Ezt olvasta már?


Pályázatot írnak ki a kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára

Pályázatot ír ki a kaposvári önkormányzat a Csiky Gergely Színház igazgatói posztjára, a direktor 2018. szeptember 1-jétől öt éven át töltheti be a tisztséget.

A városi közgyűlés csütörtöki döntésének indoka az, hogy a teátrumot Rátóti Zoltán 2016 augusztusi lemondása óta vezető Fülöp Péter megbízatása augusztus 31-én lejár.

A pályázati kiírás február 28-án jelenik meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján, a pályázatok benyújtási határideje április 16., az igazgató személyéről a közgyűlés dönt egy szakértői, valamint a köznevelési, tudományos és kulturális bizottság véleményének ismeretében.

A jelentkezőkkel szemben követelmény a szakirányú felsőfokú végzettség, minimum 5 év szakmai gyakorlat, büntetlen előélet és legalább egy középfokú nyelvvizsga.

A pályázatoknak tartalmazniuk kell a színház irányítására, működtetésére vonatkozó szakmai programot, művészeti koncepciót, üzleti tervet, alkotótársak felsorolását, a kulturális, művészeti és szórakoztató rendezvények látogatottságának emelésére irányuló törekvéseket, és egyebek mellett a gazdálkodás hatékonyságát növelő elképzeléseket is.

Az 1911. óta működő, jelenleg 110 alkalmazottat foglalkoztató Csiky Gergely Színház idén mintegy 590 millió forintból gazdálkodik. Ebből 272,5 millió az állami, 140,9 millió forint az önkormányzati támogatás, 108 millió forint az értékesítés nettó árbevétele, a költségvetés fennmaradó részét pályázati, vállalkozói támogatások és egyéb források teszik ki.

A teátrum épülete felújítás alatt áll, a 9 milliárd forintos rekonstrukció a tervek szerint ez év végén fejeződik be. A társulat előadásait a munkálatok ideje alatt az Együd Árpád Kulturális Központban láthatja a közönség.







0
0
0

hírek innen, onnan

Trump válaszcsapást rendelt el Iránban, légvédelmi létesítményeket támadtak az amerikaiak

„A bevetés arányos válasz az indok nélküli iráni agresszióra” – közölték az amerikaiak, miután a napokban lezuhant egy katonai...

Undorító, milyen képpel támadják Trumpot

Hamisítványnak bizonyult az a kép, amelyen Donald Trump és Jeffrey Epstein látható egy fürdőházszerű helyszínen, miközben egy fiatal...

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A...

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők...

Tisza: a rendőrség komoly figyelmeztetést adott ki

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak. Az idei kedvező...

A 2000-es évek imádott magyar énekesnője volt: 44 évesen a rászorulóknak gyűjt ételt

Mohamed Fatima beállt a segítők sorába, és rászorulóknak gyűjt ételt.

Kevésnek tartják a béremelést: demonstrációra készülnek a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál

Demonstrációt tartanak szerdán reggel a Deutsche Telekom magyarországi leányvállalata, a Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. dolgozói, mert...

Nem voltak színészek, nem volt kamera – mégis fesztiválra jutott az AI-film: mi lesz a kreatív munkahelyekkel?

A londoni Ash Koosha szinte teljesen egyedül, mesterséges intelligencia segítségével készítette el a „Dreams of Violets” című filmet,...

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott...

A mobilja miatt szenvedett balesetet, elképesztő, mit tett utána

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt három férfi ellen, akik a baleset okozását követően a sértettnek nem nyújtottak segítséget,...

Súlyos ráfutásos baleset az M1-esen: 8 gyermek megsérült, mentőhelikopter is ment a helyszínre

Nyolc gyermek sérült meg egy balesetben az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, miután egy kisbusz kamionnak ütközött Budapest...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0