Ezt olvasta már?

0

Orbán: meggyilkolták az olimpiai álmot

Szerdán több testület is ülésezett, ezeknek a konklúzióját vontuk le, és jutottunk arra, hogy Magyarországot megmentsük a szégyentől és komoly lejáratástól, visszavontuk az olimpiai pályázatot - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.- Pécsi Napilap -

 

Az olimpia egy magyar ügy, de ezt nem Magyarországon kell megnyerni. Az olimpia megnyeréséhez nemzetközi szinten nem többség kell, hanem egység. Nincs arra példa, hogy olyan város kapja meg a rendezést, ahol erről népszavazás volt. Ha ott áll egy vitáktól hemzsegő Magyarország, ki fog ránk szavazni? Kérdéses, kaptunk-e volna egyetlen szavazatot is – érvelt a miniszterelnök.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Jó pályázatot csináltunk, nyílt szívűek voltunk, eközben a világ leminősít minket, és megalázó vereséget szenvedünk. Ennek nem akartuk kitenni Magyarországot – fogalmazott.

 

Sokan vagyunk Magyarországon, akik azt gondolják, az olimpia egy régi álom. Itt történ egy álomgyilkosság. Az olimpia elleni népszavazáshoz aláírást gyűjtő Momentum Mozgalmat egy új SZDSZ-nek minősítette, és szerinte számítani lehet egy "MSZP-SZDSZ-koalícióra".

 

Van egy szervezet, melyet nem az olimpia érdekel, hanem politikai párttá akar válni, ezért nem drága neki az álomgyilkosság. Ez itt az új SZDSZ, kis lökdösődés az MSZP-vel, aztán koalíció, erre kell felkészülni – mondta a Momentum Mozgalomról a kormányfő.

 

Beszélt arról is, hogy a britek szerinte nem hebehurgya emberek. Úgy vélte, nem érdemes megbüntetni őket, miután kiléptek az Európai Unióból. A magyarok ezért inkább fair Brexitet szeretnének, és nem kishörcsögként megsértődni rájuk.

 

Európa nem versenyképes, több közép-európai ország azonban igen. Egyre több német és francia cég dönt úgy, hogy ebben a térségben jobb cégeket létrehozni nekik, mint otthon. Ennek érthetően nem örülnek az anyaországban, és nem akarják, hogy a beruházásokat elvonjuk. Ezt a versenyt azonban tisztességesen kell vívni, és nem betiltani – szögezte le.

Elszámoltathatóvá kell tenni a globális tőke képviselőit

 

Elszámoltathatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi szervezeteket, amelyek civilnek nevezik magukat, de valójában a globális tőke érdekeit képviselik.

 

Az elmúlt több mint húsz évben "elviseltük" ezeknek a szervezeteknek a létét, de a migráció ügyében tanúsított magatartásuk már sok - fogalmazott a kormányfő. Kijelentette: "Magyarország nem engedheti meg magának, hogy olyan szervezetek, amelyek az ismeretlenség homályában maradnak (...), folyamatosan arra buzdítsák a migránsokat, sértsék meg a magyar jogszabályokat, és valahogy jussanak be Magyarországra".

 

A nemzetközi tőke "elsősorban Soros Györgyhöz tapadó szervezetei" ezzel átléptek egy határt - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök a rádióinterjúban bírálta az Európai Unió által tervezett úgynevezett szisztematikus határellenőrzési rendszert is, amely szerinte "agyrém", és nyaranta akár 8-10 órás várakozást is eredményezhet a horvát-magyar, illetve a román-magyar határon.







0
0
0

hírek innen, onnan

Végre otthon is nézhető az év egyik legsikeresebb sci-fije

Június 18-tól az MGM+ kínálatában is elérhető lesz a nagysikerű sci-fi film.

A választások előtt még brutálisan kitömték pénzzel a NER-közeli alapítványokat

Összesen közel 700 milliárdos vagyon gyűlt össze, csak a választások körül 77 milliárddal gazdagodtak a prominens alapítványok.

Szlazsánszky Ferenc teljesen véletlenül tudta meg a 152 milliós igazságot

Szlazsánszky Ferenc szinte a semmiből kapta vissza a korábban letiltott profilját, most pedig a Meta olyan adatot hozott nyilvánosságra,...

Kis híján súlyos baleset történt a magyar válogatott meccsén – lezuhant a pálya fölötti kamera

Füstölt, majd lezuhant egy pálya fölé rögzített kábelkamera a Magyarország–Kazahsztán futballmeccsen, nem sokon múlt, hogy komoly...

Itt a 2026-os levendulaszezon teljes menetrendje – 6+3 hely, ami sokkal többet ad egy sima szüretnél

A 2026-os levendulaszezon a hagyományos szüret mellett számos különleges programot is tartogat. A kínálatban szerepel lepárlás-bemutató,...

Merkúr-Szaturnusz kvadrát vet véget 3 csillagjegy pénzügyi gondjainak ma, június 10-én

Pénzügyi nehézségeid megoldása nem a szerencsén múlik, hanem egy olyan döntésen, amelyet a Bika, a Szűz és a Skorpió hónapok óta...

Ő lesz a TV2 új arca? Gajdos Tamás végre megszólalt és mindent elárult

„Egy ­valóban megtisztelő feladatról beszélünk...”

Így hazudott minden érdekelt fél a mohácsi Duna-híd kapcsán: hány százmilliárd ment el feleslegesen?

Úgy tűnik mindenki hazudott a mohácsi Duna-híd kapcsán: tudták, hogy értelmetlen, mégis pofátlanul túlárazhatták. #mohács #dunahíd...

Ólomszennyezett a Corvinus főépületének ivóvize, az egyetem vérvizsgálatot ajánlott fel a hallgatóknak

A szennyezést az épület felújítása közben vették észre, egyelőre ballonos ivóvizet adnak a diákoknak és munkatársaknak.

Erre figyeljen a melegben, ha visszeres a lába.

A nyári hőség sokak számára kellemetlen, a visszérproblémákkal élők azonban különösen megszenvedhetik a forró napokat. A meleg...

Megszólalt Magyar Péter a Budapest Pride-ról

A Pride-törvény módosítását és az azonos neműek házasságát is megvitatná a kormány.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Apró tárgy a wifi router tetején, és óriási különbség a netben – Ennyit számít a dolog

A nagyobb videós elérésekért influenszerek mutatják be, hogy miket pakolnak a wifi router tetejére, amitől az gyorsabb lesz.

blogmorzsák

A ripsdorfi Keresztelő János templom

Azt biztosan tudjuk, hogy 1536-ban már állt, a jól felismerhető gótikus jegyek pedig nem engedik a XIV. századnál korábbra datálni.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0