Pintér: higgadtan és szakszerűen intézkedett a rendőrség az Operaház előtti tüntetésen
Higgadtan, szakszerűen járt el az Operaház előtti, január 2-i tüntetés biztosítása alatt a rendőrség Pintér Sándor belügyminiszter közlése szerint.
A tárcavezető kedden, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti meghallgatásán úgy fogalmazott, meggyőződése, hogy a rendőrség kellőképpen felkészült a demonstrációra.
A belügyminiszter Iváncsik Imre, a bizottság szocialista alelnöke kérdésére válaszolva elmondta: tudtak arról, hogy a Hajós utcába ellentüntetést szerveztek, a Nagymező utca és az Andrássy utca sarkán összeszólalkozó két csoportot pedig az erről szóló bejelentés után azonnal szétválasztották, holott az a hatályos törvények alapján a szervezők feladata lett volna.
mti

- Juhász Roland ujjműtét után várja a válogatott meccseket
- Egy fiatal anya és három gyermeke vesztette életét a 44-es főúton
- Egy arany és három ezüst Lonatóból
- Tucatnyi előterjesztést fogadhat el a parlament
- Négy ember vesztette életét a 44-es főúton
- Lejár ma az szja bevallások határideje
- Ingyen parkolhatnak Győrben az elektromos járművek
- Megfejtették Marco Polo bibliájának titkát
- Kis csillagok Roglán
- Rákötés féláron
- Rado–Ragni–McDermot: Hair
- Nem lépnek fel a kaposvári Toldi iskola megszüntetése ügyében
- Hiszünk a házasságban!
- Márta István: nyissuk ki a világ felé a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedet
- Bővülhet a nemzeti emlékhelyek száma
- Kamattámogatott hitelt ígért Orbán Viktor miniszterelnök a közszféra dolgozóinak
- Jogerősen enyhébb büntetést kaptak a vonyarcvashegyi rablók
- Lubickolni jó!
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése
- A csillebérci izotópgyárból szökött a jód-131 izotóp
- Továbbra sem szabad késlekedni
- Ne ess pánikba - az abortuszmentes Magyarországért
- Országos katasztrófariasztási gyakorlat lesz hétfőn
- Kihirdették Magyarország Ízkosarát
- Lassan járj!
- Megnyitott az Aranykapu!

