Ezt olvasta már?

0

Orbán: lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, betiltják a rendezvényeket

A koronavírus-járvány miatt lezárják Magyarország határait a személyforgalom előtt, az erről szóló nemzetközi egyeztetések zajlanak, így a jövőben csak magyar állampolgárok léphetnek be az ország területére - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben, napirend előtt.

Éjféltől a rendezvényeket is általánosan betiltják, sporteseményeket legfeljebb - ha vállalják a szervezők - zártkapuk mögött lehet megtartani, "de legjobb, ha úgy se" - közölte a kormányfő. Bezárják továbbá a szórakozóhelyeket, mozikat, a kulturális intézményeknél pedig látogatási tilalmat vezetnek be. Az éttermek, kávézók és üzletek csak 15 óráig tarthatnak nyitva, kivételt képeznek az élelmiszerboltok, patikák, drogériák.

Azt javasolják - folytatta -, hogy családi eseményeken kívül minden más összejövetelt halasszanak el. Az időseknek pedig azt üzente: ők különösen is ki vannak téve a járvány veszélyének, ezért arra kéri őket, legyenek rendkívül óvatosak.

"Úgy látom, a kormány nem tilthatja meg, hogy a 70 évnél idősebbek elhagyhassák a lakásukat (...), de azt mindenképpen kérhetem tőlük, ha megtiltani nem is tudjuk, hogy ne hagyják el" otthonukat - mondta Orbán Viktor.

Az önkormányzatokat kötelezik, hogy az otthon maradó idősek ellátását szervezzék meg, gondoskodjanak róluk - tette hozzá, azt kérve a helyhatóságoktól, hogy elsősorban erre fordítsák erejüket.

A súlyos gazdasági következményekről a miniszterelnök azt mondta, az egész magyar gazdaság bajba kerül, de nem egy időben: vannak olyan ágazatok - például a turizmus, a vendéglátás, a szolgáltatások -, ahol a baj már "bekopogtatott". Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert kérte fel, hogy konzultáljon a már bajba jutott ágazatok képviselőivel, hogy gyors intézkedéseket hozhassanak a megsegítésükre.

Orbán Viktor hangsúlyosan szólt a munkahelyek megvédésének szükségességéről, jelezve: komoly munkanélküliségi hullám fenyegeti az országot. Arra kérte a munkaadókat és munkavállalókat, tegyenek személyes erőfeszítéseket a munkahelyek megtartásáért.

Elmondta azt is, a járvány a költségvetési és gazdasági terveket is felülírja. A büdzsét minden szinten újra kell tervezni, amelynek koordinálása Varga Mihály pénzügyminiszter feladata. Az intézményi és önkormányzati költségvetések újratervezési támpontjait napokon belül megadják, a magyar gazdaság megsegítését szolgáló intézkedések kidolgozása pedig folyamatban.

Matolcsy György jegybankelnökkel is felvette a kapcsolatot, mert monetáris eszközökre is szükség lesz a válság kezelése érdekében - közölte a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy értékelt: a járvány kezelése hosszadalmas, nehéz folyamat lesz, mindenkitől alkalmazkodást követel majd, az élet az elkövetkező hónapokban nem olyan lesz, mint amilyennek megszoktuk. A legfontosabb a következő hónapokban továbbra is az egészségügyben és a rendfenntartásban dolgozók munkája, akiknek az eddigi tevékenységükért is köszönetet mondott, és azt kérte az emberektől, segítsék a munkájukat. Általában megköszönte a magyaroknak, hogy fegyelmezetten fogadták a rendkívüli helyzetet, és hogy betartják a szabályokat.

"Az összefogás és a fegyelmezettség a legfontosabb erőtartalékunk" - fogalmazott.

A miniszterelnök arra számít, hogy a következő napokban Magyarország az egyediből át fog lépni a csoportos megbetegedések időszakába. Amíg nincs vakcina, az egyetlen esély a vírus terjedésének mérséklése - emelte ki.

