Összeomlott az MSZP: Botka László lemondott
Köpködés, szarozás, fejetlenség, teljes a káosz az MSZP-nél
Újságíróknak küldött levelében a politikus azt írta: a Fidesz-hálózat mélyen beleágyazódott a demokratikus ellenzék pártjaiba, befolyásolja azok politikáját, amivel végeredményben eléri, hogy a demokratikus oldalon ne jöhessen létre egységes, Orbánt leváltani képes erő.
. Közölte: ő a rezsim leváltására vállalkozott, mások – jelentős ellenzéki és szocialista erők – azonban nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele.
Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani
– írta Botka, hozzátéve, hogy Kerényi György, a párt kommunikációs vezetője és Ruff Bálint politikai főtanácsadó is beadja felmondását.
A leköszönő miniszterelnök-jelölt fél 10-kor sajtótájékoztatón beszélt részletesen lemondása okairól. Azt mondta, neki nem sikerült elérnie az ellenzéki összefogást, amiben hisz, és ha másnak sikerül ezt elérni, beáll mellé. A sajtótájékoztatóról itt írtunk:
Botka: „A politikai maffia behálózta az ellenzéket”
A leköszönő miniszterelnök-jelölt szerint világossá vált, hogy a „demokratikus ellenzék” nem akar nyerni.
A szocialista politikus a múlt héten „teljes körű választási szövetséget” ajánlott a „demokratikus ellenzék” képviselőinek. Az MSZP hat pártnak, az LMP-nek, a DK-nak, az Együttnek, a Momentumnak, a Párbeszédnek és a Liberálisoknak küldte el a javaslatot, amit a liberálisok kivételével minden ellenzéki párt elutasított. A DK szombaton azt is közölte, hogy önálló listával vág neki 2018-nak.
Ugyancsak hétfőn bejelentette lemondását az MSZP alelnöke, Ujhelyi István is, aki arról beszélt, hogy „Orbánisztán egyértelműen befurakodott az ellenzéki erők sorai közé, beépítette embereit majd minden potens mozgalomba”.
Ujhelyi István magyar jogász, politikus. 2014-től a Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti képviselője, és az MSZP-DK európai parlamenti delegációjának vezetője. 2002–2014 között MSZP-s országgyűlési képviselő. 2010–2014 között az Országgyűlés alelnöke. 2006–2010 között előbb az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium, majd a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. 2000–2010 között a MSZP elnökségének tagja, 2004–2010 között és 2014-től a párt alelnöke.
Ujhelyi István lemond MSZP-alelnöki tisztségéről, mert a hatalom megpuccsolta az ellenzéket
Nem tud felelősséget vállalni a párt jövőjéért.
Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írta, hosszú évek óta Botka volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy az MSZP-nek alapvetően meg kell újulnia.
Molnár szerint összefogás kell
Kicsivel a meghirdetett időpont után a sajtó elé állt Molnár Gyula, és hamar kiderült, nem teljesen úgy értékeli a helyzetet, ahogy Botka László. Az MSZP elnöke szerint párttársa azért állt félre, hogy személye ne lehessen akadálya az összefogásnak.
A szocialista vezetés egy elvesztett menetről beszél, de szerintük a bokszmeccs még nyerhető. Molnár vezeti a jövőben a választási felkészülést, és Hiller István, valamint Tóth Bertalan társaságában tárgyalni kezd az ellenzéki pártokkal.
Az első reakciók
Nyomást helyeztünk Botkára
– mondta a hvg.hu kérdésére Tarjányi Péter, aki pár napja azért indított mozgalmat, hogy a szegedi polgármestert üldözzék ki az országos politikából. Ő egyébként nem érez felelősséget a történtekért. Az viszont biztos, hogy Botka és Ujhelyi is épp arra utalt, hogy lemondásuk mögött az áll, hogy külső erők szereztek befolyást az MSZP-ben. Botka konkrétan fideszes ügynökökről beszélt.
A magát "biztonságpolitikai szakértőnek" nevező üzletember a hvg.hu-nak nyilatkozott Botka lemondásáról, finoman fogalmazva is cinikus stílusban. Miközben azt állította, hogy nem érez felelőséget Botka lemondása miatt, azzal már egyetértett, hogy a mozgalma "nyomást helyezett" az MSZP miniszterelnök-jelöltjére, sőt azt is mondta, hogy
„Egy tükröt mutattunk nemcsak neki, hanem a többi ellenzéki pártnak is."
