Ön tudja, mikor nevezünk egy csecsemőt koraszülöttnek?
A Pampers 2018-as lakossági kutatásában arra volt kíváncsi, hogy mit gondolnak az emberek a koraszülésről, és egyáltalán milyen ismereteik vannak róla.
„A világon minden 10. terhesség koraszüléssel végződik, hazánkban 8-9% között mozog ez az arány, mely évente kb. 8000 újszülött idő előtti világrajövetelét jelenti. Az elmúlt években jelentős szemléletbeli változás, tudásbővülés és technikai ugrás zajlott le a koraszülött ellátás területén, melyek együttesen biztosíthatták azt a fantasztikus eredményt, hogy a hosszú évekig tartó stagnálást követően Magyarországon 2013 és 2017 között tartósan harminc százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság, mely az elmúlt évben 3,6 ezrelék volt.” – állítja Dr. Kocsis István egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem II.sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika PIC osztályának vezető főorvosa.
A több mint 3000 fős felmérésből kiderült, hogy a válaszadók többsége nem tudja pontosan, mikor nevezünk egy kisbabát koraszülöttnek: mindössze 45% válaszolta helyesen, hogy a terhesség 24. és 37. hete között született babák számítanak annak. Figyelemfelkeltő adat, hogy a megkérdezettek közel fele (43%) szerint az anyának lehet befolyása arra, hogy koraszülött kisbabája születik vagy nem.
„Tévhit, hogy a koraszülést az anya gondatlansága okozza, az esetek többségében ugyanis szó sincs erről.” – mondta Földvári Nagy Zsuzsanna, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE) elnöke. – „A koraszülések felében nem lehet tudni, mi váltja ki azt, az esetek másik felében viszont számos rizikófaktor játszhat szerepet. Ilyenek az anya életkora (18 év alatt és 40 év felett magasabb a kockázat), az ikerterhesség, a terhességi cukorbetegség, a magas vérnyomás, húgyúti fertőzések, korábbi koraszülés, a stresszes életmód, a rossz szociális és higiénés körülmények, a dohányzás, az alkohol- és drogfogyasztás. Sokan osztják ugyanakkor a véleményt: a koraszülés sajnos bárkivel megtörténhet akkor is, ha mindenre odafigyelt és minden utasítást betartott.”
A felmérés szerint a válaszadók közel egyharmada (28%) úgy véli, hogy a koraszülött kisbabák a későbbiekben betegesebbek lesznek. Szerencsére ez az esetek nagy részében egyáltalán nincs így.
A kutatás keretén belül 10 koraszülő anyukával készült mélyinterjú, melyben a koraszülés és az azt követő hónapok negatív és pozitív élményeit idézték fel az anyukák.
A legtöbben arról számoltak be, hogy meg sem fordult a fejükben, hogy gyermekük a vártnál korábban fog érkezni. Volt, akinél a szülésig eltelt időszak teljesen problémamentes volt és volt, akinél voltak problémák, de legtöbb esetben még ők sem sejtették, hogy ezek hatással lehetnek a terhesség időtartamára. A történetek alapján a szülés utáni első pár napot a teljes bizonytalanság jellemezte. A megkérdezett koraszülő anyukáknak nem meglepő módon a lelki megpróbáltatások jelentették a legnagyobb kihívást. A beszélgetésekből az derül ki, hogy míg az orvosok és a nővérek szakmailag tesznek meg mindent a koraszülöttek ellátásáért, addig az aggódó kismamák lelki támogatása jellemzően a családtagokra marad.
„Minden olyan hirtelen történt, épp a kórházban voltunk, amikor egyszer csak elfolyt a magzatvíz. – mesélte az egyik anyuka. – 6 óra múlva megszületett a fiam, 800 grammal. Olyan gyorsan történt minden. Nem volt időm aggódni, pánikba esni sem, csak tettem, amit kellett.”
A háromgyermekes édesanya gyermekei most 7, 5 és 3 évesek. Az első gyerek volt koraszülött, a 26. héten váratlanul indult meg a szülés. A 7 éves fiú ma életerős, barátságos, jókedvű gyerek, pedig az orvosok szerint egy valóságos csoda, hogy életben maradt.
„4,5 hónap után mentünk haza, már nagyon vártam. Nem voltak félelmeim a hazamenetellel kapcsolatban, alig vártam, hogy egész nap a fiammal lehessek. Ma már nem gondolunk erre napi szinten, normális életet élünk. Mindhárom gyerekemmel szemben ugyanazokat az elvárásokat támasztom, nem teszek különbséget a legnagyobbikkal.”
