Ezt olvasta már?


Putyin villámlátogatása: Hat óra alatt végzett Budapesten!

Ez tényleg villámlátogatás volt. Pár órát töltött Budapesten az orosz elnök, de újra megbénította az egész fővárost Vlagyimir Putyin, aki népes delegációjával tegnap érkezett Budapestre Orbán Viktor miniszterelnök meghívására. - Pécsi Napilap -

Óriási volt a felhajtás, egymás után három orosz elnöki gép szállt le a Liszt Ferenc repülőtérre. A magyar légtérben a honvédség Gripen vadászgépei járőröztek, az elnöki repülőt nem közelítették meg, főként a déli országrészben cirkáltak.

Az érkezés idejére hermetikusan lezárt repülőtéren katonai tiszteletadás mellett Szijjártó Péter külügyminiszter fogadta az orosz államfőt, aki egyből az ott várakozó saját páncélos Mercedesébe szállt. Putyin konvoja az ugyancsak védett útvonalon akadálytalanul ért az Országházhoz, ahol Orbán Viktorral találkozott.

Fotó: Isza Ferenc

A két vezető gazdasági, energetikai és kulturális kérdésekről tárgyalt. Láthatólag nagy összhangban tartott utána sajtótájékoztatót Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. Idén már megkezdődhetnek a paksi bővítés terepmunkái, jövőre pedig akár a tényleges építkezés is megindulhat Orbán szavai szerint. Putyin megdicsérte Magyarországot: – Megbízható partner, stabil, fizetőképes tranzitország – sorolta az orosz államfő.

Forrás: Facebook

A szakértő szerint változás állhat be Oroszország megítélésében a világpolitikában. – Ha a most hivatalba lépett amerikai elnök, Donald Trump új alapokra helyezi az orosz–amerikai kapcsolatokat, akkor Orbánék profitálhatnak a mostani gyakori találkozásokból – vélte Kiszelly Zoltán politológus, aki szerint a jelenleg Trump meg akar állapodni Putyinnal, és visszavonhatja a bevezetett Oroszország elleni szankciókat.

– Magyarország is szeretné a szankciók megszüntetését, de az Európai Unió eddig kitartott a meghozott intézkedések mellett – mondta Kiszelly, aki felhívta a figyelmet, hogy ha eltörlik az Oroszországgal szembeni büntetőintézkedéseket, akkor Magyarország jobb pozícióból indulhat az orosz piacokon.

Ezért rossz

-Gyengítheti az EU-t és a NATO-t, ha folyton Putyin kegyét keressük

-Túlságosan elköteleződhetünk Oroszország irányába a nyugati integráció helyett

-A 12 milliárd eurós (3720 milliárd forint) Paks2 beruházás megtérülése kérdéses

 

Ezért jó

-A földgáz és kőolaj nagy részét Oroszországból hozzuk be, a majdani ártárgyalásokon jól jöhet a barátságosabb viszony

-Jobb pozícióból indulhatunk az uniós szankciók esetleges eltörlése esetén az orosz piacokon

-A párbeszéd mindig fontos, különösen egy atomnagyhatalommal

 

Ilyen feszes volt a tempó:

13. 12. Puyin IL–96-osa landol a Liszt Ferenc Repülőtéren

13. 26. Szijjártó Péter külügyminiszter üdvözli a katonák sorfala előtt

13. 55. Elindul a konvoj a belváros felé

14. 20. Megérkezik a Parlamentbe

14. 40 Elkezdődnek a tárgyalások Orbán Viktorral

16. 10. Késve kezdődik a nemzetközi sajtó­tájékoztató

17. 00. A tájékoztató véget ért, Putyin és kísérete elhagyja a Parlamentet

17. 25. Indulás a repülőtérre

18. 30. Putyin gépe felszáll

 

Forrás: Blikk







0
0
0

hírek innen, onnan

630 ezres nettóval is részletre vásárolnak a magyarok

Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális...

Rubint Réka drámai vallomása: nem tudja, mennyi ideje van hátra

Megtörhetetlen akaratlan küzd a betegséggel, de tisztában azzal, nem rajta múlik minden.

Hegedűs Zsolt: „Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni”

Hegedűs Zsolt méltatta Győrfi Pál kitartását az Országos Mentőszolgálat mellett, de szerinte most van ideje a váltásnak.

Emma Watson pizsamában lepett az utcára, meglepődnél, mennyire jól áll neki

Imádjuk Emma Watson lazaságát: a 36 éves színésznő a minap egy pizsamára emlékeztető, virágmintás ruhában indult el, hogy reggelit...

Saját BMW-jében robbantották fel Putyin egyik bizalmasát

Egy autóba rejtett pokolgép végzett Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik magas beosztású emberével, közölte a The Insider.

Ezek a színek uralják majd 2026 nyarát

A 2026-os nyár színpalettája egyszerre lesz vibráló és kifinomult: a kobaltkéktől a vajsárgán át egészen a merész limezöldig rengeteg...

Vastagbélrák: 4 korai tünet a fiataloknál, amit sokan nem vesznek komolyan

Ijesztő és aggasztó orvosi trendre figyelmeztetnek a kutatók: egyre több fiatal felnőttnél diagnosztizálnak vastagbélrákot. Mutatjuk,...

Tűz ütött ki egy adatközpontban, a Google rátenyerelt a vészleállító gombra

Az indiai adatközpontban keletkezett tűz komoly fennakadást okozott a Google Cloud ügyfeleinél, emellett több várost is érintettek a...

Riasztó felfedezés jelenet meg az ásványvizekről

Bizonyos ásvány- és gyógyvizek rontják a gyógyszerek hatékonyságát.

Változik a Kresz Szlovákiában

Engedélyezik a megfordulást a jelzőlámpás kereszteződésekben A belügyminisztérium tájékoztatása szerint megszűnik az a jelenlegi...

Elszabadultak az elektromos rolleresek Magyarországon: egyre több a baleset, sok a sérült gyerek

Néhány év alatt tömegesen elterjedtek az elektromos rollerek a magyar városokban, a növekvő népszerűséggel azonban a balesetek és a...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

blogmorzsák

A ripsdorfi Keresztelő János templom

Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0