A kormányfő ismertette az eddigi döntéseket: rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdettek; beutazási tilalmat rendeltek el több országból a nem magyar állampolgároknak - a magyarok beléphetnek, de hatósági karanténba kell vonulniuk, a valótlan nyilatkozat és a karantén-előírás megszegése pedig szankcióval jár -; megtiltották a 100 főnél nagyobb beltéri és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket; a lejáró okiratokat a veszélyhelyzet végéig nem kell megújítani; az egyetemeken intézménylátogatási tilalom lépett életbe; a külföldi osztálykirándulásokat megtiltották; a diákok nyári kéthetes nyelvtanulásának bevezetését egy évvel elhalasztották; a közoktatás áttért távoktatásra; és járványkórház építése kezdődött meg.

Orbán Viktor kifejtette: a kínai koronavírus világjárvánnyá vált, az eddig ismert járványokkal szemben sokkal gyorsabban terjed, nincs ellene vakcina, és ha sikerül is kifejleszteni, a forgalomba hozatalig hosszú hónapok telnek majd el. Közölte, a világszerte zajló kutatásokat a magyar virológusokból álló munkacsoport figyelemmel kíséri, és ahol tud, be is kapcsolódik.

Arról is beszélt, hogy a jelenlegi ismeretek szerint Iránból, Olaszországból és Izraelből jutott be Magyarországra a vírus. A járvánnyal szemben globális megoldás sincs, ezért minden ország maga dolgoz ki védekezési stratégiát, de ez nem ismeretlen, így volt ez például a gazdasági és a bevándorlási válságnál és az árvízhelyzetnél - mondta.

A miniszterelnök közölte továbbá: a védekezés során Magyarország mindenkivel konzultál, mindenekelőtt a szomszédos országokkal, de minden EU-tagállammal közvetlen a kapcsolat.

Azonban a felelős döntéseket nekünk kell meghoznunk - jelentette ki.

Különösen fontosnak nevezte az együttműködést Ausztriával, mert az szomszédos Olaszországgal is, ezért az osztrák intézkedéseket igyekeznek a leggyorsabban átültetni a magyar gyakorlatba.

"Sokszor kerültünk nehéz helyzetbe, a legutóbbi tíz évben is jó néhányszor. Azt megtanultuk: bármekkora is a veszély, a legnagyobb esélyünk akkor van, ha összefogunk. Most is ezt kell tennünk. Arra kérek mindenkit, hogy ebben a helyzetben a közös cselekvés és a nemzeti összefogás útját járjuk. A lehető legszélesebb nemzeti együttműködésre van szükség" - mondta Orbán Viktor.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter: A franciaországi rombolás igazolja a szigorú magyar migrációs politikát

Magyar Péter teljes szolidaritását fejezte ki a francia nemzettel az erőszakos tüntetések miatt.

A Fradi előtt csak a BL-címvédője: A DVSC-nek és a Paksnak is szerepe volt a zöld-fehérek üldözőinek teljesítményében

A Ferencváros sorozatban 10. mérkőzésén sem szenvedett vereséget a nemzetközi kupaporondon. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan állnak...

Kirúgták a tanártnőt, mert az OnlyFansen pózolt – pedig egyre többen élnek kettős életet

Egy amerikai iskolakerület kirúgta a 42 éves tanárnőt, miután kiderült, hogy az OnlyFansen keres pénzt. Itthon a pályakezdő pedagógusok...

Japán gyaloglás: napi 30 perc is elég lehet ahhoz, hogy javuljon az állóképessége és csökkenjen a vérnyomása

Nem feltétlenül kell futnia vagy órákat töltenie az edzőteremben ahhoz, hogy javítson az egészségén. Egy Japánból származó...

Elszabadult a pokol a főúton: Kifolyt gázolaj, szirénázó mentők és tűzoltók a debreceni baleset helyszínén

Közlekedési baleset történt vasárnap reggel Debrecen térségében, a 481-es főúton. Egy személygépkocsi lesodródott az úttestről, majd...

