Ezt olvasta már?


Orbán: 2011 tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt

Öt olyan feladatot nevezett meg Orbán Viktor a szombati kötcsei találkozón, amely szerinte az elkövetkező időszakban a polgári jobboldal előtt áll; közte az új alkotmányt, amelyet „2011 tavaszán mindenképp el kell fogadni”.

A hagyományos kötcsei találkozón, a jobboldali értelmiségi holdudvar tagjainak nem nyilvános összejövetelén a miniszterelnök a nemzeti kormányzásról tartott előadást, amelyről a www.orbanviktor.hu honlap közölt tudósítást.

Eszerint Orbán Viktor öt konkrét feladatról beszélt. Ezek: az önkormányzati választás, amelynek „nem ígéretekről, hanem a valóságról kell szólnia”; a jövő évi költségvetés, amelynél fontos, hogy valós számokra épüljön; az új Széchenyi-terv, amely lehetőséget ad azoknak, akik eddig nem kaptak esélyt; az új alkotmány, amelyet 2011 tavaszán szerinte mindenképpen el kell fogadni; valamint Magyarország európai uniós elnöksége.

A honlapon közzétett írás szerint Orbán Viktor a rendezvényen úgy fogalmazott, Magyarországon 2010-ben lezárult az utópiák évszázada; „az utolsó utópisztikus baloldali hatalompolitikai kísérlet is megbukott, ami nem volt más, mint a baloldali modernizáció utópiája”. Úgy látja, „életünk legnagyobb kihívása előtt állunk, utópiák helyett valóságra épülő politikát kell érvényre juttatnunk”.

A kétharmados forradalom tavasszal azért jöhetett létre, mert három dologban nemzeti összefogást sikerült teremteni: abban, hogy a gazdaságot talpra kell állítani, hogy munkahelyeket kell teremteni, valamint abban, hogy helyre kell állítani a rendet és a közbiztonságot - fogalmazott Orbán Viktor. Hangsúlyozta, hogy rajtuk kívül más politikai erő ezt nem fogja megtenni, mert nincs rá szándéka és képessége

A kormányfő kiemelte, hogy a nemzeti egység egy szövetség sikere, a polgári középosztály ugyanis szövetséget kötött a bizonytalan helyzetű, szegényebb társadalmi rétegekkel. Ez a szövetség adja alapját a mostani kormányzásnak. „Az a feladatunk, hogy ezt a szövetséget megvédjük a Gyurcsány-korszak ipari méretű illúziótermelésével szemben” - mondta.

Orbán Viktor a polgári jobboldal feladatának nevezte, hogy fenntartsa ezt a szövetséget, hogy teljesen átépítse a gazdasági rendszert, és azt, hogy kivezesse az országot az adósságcsapdából. Hozzátette: ehhez az szükséges, hogy a gazdaságpolitika középpontjában a munka, a munkahelyteremtés álljon, valamint az, hogy sikerüljön tíz év alatt egymillió új munkahelyet létrehozni. Csak a munka ad ugyanis reményt a felemelkedésre - folytatta -, és minél többen dolgoznak, annál sikeresebb lesz a gazdaság.

A kötcsei találkozót 2004 óta évente rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen. A tanácskozás nem nyilvános, a meghívottak köréről a szervező alapítvány dönt. A szervezők nevében Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: a „Nemzeti kormányzás” mottójú idei találkozón áttekintik a kormányzás eddigi tapasztalatait, a meghívott kormánytagok segítségével pedig előre is nézhetnek a résztvevők.

Idén - rendhagyó módon - májusban is tartottak Kötcsén találkozót, amelyen az elmúlt húsz, illetve nyolc esztendő értékelése mellett az új kormányzati ciklus teendőit tekintették át.

 

forrás:mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Emiatt emlegetik az X-aktákat Steven Spielberg új filmje kapcsán

A leleplezés napja több ponton emlékeztet az X-akták Nisei epizódjára, az idegen boncolás motívumával.

Szabó Bence elindította visszaszerelését, újra százados lehet

A volt rendőr szerint a Tisza-kormány előtti vezetés korlátozta a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét.

BMW-jébe rejtett pokolgéppel robbantottak fel egy orosz ezredest

Alig egy évvel ezelőtt hasonló merénylet segítségével iktattak ki egy másik magas rangú tisztet a közelben.

271 milliárd forint nyereséget hozott a magyar kisbefektetőknek a kormányváltás

Áprilisban 8,2 százalékkal emelkedett a tőzsdei részvények értéke.

Emberi maradványokat akart elárverezni, azonnal leállították a botrányos licitet

Hatalmas felháborodást váltott ki az aukciósház terve.

Ezeket a hibákat a tapasztalt kertészek is elkövetik nyáron - a termésen is meglátszhat

A nyári hónapokban még a tapasztalt kertészek is elkövethetnek olyan hibákat, mint a túlöntözés, a nem megfelelő növénytársítás...

Forsthoffer Ágnes nyílt pályázatot hirdetett egy parlamenti pozícióra, még négy napig lehet jelentkezni

Az Országgyűlés Hivatalának főigazgatói állása a pozíció megüresedése miatt elérhető.

Szakály Péter sportigazgatóként vállalt munkát a magyar fociban - hivatalos

Új sportigazgatóval folytatja a működését a Karcag: a pozíciót Szakály Péter tölti be a jövőben.

Az Európai Bizottság megkapta Magyarország új tervét az EU-források lehívásához

Magyarország hivatalosan is benyújtotta az átdolgozott helyreállítási és ellenállóképességi tervét – tájékoztatta az Európai...

Halálos gázolás történt Szentendrén

Halálra gázolt egy nőt egy kamion szerda reggel Szentendrén - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Nagy sikerrel zárult az első országos Pilates Fesztivál Balatonfüreden

Napjaink egyik legkomplexebb mozgásformája, amely számos pozitív élettani hatással jár.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Bulvár

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Magyar Péter: Megvan a titkos kormány-határozat a Vitnyédre tervezett migránstáborról, be fogjuk mutatni

Magyar Péter egy keddi parlamenti felszólalásában jelentette be, hogy birtokukban van az állítólagos vitnyédi migránstáborról szóló kormányhatározat. A miniszterelnök szerint a dokumentum bizonyítja, hogy az Orbá

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

blogmorzsák

Beszélgetés László Ferenc helikopterpilótával

„A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.“

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0