Ezt olvasta már?

0

OGY - Megkezdi őszi ülésszakát a parlament

Az Országgyűlés ma kezdi meg őszi ülésszakát. A képviselők összesen két órában tehetnek fel azonnali kérdéseket a kormány tagjainak.

A házelnök napirendi javaslata alapján a 13 órakor kezdődő ülésen elsőként a közelmúltban elhunyt egykori képviselőkről - Kósáné Kovács Magda (MSZP), Keleti György (MSZP) és Somogyi Tamás (MDF) - emlékeznek meg.

A napirend előtti felszólalásokat követően a családokért felelős tárca nélküli miniszteri posztra jelölt Novák Katalin teheti le esküjét.

A parlament ezután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi szakmai tevékenységéről szól beszámolóról határoz, majd a független Hadházy Ákos mentelmi ügyében dönt.

A koronavírus-járványra tekintettel várhatóan továbbra sem interpellálnak képviselők, ugyanakkor az azonnali kérdések ezúttal is a megszokottnál kétszer hosszabban, 120 percben hangozhatnak el.

Az első ülésnap két javaslat általános vitájával zárul. Szó lesz a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelméről, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei költségvetéséről.

Kedden további nyolc indítványt tárgyal a Ház. Több nemzetközi szerződés mellett terítékre kerül a Magyarországon élő nemzetiségek helyzete, valamint egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról szóló javaslat.

A parlament háromnapos ülése szeptember 28-án, hétfőn ér véget, amikor azonnali kérdések és kérdések hangozhatnak el.

Az Országgyűlés házbizottsága legutóbbi állásfoglalásában arra kérte a képviselőket, hogy önkéntesen tartsák be a hivatali dolgozókra nézve kötelező járványügyi szabályokat. Ezen rendelkezések értelmében kizárólag 37,2 fokos testhőmérséklet alatt lehet belépni a törvényhozás épületébe, ahol kötelező a maszk használata.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Pánikolva menekültek az emberek: 5-ös erősségű földrengés rázta meg Isztambult, többen megsérültek

Ötös erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Isztambult. Legalább 17 ember megsérült, több épület megrongálódott, és...

Már itt is vannak az MI-vel tervezett vírusok – ezt kell tudni róluk

A tudósok a bakteriofágoknak kiemelt szerepet szánnak az antibiotikum-rezisztencia elleni védekezésben, a mesterséges intelligencia által...

Tömegesen kerülhetnek bajba az Szép-kártyás ügyfelek

Figyelmeztetést adott ki az OTP Bank.

Ma ünnepeljük Helga és Gertrúd névnapját – ismerd meg személyiségüket.

2025. október 3-án Magyarországon a Helga és az Évald névnapját ünnepeljük.

Botrányos lépésre készül a Meta, beleolvasnak az üzenetekbe, hamarosan értesítik a felhasználókat 

A mesterséges intelligenciával derítik ki a vásárlói igényeket, az üzenetekbe is belepillantanak a Meta „gépei” Egyre több jel utal...

Sztrájkok bénítják meg Franciaországot földön és égen, még az Eiffel-torony is érintett

A múlt hónapban heves tiltakozások kezdődtek Franciaországban a politikai zűrzavar és a költségvetési tárgyalások közepette. Egy...

Tragédia a laborban: saját kísérlete követelte a tudós életét

Egyetlen csepp mérgező anyag végzett vele.

Téli hideg októberben – mikor lesz melegebb?

Hajnalban általában 2, 8 fok közé csökken a hőmérséklet, de a derült, szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken gyenge fagy is valószínű.

Átrendeződött az élboly – Megjelent Az 50 leggazdagabb magyar listája

Egyetlen billiomos, hat dollármilliárdos és több mint harminc százmilliárdos Az 50 leggazdagabb magyar listáján.

0

Sport

Érik a vb-botrány: az Egyesült Államok nem adott vízumot a kijutó nemzet több tagjának

A decemberi 5-i sorsoláson jelen állás szerint a szövetség elnöke és a kapitány sem vehetne részt.

Az UEFA lesújthat a Genk–Fradi meccsen, rettegő családokról írnak a belgák

Két éve már volt balhé az FTC belgiumi mérkőzésén, az UEFA akkor feltételes büntetést szabott ki, ami most aktiválódhat.

Robbie Keane kérését megtagadták a sportszerűtlen belgák, a Genk fenyegeti a Fradit

A Ferencváros ma este a Genk ellen folytatja szereplését az Európa-ligában, az UEFA is készenlétben.

Modric csapattársa sokkot kapott: Nem tudom, hogyan csinálja, 40 éves…

Adrien Rabiot, a francia középpályás dicsérő szavakkal illette Luka Modricot, miután a Milan 2–1-re legyőzte a Napolit a San Siróban rendezett rangadón.

Így áll a Bajnokok Ligája tabellája jelenleg, óriási meglepetés van készülőben

A Fradit kiejtő Qarabag megdöbbenti a Bajnokok Ligája mezőnyét.

Bejelentették: Győrben folytatja az Inter korábbi védője

Hivatalos Facebook oldalán jelentette az ETO FC Győr, hogy a belga középhátvéd, Senna Miangue játékjogát is megszerezte.

A Barcelona 81 éves rekordot döntött meg a Paris Saint-Germain elleni vereség ellenére

Annak ellenére, hogy kikapott a Paris Saint-Germaintől, a Barcelona megdöntött egy hihetetlen, 81 éve fennálló rekordot.

Lesújtó hírt kapott az éllovas Paks a Fradi elleni NB I-es rangadó előtt

A hétfői születésnapján még csapatával együtt edzett, majd megérkezett a lesújtó diagnózis.

A Roma edzője a három kihagyott büntetőről: „Ilyet még nem láttam”

Gian Piero Gasperini, az AS Roma vezetőedzője értékelte a látottakat, miután csapata vereséget szenvedett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.

Hosszú időre kidőlt a Liverpool alapembere, ami váratlan magyar esélyt hozhat el

Minden bizonnyal csak a novemberi válogatott szünet után térhet vissza megsérült futballista.

Guardiola inkább befogta a száját, de Haaland bűnösnek kiáltotta ki a társát

Kétszer is vezetett a Monaco otthonában a City, ám végül csak 2-2-es döntetlenre futotta a manchesterieknek.

Bulvár

Vajúdó nők legviccesebb mondatai – Szülésznők mesélnek

A szülés csodálatos, de fájdalmas élmény, amely sokszor egészen váratlan dolgokat hoz ki a kismamákból. Szülésznők mesélnek arról, miket hallanak a vajúdó nők szájából.

Kimondta a nemet a legerősebbeknek – most távozik a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

Kandrács Csaba elhagyja a jegybank kötelékét, de előtte még nyíltan beszélt mindenről.

Rendkívüli, amit elloptak a románok Magyarországról, tömegével vitték ki az országból

Szinte hihetetlen, de több ezer értékes tárgyat vittek ki Magyarországról, ráadásul nem is titokban: tömegével szerelték le és pakolták össze.

Orbitális drágulás jön egy friss rendelet miatt: akár 80 százalékos is lehet az áremelkedés

A reklámhordozó papírok EPR-díja 114 százalékkal, a nyomdai papírok ára pedig 50-80 százalékkal emelkedik meg.

Rendkívüli bejelentést tett a magyar kormány csütörtök reggel: „A helyzet súlyos”

Miniszterelnöki bejelentéssel indult a nap csütörtökön, mely egyúttal aggasztó képet is fest Európáról.

0