Mindenki látott már egy képet a pripjatyi vidámpark óriáskerekéről, de a történetét kevesen tudják - elmeséljük

Pripjaty elhagyatott vidámparkja a csernobili atomkatasztrófa egyik legismertebb jelképévé vált. A sárga óriáskereket 1986. május 1-jén,...

Új szabályozás az angliai kórházakban a transznemű betegek elhelyezésénél

A betegek elhelyezésénél a biológiai nemet kell figyelembe venni. A korábbi iránymutatást azután vonták vissza, hogy a brit legfelsőbb...

Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken

Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög a részletekben van.

Udvaros Dorottya a Nobel-díjas magyar kutató, Karikó Katalin bőrébe bújik – fotó

Színpadra viszik Karikó Katalin életútját, Udvaros Dorottya alakítja a Nobel-díjas kutatót a darabban

Azonnali riasztást adtak ki Litvániában – NATO-vadászgépek szálltak fel ismeretlen eszköz elfogására

Azonnali óvóhelyre vonulást rendeltek el Litvánia középső és északi részén egy azonosítatlan repülő tárgy miatt.

Feketében az ország: elhunyt a legendás Ybl-díjas építész, az országgyűlés egykori tagja

Gyászol a magyar építészszakma: életének 95. évében elhunyt Getto József Ybl Miklós-díjas építész, oktató és egykori...

0

Sport

32 percig sem tartott Szoboszlai Dominik váratlan visszatérése

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát hamar le kellett cserélni a Brentford elleni bajnokin.

Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen

A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.

Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni

A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.

Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben

A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.

Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól

Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.

Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár

A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.

Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek

Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.

Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert

Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.

Bulvár

64 évesen elvállaltam egy recepciós állást. Lesokkolt, hogy az első vendég tudta a leánykori nevemet…

Helena csak egy csendes recepciós állásra vágyott a nyugdíjas éveire. De arra álmában sem gondolt, hogy az első műszakjában utoléri a múlt, és egy vadidegen férfi rántja le a leplet élete legmélyebben eltemetett

Súlyos gyanú: Lebukott Orbán Viktor testvére

Megtorpant a döntéshozatal a ferihegyi reptérnél A Budapest Airport Zrt. még 2026 januárjában írta ki...

„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá

Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.

Elképesztő számmal döbbentette le az uniós vezetőket Zelenszkij: ennyi ukrán kényszerülhet Európába, ha Oroszország győz

Akár 20 millió ukrán is Európába kényszerülhet, ha Oroszország megnyeri a háborút – figyelmeztetett Volodimir Zelenszkij az uniós vezetők tegnapi brüsszeli csúcstalálkozóján. A háború kitörése óta hatmilli

Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult

Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h

Történelmi vereséget szenvedett Orbán Viktor politikai szövetségese

Az ellenzéki pártok és helyi koalíciók nyerték a csehországi részleges szenátusi választásokat. Andrej Babiš miniszterelnök kormánypártja, az ANO története során először egyetlen mandátumot sem tudott szerezni

A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak

Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.

Dühöngve dörömbölt a szomszéd ajtaján a hajnali zaj miatt, de amit odabent talált, arra senki sem készíthette fel

Sándor fáradtan dörzsölte a halántékát. A panelház vékony falain keresztül már zsinórban harmadik éjjel szűrődött át ugyanaz a fájdalmasan akadozó zongoradallam. Kling... klonk... kling... majd egy dühös, diss

Valaki megmutatta a rácsok mögötti Hankó Balázst egész Budapestnek

Hatalmas felületen jelent meg a korábbi minisztert egy cellában ábrázoló kép.

Ezt megérezzük: kétmillió hordó olajjal a fedélzetén felrobbant egy szupertanker a Hormuzi-szorosban

Teherán szerint a hajó engedély nélkül akart átkelni a lezárt szoroson.

Gryllus Dorka: „Nem a lányodat kell megtanítani arra, hogy ne vegyen fel miniszoknyát”

Egy színházi előadás néha többet tesz, mint hogy történeteket mesél: segíthet valakinek felismerni a saját helyzetét, és elindulni a változás felé. Gryllus Dorka az Üvegfalnak köszönhetően testközelből tapasz

0