Ezt olvasta már?


Öngyilkos lett Keith Flint, a Prodigy énekese

Meghalt 49 éves korában Keith Flint, a Prodigy énekese - írta a The Independent online kiadása. Az együttes hivatalos Instagram-oldalán közölte: a zenész öngyilkos lett.

Az énekest hétfőn holtan találták otthonában, az essexi Dunmow-ban. Az együttes hivatalos Instagram-oldalán közölte: "A hír igaz. Alig hisszük el, de testvérünk, Keith önkezével vetett véget életének a hétvégén".

Az essexi rendőrség szóvivője a The Sunnak elmondta, hétfőn reggel hívták őket egy Brook Hill-i címre, a telefonáló az ott lakó férfi egészsége miatt aggódott.

"Kimentünk és a 49 éves férfi halálát állapítottuk meg. Értesítettük a legközelebbi hozzátartozót. A halálesetnél gyanús körülmény nem volt. A dokumentumokat előkészítettük a törvényszéki orvosszakértő számára" - mondta korábban a szóvivő.

A punkos viselkedéséről, színes-hegyes hajáról és szúrós tekintetéről elhíresült Keith Flint eredetileg táncosként került a Liam Howlett által alapított elektronikus zenei formációba, a Prodigybe, de annak (a rapper Maxim melletti) frontembereként vált a kilencvenes évek brit könnyűzenei színtérének ikonikus figurájává.

A Prodigy harmincmillió albumot adott el világszerte, hét stúdiólemezt készített és valamennyi vezette a brit albumlistát, legutóbb az utolsó, a tavaly novemberben kijött No Tourists. Flint énekelt a Prodigy legsikeresebb, szintén listavezető kislemezein, a Firestarteren és a Breathe-en is.

Halálhíre kapcsán sok zenésztársa emlékezett meg róla a közösségi médiában, köztük Ed Simons a Chemical Brothersből, aki nagyszerű embernek nevezte. Keith Flint a zene mellett motorozással is foglalkozott, egy versenyistálló tulajdonosa és menedzsere volt.

A Prodigy 1996-os Sziget fesztiválos koncertje óta tucatnyi alkalommal adott koncertet magyarországi fesztiválokon, legutóbb tavaly a Fezenen játszottak.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Egymást érik a balesetek, van, ahol már hét kilométeres a torlódás

A dabasi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést, a sztráda érintett szakaszán irányítás mellett halad a forgalom. - A sérült...

Össze-vissza forog a szél – hűvös napok jönnek

A hétvégén változó irányú szél kíséri a frissebb napokat: pénteken többnyire napos, szombaton a keleti tájakon gyenge esőre,...

MNB-botrány: tippelj, hogyan pótolná ki a kecskeméti egyetem elvesztett milliárdjait.

A magyar állam 2020-ban 44,5 milliárd forintot adott a Neumann János Egyetemért Alapítványnak egy új kecskeméti campus felépítésére....

Berobbant a Netflixre az idei év legvártabb filmjének előzetese, elájultak a nézők

Villámcsapásként hatott az idei év legvártabb előzetese, azonnal lázba hozta a rajongókat.

Juhász Péter: „Van egy rossz hírem Zsolti bácsinak” – Hamarosan kiderülhet a teljes neve

Juhász Péter péntek délelőtt tanúkénti meghallgatásra meg az ügyészségre a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatója elleni...

Lemondási díjat vezettek be a magyarok körében népszerű szolgáltatónál: ennyit kell fizetni

Erről mindenképp tudnod kell, ha igénybe veszed a szolgáltatást.

Alig több mint 4 millió tonna lehet az idei kukoricatermés – válaszút előtt állunk

Az aszályos nyár miatt idén hektáronként 5,6 tonna terméshozam mellett várhatóan 4-4,2 millió tonna lesz a hazai kukoricatermés.

Hogyan ismerjük fel a csalókat az online piactereken?

Nem kell lemondanunk a jó vételekről, de tudnunk kell, hol húzzuk meg a határt!

Ő volt az első ember, aki tévében szerepelt

A világ első tévészereplője megelőzött minden sztárt és politikust.

Rémisztő, különös tünetekkel támad az új Covid – erről ismerheted föl

Egyre több Covid-fertőzött tapasztal magán furcsa tüneteket.

Lecsapott a NAV - Több százmilliós Szép-kártyás csalás buktattak le

A Szép-kártyás elfogadóhelyek mögé bújva folytatott illegális pénzváltást az a csoport, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)...

Megállapodott az amerikai céggel a 4iG, amely a világ első kereskedelmi célú űrállomását építi

A 4iG űr-és védelmi leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Zrt. és a houstoni székhelyű Axiom nem kötelező érvényű...

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Varga kihagyott büntetője is belefért, bravúrgyőzelmet aratott az FTC Belgiumban

Két forduló után négy ponttal áll a magyar rekordbajnok az Európa-ligában.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

Kubatov Gábor a Fradi El-győzelme után: Genk zöld-fehér.

A Plzen elleni döntetlen után győzelemmel folytatta az Európa-liga 2025-2026-os idényét a Ferencváros, amely a belga Genk otthonában aratott 1–0-s győzelmet.

A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére

Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.

Wayne Rooney kifogásolta Slot kíserleteit Szoboszlaival

Wayne Rooney keményen bírálta Arne Slotot a Liverpool két egymást követő veresége után, melyeket a Crystal Palace és a Galatasaray ellen szenvedtek el.

Bulvár

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Váratlan kérdést kapott Orbán Viktor a lengyel újságíróktól, Donald Tusk figyelmeztette a provokációra

A miniszterelnök és lengyel kollégája egymás mellett állva válaszoltak a sajtónak Dániában.

Dán miniszterelnök: Nem engedem, hogy Orbán Viktor egyedül dönthessen egész Európa jövőjéről

Zelenszkij szerint a magyar kormányfő a választási kampány miatt blokkolja Ukrajna csatlakozását.

Csak energiát akartak termelni, erre kimozdították a Föld tengelyét – most már hivatalos

A tudósok szerint olyasmi történt, amit korábban lehetetlennek tartottak.

„Mindent a feleségem csinált és természetesnek vettem” – Férfiak amikor rádöbbentek, hogy pocsék partnerek voltak

Előfordul, hogy valaki utólag világosodik meg, hogy tehetett volna többet is a kapcsolatért.

0