, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) munkatársa - írta szerdai számában a Somogyi Hírlap.
A fényképek néhány napja kerültek elő a föld alól, egy dunsztosüvegből az Együd Árpád Művelődési Ház bontási-építési munkái során. (A könyvtár az általa átvett fotókat abban a reményben tette fel a honlapjára, hogy lesznek, akik ráismernek magukra, családtagjaikra vagy ismerőseikre, és jelentkeznek.)
"Bíztam benne, hogy léteznek ezek a fotók, és amikor megláttam a honlapon, biztos voltam benne, hogy megtalálom valamelyiken apámat. Sajnos ő már ezt nem érhette meg" - mondta a 2000-ben elhunyt férfi, Bella József lánya a megyei napilapnak.
A fényképhez kötődő történet szerint 1956-ban édesapja érettségi előtt álló gimnazista volt Kaposváron. Az október 31-ei nagygyűlés napján ő kapacitálta az osztálytársait, hogy menjenek a Petőfi térre, mert ott történik valami. Végül őt delegálták a Munkástanácsba.
Bella Józsefet a forradalom után egy ÁVÓ-s tiszt rokona bújtatta Kaposváron - viszonozva azt, amit a forradalom idején Bella tett -, egy gimnáziumi tanárának a segítségével pedig eltüntették a terhelő papírokat, így a férfi le is tudott érettségizni.
Bella Adrien elmondása szerint apja 1958-ban jelentkezett a Katonai Főiskolára. A diplomaosztóról fegyveresek vitték el, valószínűleg egy családtag jelentette fel. Büntetésből kitiltották az összes magyarországi egyetemről, csak 1963-64-ben tudta levelező tagozaton elvégezni a Műszaki Egyetemet. Miután Bella József soha nem volt párttag, osztályvezetőnél magasabb pozíciót soha nem tölthetett be - tette hozzá az OSZK munkatársa.
forrás:mti

- Rendben megkezdődtek a történelem írásbeli vizsgák
- Határokon átnyúló segítség fogyasztóknak az Európai Fogyasztó Központtól
- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!


A Kossuth téri pódiumon szereplő személyek között volt /az előadó mellett állt
bal oldalt/ egy ismerősöm Hamvas tanár ur,aki annak idején a Polgári Fiuiskolában
tanitott.Arra már nem tudok visszaemlékezni,hogy milyen szakos volt.
Szeretném tudni,hogy a forradalomban való erőteljes részvétele után mi történt vele?
Van egy olyan érzésem,illetve most már homályossá vált értesülésem,hogy vész-
törvényszék elé állitották?
Szertném,ha valaki a tanár urról tudna több információt és eljuttatná e-mail cimemre.
Köszönöm.