Az alig leplezetten ünneplő Tarjányi a beszélgetés további részében arról értekezett, hogy most egyeztetésre hívják a baloldal jelöltjeit, mert szerinte a választásokig van idő felépíteni egy új jelöltet.
Botka lemondó beszédében eléggé egyértelműen Tarjányira és Molnár Zsoltra célzott, amikor azt mondta, hogy
„Én ennek a rezsimnek a leváltására érkeztem, ezért vállaltam el a miniszterelnök-jelöltséget. Sajnos mások, jelentős ellenzéki és – számomra különösen fájdalmasan – szocialista erők nem leváltani akarják a NER-t, hanem együtt élni vele. Szétaprózott és széthúzó demokratikus ellenzékkel a rezsimet nem lehet leváltani.”
Sajnálom Botka László lemondását! – reagált viszont a hírre Karácsony Gergely. A Párbeszéd kormányfőjelöltje azt írta:
Hosszú évek óta ő volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia.
Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője és korábbi elnökjelöltje a következőt fűzte hozzá:
Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd.
24hu/hvg/444
hírek innen, onnan
Teljes körű támogatásáról biztosította Donald Trump az izraeli kormányfőt a közelgő választáson
Az amerikai elnök kifejtette, hogy Netanjahut „nagyszerű harcos miniszterelnöknek” és Iránnal szemben remek békepartnernek tartja.
Több százmillió euró kárt okoztak a szombati zavargások, több luxusmárka üzletét is kirabolták
A tulajdonosok megkezdték a romok eltakarítását.
Csalódott a korábbi szövetséges: nyíltan egymásnak esett a Facebookon Magyar Péter és Jámbor András
Jámbor András bírálta Magyar Pétert, amiért a miniszterelnök a francia tüntetéseket a migrációval hozta kapcsolatba. A volt...
„Amikor egész lényed egy seb”
Tomka Tivadar és Molvay Péter A 4-es szoba című regénye kíméletlen alapossággal mutatja be öt ember zuhanását és azt, ahogy...
Szoboszlai a háttérbe szorulhat, ezért a sztárért lelkesednek Liverpoolban
Gyorsan változnak a dolgok az Anfielden.
Újra megosztja hírszerzési adatait az USA Ukrajnával
Zelenszkij nagyon hálás a segítségért.
„Solérnek a bugyija most rajta marad” – Majka nem bírta tovább: egyetlen határozott mozdulattal vetett véget az X-Faktor legkínosabb fellépésének
A korábban botrányos kijelentést tevő DJ Berci bocsánatot kérni érkezett az X-Faktorba. Hatalmas bulit csinált, aminek végül Majka vetett...
Megszólalt a megasztáros, akit Herceg Erika nem engedett énekelni és elzavart: "Nagyon csúnya szavakat tudnék csak használni erre"
Középdöntőkhöz érkezett a Megasztár, a szombati adásban Herceg Erika csapata kezdett el látványosan fogyatkozni. Az énekesnő...
Mutatjuk, ebben a Balenciaga dressben idézte meg Kim Kardashian Elizabeth Taylort
Kim Kardashian egy 1951-es vintage Balenciaga-estélyit választott az Academy Museum Galára.
Ezek a legközelebbi sípályák, ahol már megkezdődött a síszezon: itt vannak a szomszédban
Megkezdődött a síszezon, október elején már várják a síelőket az Alpokban.
Hatos lottó: itt vannak az október 18-ai nyerőszámok
Kihúzták a vasárnapi nyerőszámokat.
A Fradi-kapus óriási hibáját a volt Újpest-csatár pocsék 11-ese tette semmissé - videó
Radnóti Dániel és Novothny Soma is főszereplővé vált a Kisvárda-FTC bajnoki első perceiben, de egyikük sem lehetett büszke a...
Sport
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni
A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
A Liverpool vezetőedzője elismerte: kockáztattak a 31 perc után lecserélt Szoboszlaival
Bő három hét múlva a válogatottnál lenne jelenése...
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel
A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.
A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap
Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