A Pampers célja, hogy támogassa minden gyermek egészséges és boldog fejlődését, különösen a legkisebbeket és azok családtagjait. Három évnyi és több mint tízezer órányi kutatás után a PIC (Perinatális Intenzív Centrum) osztályok ápolónőivel együttműködve a Pampers kifejlesztette a Pampers Preemie Protection Pelenkát, amely a legkisebb, akár 800 gramm alatti testsúlyú koraszülött kisbabák számára nyújt biztonságos és kényelmes védelmet. A speciális koraszülött pelenkák idén tavasztól egy hosszú távú és országos adományozási program keretében minden koraszülött osztállyal rendelkező kórházba eljuthatnak, jelentős terhet véve le a szülőkről és a kórházi osztályokról.
hírek innen, onnan
Mikor beszélhetünk kapcsolatfüggőségről, társfüggőségről?
A függőségeknek erre a típusára az utóbbi évtizedben terelődött nagyobb figyelem. Jellemzője nem annyira a másik iránti túláradó...
Ez a csillagjegy a legrosszabb pánikoló mind közül: Egyetlen késő üzenetből is képes brutális drámát csinálni!
Ha olyan csillagjegyekről van szó, amelyek képtelenek kezelni a stresszes helyzeteket, a Rák minden kétséget kizáróan a lista legtetején...
Magyar Péter szolidaritást vállalt a francia nemzettel a zavargások után
A miniszterelnök Facebook-bejegyzésében elítélte a franciaországi erőszakot, és a magyar bevándorlási politika szigorát hozta szóba.
A Budapest belső részein lakók pénzéből támogatnák a rájuk zúduló autóforgalmat
A parkolási bevételeket elsősorban nem a fővárosi utak felújítására kellene fordítani, hanem a közterületek zöldítésére és...
Pósfai Gábor: a hatóság megsemmisítette a sóskúti Donghwa gyár egységes környezethasználati engedélyét
A másodfokú környezetvédelmi hatóság az önkormányzat és a Sóskúti Civil Kör Egyesület fellebbezése nyomán megsemmisítette a...
Havi 12 400 forint, és nincs választás: közölte a NAV, mennyit kell fizetniük az érintetteknek januártól
Januártól havi 12 400 forint lesz az egészségügyi szolgáltatási járulék összege.
„Rohadt drága lakni” – ismét utcára vonultak a lakhatási válság miatt – galéria
A Lakásmenetet 13. alkalommal rendezték meg, Karácsony Gergely főpolgármester szerint nemcsak hosszútávú tervekkel kell készülni a...
Megtörtént az, amire évek óta vártunk: Harry herceg és Meghan Markle végre nyilvánosság elé lépett.
Harry herceg és Meghan Markle két hónappal az angliai költözésük után végre újra közösen lépnek a nyilvánosság elé. Kiderült, mik...
NB I: Több mint két hónap után nyert a Loki otthon, a ZTE idegenben pofozógép - videó
Az OTP Bank Liga 10. fordulójának első vasárnapi meccsén a DVSC 3-0-ra nyert a ZTE ellen, így fellépett a középmezőnybe, míg az...
„Kiálltam a kollégák elé, és elmondtam: én is ezzel küzdök” – menopauzaforradalom a Tescónál
Hat évvel ezelőtt egyetlen magyar vállalatvezető sem gondolt volna arra, hogy egy vezetői értekezleten elhangzik a menopauza szó. Ma ott...
A jegyzőkönyvek is azt bizonyítják, hogy az önazonossági rendeleteket főleg romák ellen hozták
Az önazonossági törvény és rendeletei most is hatályban vannak, pedig Magyar Péter azt ígérte, kormányváltás esetén visszavonják a...
Verstappen győzött, Antonelli történelmet írhat a Forma1-ben
Max Verstappen nyerte a Szingapúri Nagydíjat, de a világbajnoki pontversenyben Kimi Antonelli került még közelebb a történelmi sikerhez. A...
Sport
Videón, ahogy lefejelik a kakaskodó Lamine Yamalt a Betis–Barcelona meccsen
A katalánok kiütötték az ellenfelüket, de ezen kívül is volt izgalom.
Hansi Flick szavai után távoznia kell az FC Barcelona csillagának
A játékos karrierjét tartja szem előtt a vezetőedző.
Íme a Premier League 11 legjobban fizetett játékosa, Szoboszlai az élmezőnyben
A Premier League-ben régóta nemcsak a tempó, hanem a fizetések is külön ligában mozognak. A Capology becsült adatai alapján összegyűjtöttük a 11 legjobban kereső focistát.
Újabb Fradi-legendák sorakoztak fel Kubatov Gábor mellett - itt a teljes névsor, nem hiszed el kik szerepelnek a listán
Szerintük a Fradi jövője a tét.
Aggodalom Újpesten: mentősök siettek a pályára, hordágyon vitték le a magyar játékost
A hazaiakon az emberelőny sem segített az éllovas ellen.
Nem is tudta Lamine Yamal, mekkora veszélyben volt, de rutinos edzője megmentette
Levegőben lógott a rettenetes piros lap.
Szoboszlai Dominik visszatért a Liverpoolba, de nagyjából félóra után le kellett cserélni
A combhajlitó-sérüléssel bajlódó Szoboszlai félóra játék után elhagyta a pályát.
Mourinho arról beszélt, hogy ha ő lenne Vinícius Júnior, akkor már rég lelépett volna a Real Madridtól
Érdekesen indította a gondolatmenetet Mourinho, de aztán megmagyarázta, miért mondta ezt.
Szoboszlai Dominik megsérült a Liverpoolban, válogatott társára pedig hosszú kihagyás vár
A Liverpool szerint sérülten tért vissza Szoboszlai Dominik a válogatott mérkőzések után, és a Brentford elleni bajnokin már a 32. percben le kellett cserélni.
Az Újpest edzője dühöngött, akár drasztikus változtatások is következhetnek
Semmit nem ért a soha nem látott kezdés Szélesi Zoltánnal.
Iraola tisztázta Szoboszlai állapotát: nem új sérülés miatt kellett lecserélni
A Liverpool vezetőedzője a Brentford elleni bajnoki után elárulta, hogy Szoboszlait nem új probléma miatt kellett lehívni.
Dráma Brentfordban: pyrrusi győzelem, Szoboszlai Dominik sérülése beárnyékolja a vendégsikert
Irreális osztályzatok, különösen az egyik szurkolói honlapé.
Bulvár
„Odamentem az asztalukhoz, kézen fogtam és elsétáltam vele” – Nők, akik idegen nők segítségére siettek, amikor szükség volt rá
Néha egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy eldöntsük: nem nézünk félre. Három olvasónk mesélte el, hogyan segítettek egy teljesen idegen nőnek – néha egyetlen mondattal, máskor ennél jóval többel.
Új nagyhatalom lép be a közel-keleti háborúba, az olaj 110 dollárra drágult
Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök kijelentette, hogy készek minden szükséges védelmi lépést megtenni Szaúd-Arábia védelmében, ha a királyság ezt kéri. Az egyiptomi parlament vasárnapra rendkívüli ülést h
A legfrissebb beszámolók szerint Pest megyében, a Ceglédi járásban egy vadászgép roncsaira bukkantak
Második világháborús Jak–1B-as szovjet vadászgép roncsai kerültek elő 520 centiméter mélyről Törtelnél a közelmúltban, a leleteket később kiállításon mutatják be.
Drasztikus fordulatot vesz az időjárás vasárnap: az eső miatt már nem kell aggódnunk, de ez sok gondot fog okozni
Kellemetlen meglepetést tartogat az időjárás.
Rendkívüli bejelentés Németországból – áttörték a lipcsei repülőtér kerítését, lezárták az egyik kifutópályát
Áttörték a kerítést a lipcsei repülőtéren, a német rendőrség lezárta az északi kifutópályát és vizsgálatot indított.
Kevesen eszik, pedig nagyszüleink kedvelt gyümölcse az emésztés legjobb barátja
Az eperfa terméséből, illetve leveleiből kivonható egyes anyagok a bélbaktériumokra igen kedvező hatást gyakorolnak, ami miatt azok olyan anyagok termelésébe fognak, amik az emésztésnek és az anyagcserének is nagyon
Káosz és pusztítás: leégett a városháza, összeomlott az óratorony – Macron kemény megtorlást ígér
Mintegy 550 ezer tüntető vonult utcára Franciaországban a megélhetési válság miatt. Limoges-ban leomlott a 143 éves városháza óratornya, miután a tüntetők felgyújtották az épületet. Emmanuel Macron sz ...
Panyi Szabolcs: Valaki Budapestről segítette az orosz katonai hírszerzés halálos merényletét, megnevezem, kicsoda
Az oknyomozó újságíró a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a 2014-es csehországi lőszerraktár-robbantások ügyében újabb részleteket hoz nyilvánosságra. Állítása szerint az orosz katonai hírszerzés a
Napra pontosan kiszámolták, mikor omlik össze az emberiség: 2026. november 13-án jöhet a világvége egy 66 éves tanulmány szerint, de a valóság felülírta a modellt
Már csak néhány hetünk lehet hátra egy 66 éves tanulmány jóslata szerint.
A letartóztatott fideszesekért szervezett belvárosi imádság miatt telt be a pohár Hodász Andrásnál: durva kontrasztra mutatott rá a volt pap
Keresztényként vállalhatatlannak nevezte az akciót a korábbi lelkipásztor Közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a korábbi lelkipásztor...
Rendőrök lepték el az RTL sztárpárjának otthonát: kapcsolati erőszak gyanúja merült fel
A válás után sem csitulnak a kedélyek az RTL egykori sztárpárjánál.
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik elmarad a forradalmi béremelés – Megkongatták a vészharangot a munkáltatók.
A Tisza mindenkit átvert? Úgy tűnik, elmarad a forradalmi béremelés! A munkáltatók a tervezett 14 százalék helyett alig 6 százalékos minimálbér-emelést akarnak jövőre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Borzasztó lesz utazni vonattal a Budapest-Pécs vonalon
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Ismét lesz ebrazzia Kaposváron
- Felsőfokú oktatási intézményben tanulók albérleti és kollégiumi támogatása


